„A mai problémáink, dilemmáink kontextusában is sokat tud adni az irodalomterápia” – Béres Judit az új könyvéről

Bár egyre többen fedezik fel a benne rejlő lehetőségeket, sokak számára még mindig ismeretlen az irodalomterápia módszere. Miről szól ez valójában?

Az irodalomterápia a zene-,
képzőművészeti és mozgásterápiához hasonlóan egy művészetterápiás módszer,
amely a szövegekkel való munka révén fejti ki a hatását. A foglalkozásokon
írással, olvasással dolgozunk, a felhasznált irodalom igen sokfajta lehet. A
szépirodalmi források – versek, novellák, regények, esszék – mellett akár
újságcikkek, képregények is helyet kaphatnak az irodalomterápiás folyamatban.

Az egyéni vagy csoportos foglalkozáson az irodalomterapeuta által választott szövegek kapcsán beszélgetünk a személyes érintettségről. Sok esetben pedig mi hozzuk létre a szöveget: ilyenkor az lesz az irodalom, amit a kliens ír. Nem az a cél, hogy szépirodalmi értékű szöveg jöjjön létre, hanem hogy a résztvevők felfedezzék a kreatív énjüket, és önismereti jellegű produktumot hozzanak létre. Ehhez természetesen különböző segédeszközöket és instrukciókat is kapnak. 

A terápia szó nem ijesztő az
emberek számára?

Az irodalomterápiának sok célja
lehet. Sok esetben egészséges személyeket segítünk ezzel a módszerrel, akik
valamilyen életvezetési nehézséggel küzdenek. A nagyközönség számára nyitott
csoportok általában valamilyen életviteli kérdésről szólnak: hogyan találok
párt, hogyan tudnék jobban működni a munkahelyemen, hogyan lehetnék jobb szülő,
hogyan küzdhetek meg sikeresen az életfordulókkal, hogyan élem meg a nemi
identitásomat stb.

Klinikai terepen is jól
hasznosítható (a többség talán ezt érti a terápia alatt): pszichiátriákon,
szenvedélybetegek gyógyításában is hatékony módszer az irodalomterápia. Attól
függően, hogy milyen szakember vezeti a foglalkozásokat, pszichoterápiás
keretben is használhatják, ekkor konkrétan gyógyítás folyik, a háttérben
orvossal vagy klinikai szakpszichológussal. De azért az irodalomterapeuták
többsége nem orvos, nem gyógyít. Hanem segítő szakemberként van jelen, és
kíséri a klienst a problémája megoldásában. A klinikumban jellemzően nem
nyilvános csoportokban zajlik a munka, így a közönség számára az ott elért
eredmények sokkal kevésbé láthatók.

Amikor készültem a
beszélgetésünkre, a Facebookon „véletlenül” szembejött egy online
irodalomterápiás alkalom, és részt vettem rajta. Nagyon jó beszélgetés alakult
ki, pedig vadidegenek verődtek össze a csoportban. Ami viszont feltűnt: csak
nők voltak jelen. Jellemző, hogy főleg a nők nyitottak az irodalomterápiára?

Az irodalomterapeuták többsége is nő, és ez igaz a résztvevőkre is. Szerintem nem arról van szó, hogy a férfiak nem fogékonyak az irodalomterápiára, egyszerűen csak nem ismerik. Pécsen szerveződtek már olyan férfi csoportok, ahová azoknak a nőknek a párjai mentek el, akik jártak irodalomterápiára. Olyan férfiak is megtalálják a módszert, akiknek a szakmai fejlődésük érdekében fontos az önismeret, például művészek, alkotók vagy vezetők. Arra számítok, hogy a közeljövőben olyan férfiak fognak járni irodalomterápiára, akiknek valahol a személyiségükkel kell helytállniuk, dolgozniuk, és szeretnének fejlődni. De más téma is adódhat, hiszen egy férfinak ugyanolyan vagy nagyon hasonló problémái, fordulópontjai lehetnek az életében, mint egy nőnek: a párkapcsolati, munkahelyi nehézségek, a szülőséggel kapcsolatos vagy az identitáskérdések őket sem kerülik el.

Beszélgetésünk apropója az, hogy
az Élet a sorok között című új könyve nemrégiben jelent meg. Miért gondolta,
hogy szükség van egy ilyen, mindenki által használható irodalomterápiás
kézikönyvre?

A könyv sok olyan gyakorlatot tartalmaz, amelyeket egyénileg is meg lehet csinálni. Másrészt inspirációt, ötleteket adhat azoknak, akik irodalomterápiás csoportokat vezetnek. A megírásánál mégis azt tekintettem a legfontosabbnak, hogy olyan önkifejező módszert, formát mutassak be, amit anélkül is bárki használhat, hogy egyéni vagy csoportos folyamatba kapcsolódna be. A kötet fókuszában ugyanis az írás van. A finn és az olasz irodalomterápiás gyakorlatból merítettem sokat, ahol sokkal inkább az íráson, nem pedig az olvasáson van a hangsúly. Nálunk ez a módszer még nem terjedt el. A kreatív írást ismerik, de azon túl is sok lehetőség van még. Az írás mindenki rendelkezésére álló lehetőség: ha őszintén le tudom írni a problémáimat, strukturálni tudom, mi van velem, akkor önsegítő módon tudom használni, akár napi rutinná emelve. Ha pedig mélyebbre szeretnék ásni, akkor egyéni vagy csoportos folyamat részévé is válhatok, amely segítséget jelent a kiemelkedő témáimmal való mélyebb munkához.

A könyv olvasása közben végig úgy éreztem, hogy nagyon mai, mivel a pandémia és a szomszédunkban zajló háború is megjelenik benne. Egyébként is megírta volna, vagy az elmúlt két év viharos történései hívták életre?

Szerettem volna bemutatni, hogy a
mai problémáink, dilemmáink kontextusában is sokat tud adni az irodalomterápia.
Így magától értetődő volt, hogy a legaktuálisabb témák, a járvány és a háború
is szóba kerüljenek. A saját tapasztalataim és a kollégáim visszajelzései is
azt mutatják, hogy ebben a pszichésen igen megterhelő időszakban is hatékonyan
lehetett alkalmazni az irodalomterápiát. A pandémiás fejezetben az online
irodalomterápiás tapasztalatokról is írtam, mert ennek Magyarországon még nincs
szakirodalma. A többi terápiához hasonlóan csak az elmúlt két évben lett
elfogadott és magától értetődő online foglalkozások tartása, amelynek
természetesen előnyei és hátrányai egyaránt vannak.

Online bárhonnan, elzárt kistelepülésről vagy akár külföldről is be lehet jelentkezni a foglalkozásokra, viszont az ilyen kapcsolódásban mindig megmarad bizonyosfajta távolság, bármennyire is nagy a nyitottság a résztvevők részéről. A monitoron keresztül nem láthatjuk a többiek gesztusát, testtartását, a rengeteg nonverbális jelet, amelyek jelenléti alkalmak esetén teljesen természetesek. Cserébe viszont olyanok is be tudnak kapcsolódni, akiknek erre máshogy nem lenne lehetőségük. Ma már az irodalomterápiás képzésben is tanítjuk, hogyan lehet online foglalkozásokat tartani, mire kell odafigyelni. Úgy gondolom, hogy a hibrid megoldások egyre elterjedtebbek lesznek. Azaz jelenléti és online csoportok egyaránt lesznek, amelyek akár párhuzamosan is elérhetők ugyanannál az irodalomterapeutánál.

Külön fejezetet szentelt a digitális bennszülötteknek, a Z- és az Alfa-generációnak. Miért emelte ki őket?

Ebben van némi személyes indíttatásom, mivel Alfa-generációs kiskamasz fiú anyukája vagyok. Mindig fontosnak tartottam, hogy könyveket olvasson, történeteket hallgasson, miközben látom, hogy a digitális létnek milyen nagy szerepe van az életében. Az iskolai kötelezők mellett mindig megkapja a korának és érdeklődésének megfelelő könyveket, és ezeket hol egyedül, hol együtt olvassuk. Nagyon szereti a mangákat, angolul, egyedül szokta olvasni őket. A legutóbbi közös olvasmányélményünk pedig egy viking krimi volt az Időutazók című sorozatból.

Tanárként, irodalomterapeutaként úgy látom, hogy a digitális bennszülöttek számára is meg lehet találni azokat a témákat, amelyek megfogják őket. Ez lehet manga, slam poetry és fantasy is. Fontos, hogy értékes, színvonalas szövegeket adjunk a kezükbe, de a kortárs magyar és nemzetközi ifjúsági irodalomban bőven találunk ilyeneket. Az sem mindegy, hogy a felnőttek milyen példát mutatnak. Sokszor kárhoztatjuk a fiatalokat, hogy csak a telefonjukat nyomkodják, de gyakran a szülő sem tesz mást.

Amikor irodalomterápiás
foglalkozást tartok ennek a generációnak, gyakran meglepődnek azon, hogy egy
irodalmi műben a személyes érintettségünket is kereshetjük. Amikor pedig írásos
feladatot kapnak, akkor felfedezik, hogy ők is tudnak szöveget létrehozni. Ha
személyes viszony alakul ki az irodalommal, akkor később nyitottabbak lesznek
más olvasmányokra is.

A könyvében található
gyakorlatokhoz túlnyomó többségükben kortárs szövegeket válogatott. Miért?

Nagyon hiszek a kortárs irodalom erejében. A kortárs irodalmi alkotások a ma problémáiról szólnak, ismerősek a karaktereik, és érthetőbb a nyelvezetük is. Sokszor könnyebb hozzájuk kapcsolódni, megtalálni bennük a saját érintettségünket. De azért klasszikus szövegeket is szoktam használni. Említek ilyeneket a könyvben is, hiszen a legjobb művek éppen azért lettek klasszikusok, mert van bennük valami, ami mindig aktuális, egyetemes érvényű és aktualizálható a ma emberének életére.

Tud még szórakozásból olvasni,
vagy irodalomterapeutaként már mindig azt nézi, hogy használható lesz-e a
szöveg később?

Szomorú lenne, ha nem tudnék. Szerintem az irodalomterapeutának a magánéletben is szenvedélyes olvasónak kell lennie, nem mindennapi viszonyban kell állnia az irodalommal. Az nem működik, hogy valaki megtanulja a módszert, aztán bizonyos témákhoz előhúz bizonyos szövegeket, és beszélget róluk. Kell, hogy a gyakorlatként hozott szövegekre vonatkozóan személyes érintettsége is legyen. Az irodalomterápia interdiszciplináris terület, a széles körű irodalmi tájékozottság mellett erős segítő attitűd, pszichológiai érzékenység, sőt ilyen jellegű ismeret is kell hozzá.

De visszatérve az eredeti kérdésre: tudok úgy olvasni, hogy a magam számára érdekes és fontos műveket fogyasszak. Ugyanakkor nem tagadom: gyakran megfordul a fejemben, hogy lehetne-e valahogy használni az adott szöveget, ha megfelelőnek találom az irodalomterápiás munkára. De sok olyasmit is olvasok, amit sosem vinnék el foglalkozásra.

Magán is alkalmazza az
irodalomterápiás módszereket, amikről írt? Ha elakadás van az életében, akkor
automatikusan az irodalom felé fordul?

Azt hiszem, már akkor is használtam
az irodalmat önsegítő jelleggel, amikor még nem is tudtam arról, hogy létezik
rá épülő terápia. Ma már persze tudatosabban választok szövegeket, mint
korábban. Mostanában nem olyan műveket veszek elő, amelyek egy az egyben az
aktuális problémámmal, traumámmal foglalkoznak, hanem olyanokat próbálok
keresni, amelyek előrevisznek, segítenek megtalálni a kiutat, az erőforrásokat.
Ami viszont nem változott: a melankolikus verseket részesítem előnyben. Mindig
is ilyen lírát olvastam szívesen.

A könyvben jó pár példát hoz
arra is, hogy milyen nagyszerű eredményeket lehet elérni az irodalomterápiával.

Anonim módon több olyan egyéni példát is bemutatok, amelyek bizonyítják, hogy mekkora eredménye lehet a terápiás írásnak és olvasásnak. Fontos hangsúlyoznom, hogy ugyan egyetlen irodalomterápiás alkalom is lehet katartikus, de komolyabb eredményt csak hosszú távú munkával lehet elérni. Ha valaki nyitott erre a módszerre, és időt, energiát szán rá, akkor nagyon sokat tud adni, de a folyamat és önmagunk iránti türelem is kell hozzá. Ahogy bármilyen más önismereti módszer esetében.

Ha valaki kedvet kapott az
irodalomterápiához, miként kezdjen hozzá, hogyan olvassa a könyvét?

Nem feltétlenül ajánlom a lineáris olvasást. Egy nagyon pici elmélettel kezdődik a könyv, hogy az olvasók megértsék az irodalomterápia lényegét. Vannak nagyobb, tematikus fejezetek és olyan rész is, ahol fókuszáltan egy-egy témát – például a testünkkel való viszonyunkat, a párkapcsolatot, az öregedést, a halált – jár körül a könyv. Ezekkel szoktunk foglalkozni egyéni és csoportos irodalomterápián.

Érdemes kiválasztani egy minket aktuálisan érdeklő témát, problémát, és megcsinálni a hozzá rendelt gyakorlatokat. Ugrálni is lehet a fejezetek között. Az irodalomterápia előnyeit leginkább az egyéni vagy csoportos folyamatokban lehet megtapasztalni, tehát mindenképpen érdemes őket kipróbálni. Sok irodalomterapeuta megtalálható az interneten, de a Magyar Irodalomterápiás Társaság Facebook-oldalára is folyamatosan kerülnek fel a hirdetések. De vannak, akik hagyományos módon, például könyvtárakban, iskolákban hirdetnek plakátokon, szórólapokon. Érdemes nyitott szemmel járni.

Fotók: Hartyányi Norbert/Kultúra.hu