Bakos-Kiss Gábor

Augusztus 1-jén történt

„Két dologból kéne a szerencsének állni, hogy elkezdjed az életed. Az egyik, hogy készülj fel arra, és értsél ahhoz, amiben azt szeretnéd, hogy szerencséd legyen. A másik pedig, hogy vedd észre a lehetőségeket. Ha ezt a két dolgot kitartással csinálod, akkor több mint valószínű, hogy szerencséd lesz” – fogalmazta anno a siker receptjéről az 1944. augusztus 1-jén született – és 2019-ben elhunyt – Andy Vajna magyar-amerikai filmproducer, aki 2011 januárjától haláláig a magyar filmipar megújításáért felelős kormánybiztos tisztségét töltötte be.

Lutter Imre a Magyar Versmondók Egyesületének elnöke

Ellenszavazat nélkül, egyhangúlag választotta meg újabb öt évre Lutter Imrét a Magyar Versmondók Egyesülete elnökének a szervezet közgyűlése. Az alelnökök mindegyike bizalmat kapott, csak a felügyelőbizottsági tagok sorában történt változás. Az egyesület elfogadta az elmúlt öt év munkájáról szóló beszámolót és a 2030-ig tartó kulturális stratégiáját.

A Margitszigeten is utoléri a végzet Rudolf trónörököst

Rudolf trónörökös és a tragikus sorsú, lázadó Vetsera Mária szerelméről szól a Rudolf című musical, amelynek bemutatója júliusban három alkalommal, két szereposztásban lesz látható a Margitsziget nyári színházában. A főszerepekben Sándor Pétert, Kocsis Dénest, Jenes Kittit és Nagy Alma Virágot láthatják majd az érdeklődők.

Be lehet temetni az árkokat? – készül az új előadó-művészeti törvény

A színházi szakma jelentős része szerint új vagy legalábbis alaposan újraírt előadó-művészeti törvényre van szükség. Naivitás konszenzusban reménykedni?

Balla Eszter kapta idén a Kaszás Attila-díjat

Balla Esztert, Ecsedi Erzsébetet és Tóth Ildikót jelölték idén a Kaszás Attila-díjra. A közönségszavazáson a legtöbben a 6SZÍN társulat színművészét, Balla Esztert tartották érdemesnek az elismerésre.

A karmesterek Don Quijote-ja

Hollerung Gábor karmestert művésztársai köszöntik 70. születésnapján.

Fülledt érzelmek és csábító intrikák a Margitszigeti Színházban

A Choderlos de Laclos klasszikusából, a Veszedelmes viszonyokból készült friss adaptáció feltárja a történelmi korokon átívelő emberi szenvedélyeket és érzelmeket, és teszi mindezt egy nem mindennapi, prózát, zenét és táncot ötvöző, valódi összművészeti produkcióban.

Tizenkét új produkció lesz a Pécsi Nemzeti Színház új évadában

Tizenkét premierrel, köztük klasszikus és kortárs darabok bemutatásával várja közönségét következő évadában a Pécsi Nemzeti Színház, amely hétfőn kezdi meg a bérletárusítást.

Májusban indul a Margitszigeti Szabadtéri Színház évada

Május 19-től szeptember 11-ig színházi előadások, koncertek, táncelőadások, operagála, klasszikus balettek és operák is várják a közönséget a Margitszigeti Szabadtéri Színpadon. A szezonnyitó előadás a Mária evangéliuma című rockopera lesz.

Nem önthetjük ki a fürdővízzel a katarzist, mert az a színház lényege

Győrbe került a Kaszás Attila- és a Junior Prima díj, a tavalyi évadban pedig minden idők legtöbb bemutatóját tartotta a Győri Nemzeti Színház. Bakos-Kiss Gábor, az intézmény Jászai Mari-díjas igazgatója szerint a legjobb alkotókkal felelősségteljesen kell jó színházat csinálni: a jelen művészetével a jövőnek.