Rudolf sajtótájékoztató_Margitszigeti Színház 04.JPG

A Margitszigeten is utoléri a végzet Rudolf trónörököst

Rudolf trónörökös és a tragikus sorsú, lázadó Vetsera Mária szerelméről szól a Rudolf című musical, amelynek bemutatója júliusban három alkalommal, két szereposztásban lesz látható a Margitsziget nyári színházában. A főszerepekben Sándor Pétert, Kocsis Dénest, Jenes Kittit és Nagy Alma Virágot láthatják majd az érdeklődők.

Frank Wildhorn és Jack Murphy darabja Rudolf trónörökös és Vetsera Mária szenvedélyes, romantikus és tragikus véget érő kapcsolatát meséli el, drámai muzsikával, slágerekkel. A fiatal Rudolf trónörökös abban a pillanatban ismerkedik meg a tizenhét éves bárónővel, amikor minden összeomlani látszik körülötte. Apjával, Ferenc József császárral egyre nyilvánvalóbb kibékíthetetlen politikai és emberi ellentéte, mindenütt besúgók veszik körül, feleségével boldogtalan a kapcsolata, és a magyarok ráadásul tőle várják a Monarchia válságának megoldását. Rudolf csapdában érzi magát, képtelen túllépni saját korlátain, és megváltásként érkezik életébe a mindent elsöprő érzelem.

A titkos viszony persze nem kerüli el a nagy manipulátor, Taaffe miniszterelnök figyelmét sem, aki esküdt ellensége Rudolf politikai karrierjének, melyet minden formában igyekszik megakadályozni, nem kímélve magánéleti boldogulását sem. További bonyodalmat szolgáltatnak az Osztrák–Magyar Monarchia irányítására készülő Rudolfot érő nehézségek: ideológiai szembenállása apjával, Ferenc József császárral; a magyar főurak szervezkedése, valamint kényszerű házassága Stefánia belga hercegnővel.

Rudolf és Vetsera Mária halálának körülményei máig tisztázatlanok. A legvalószínűbb, hogy a páros öngyilkosságot követett el. Temérdek jel utalt arra, hogy mire készülnek, ám az akkori hatóságok nem vették komolyan a figyelmeztetéseket. Holttestüket 1889. január 30-án találták meg a Mayerling településen álló vadászkastélyban. A hivatalos ok öngyilkosság, azonban többen politikai merényletet sejtenek a háttérben, és úgy gondolják, a trónörökös nem maga vetett véget az életének.

A darab Bakos-Kiss Gábor rendezésében kerül a Margitszigeti Szabadtéri Színház színpadára, a címszerepben Sándor Pétert és Kocsis Dénest láthatjuk majd, míg a további főszerepekben Jenes Kitti, Nagy Alma Virág áll majd a közönség elé, valamint a Győri Nemzeti Színház társulata, kiváló művészei. A zenei vezető és karmester Silló István, a díszlet- és jelmeztervező Árva Nóra, a koreográfus Szöllősi Krisztina.

A bemutatót július 3-án tartják a Margitszigeti Szabadtéri Színpadon. Az előadást összesen három alkalommal, még július 4-én és 5-én tekintheti meg a közönség. A bemutató alkalmával egyedi kiállítást is rendeznek a trónörökös és kora történetéről. További információ a Margitszigeti Színház honlapján.

Ez is érdekelheti

Woody Allennel és a Macskafogóval jubilál a debreceni Nagyerdei Szabadtéri Színpad

Meghirdette nyári, jubileumi évadát a debreceni Nagyerdei Szabadtéri Színpad: a színpadot működtető Csokonai Nemzeti Színház hetvenöt évvel ezelőtt, 1950-ben várta először a látogatókat a Nagyerdő fái alatt.

Idén nyáron is a Balatonra költözik a Thália Színház

A tavalyi évadok sikerére építve idén is megnyitja kapuit a Thália Nyárikert: július 5. és augusztus 17. között a Balaton északi partján, Salföldön, a Káli Fecske Kulturális Központban ismét várja majd a kultúra és a színház szerelmeseit a Thália Színház. A programsorozat keretében ezúttal is színházi előadások és gyermekprodukciók láthatók majd.

Nem csak egy Szép nyári nap lesz a Mézesvölgyben

Hat koncert és csaknem húsz színházi előadás várja a közönséget A padlástól a Brooklyni meséig, Cseh Tamás-daloktól az operettig a veresegyházi Mézesvölgyi Nyár összművészeti fesztiválon június 21. és augusztus 31. között.