Budapesten hol Star Warsos kiállításokkal, hol özönvíz előtti számítógépes játékokkal csalogatni be a turistákat, de a hagyományos tárlatok rangjára talán csak a Budapest Retro Élményközpont emelkedett, következetes koncepciójával, interaktív megoldásaival, a terek egyedülálló bemozgatásával.

A kiállításuk varázsigéje az interaktivitás, és talán azt is kijelenthetjük, hogy élményszerűségével akár mintát adhat a muzeológia szakembereinek.

Retró világukban állni olyan, mintha filmes díszletekben lennénk. Van itt Áfor benzinkút autókkal, kismotorokkal, van tévéhíradó stúdió, neonfényben fürdő Keravill kirakat tele műszaki cikkekkel, hetvenes éveket idéző nappali szekrénysorral, poszterrel – csak ezek itt mégsem díszletek, hanem eredeti elemekből, tárgyakból installált, a valós tereket hitelesen megjelenítő tárgyegyüttesek. Mivel minden kiállítási darab eredeti, így olyan, mintha kibontottak volna egy negyven éve lezárt panellakást, és mi – mint afféle időzsaruk – helyszínelhetünk, mondjuk 1983-ban.

Szálazzuk vissza a történetet! A múzeum hat és fél éves gyűjtőmunka eredménye, de ha még messzebbről kezdenénk, akkor kb. húsz évvel kell visszamennünk az időben, amikor egy Kulttúrné – Vissza a művházakba! című  projekt keretében a Kimnovak, a Hiperkarma és a Sziámi zenekarok fellépésével egybekötve volt egy országjáró retró tárlat, aztán néhány év múlva megjelentek a Balaton partján is a magukat retró múzeumnak vagy éppen látványtárnak nevező kiállítások. Ezekkel párhuzamosan feltűntek a retró tematikára épülő presszók is Budapesten. Ilyen volt a Jaffa a Ráday utcában, a Terv a Nádor utcában vagy a Papnövelde utcai egykori Táskarádió eszpresszó is, de retró enteriőrrel készült Budapest egyik legsikeresebb étterme, a mai napig telt házzal üzemelő Liszt Ferenc téri Menza is.

Tehát amikor megnyílt a Budapest Retro Élményközpont, már az elmúlt 20–25 évben számtalan kísérlet mutatta meg a retró életképességét. Szinte minden kisváros helytörténeti házában berendeztek egy-egy retró termet, de ezekben sem volt komoly volumenű koncepció, ahogy a Balaton-parti városok múzeumaiban sem – gondoljunk csak a pénzlehúzós horror és az erotikus panoptikumok közé ékelt retró múzeumokra. Miközben voltak, akik önálló játékmúzeumról álmodoztak, úgy tűnt, hogy a közelmúltat csak kézműves látványtárak idézik meg, nélkülözve a muzeológiai víziót és kreatív ötleteket. Sokan otthon, Ikea-vitrinekben gyűjtötték privát múltjuk muzeális emlékeit, nem bízva már semmiben.

Mígnem aztán egyszer csak megnyitott a Budapest Retro Élményközpont, amely, nyugodtan kijelenthetjük: minden várakozást felülmúlt, lenyűgöző mérete (egy pesti bérház három teljes emeletén található a tárlat), illetve hitelessége okán is.

Ahogy egy skanzenben a lehető legtöbb esetben az eredeti nyílászárókat, gerendákat felhasználva építik újra az adott tájegységre jellemző házat, úgy az élményközpont is eredeti elemeket (benzinkút, kirakatok, fényreklámok) használ fel, majd ezek köré szervezi az adott tematika szerint az emlékeket úgy, hogy egységes élményvilágok szülessenek.

Ha utcai telefont szeretnénk használni, akkor az 1989 előtti korszak szinte összes készüléke közül választhatunk, de ha kíváncsiak vagyunk, milyen is volt a rendőrségi kocka Lada belső tere, akkor bele is ülhetünk. A kiállításnak jók az arányai, bár bizonyára mindenki a privát emlékei alapján máshová tenné a fókuszokat. E sorok írója több játékot látott volna szívesen, de az is igaz, hogy ha sikerült beszerezni egy attraktív, Farkas Bertalan 1980-as űrrepüléséhez köthető tárgyi gyűjteményt, akkor azt mindenképpen meg kell mutatni. És az is igaz, hogy sokan pont a játékokat gyűjtik, a lemezjátékok, autóskártyák elképesztő árakon cserélnek gazdát a közösségi oldalak tematikus gyűjtői csoportjaiban, szóval a játékok nem képviselnek komolyabb unikális értékeket.

Talán azok a tárgyi emlékek jelentenek különösen sokat, amelyeknek nem volt sok esélyük, hogy megőrizzék őket. A játékok szinte mindent túléltek, mert sokan eleve eltették azokat, mint varázslatos gyerekkori emléket, de mondjuk Tip ’67 mosogatószert, BIP súrolóport vagy Ideál ’82 mosóport szinte senki nem őrzött meg. Aki mégis, az tudja, hogy a vegyszerek egy része, ha nedvességet kapott, megduzzadt, szétfeszítette az eredeti csomagolást. Ugyanúgy nehéz megőrizni a Hókristály vagy éppen a Balaton kockacukrot is. Nos, a Budapest Retro Élményközpontban ezek a vegyszerek és élelmiszerek is láthatóak, csak a megfelelő tematikus és interaktv vitrint kell kinyitnunk.

Remek a felhozatal hazai gyártású alkoholos italokból. Van itt 1973-as Tokaji Szomorodni, de a Budapesti Likőripar Vállalat „Fütyülős védjegyű” barackpálinkája is megtekinthető, ahogy láthatunk Márka vermuthokat is, De miért ne legyünk telhetetlenek? Jó lenne időszaki kiállításokkal is bemozgatni az élményközpontot, akár egy-egy adott évre fókuszálva, hogy azok is újra eljöjjenek, akik már megfordultak itt. Nem beszéltünk az élményközpont népszerű tematikus estjeiről, amelyek afféle szórakoztató talkshow-k az adott kort jól ismerő hírességekkel – ezek az események is visszacsábítják a múltmániásokat.

A Budapest Retro Élményközpont minden részletén látszik, hogy nagy szeretettel készítették, hogy szenvedéllyel gyűjtötték, osztályozták a tárgyakat, de a legjobb az egészben mégis a kreatív attitűd, amellyel a megvalósító stáb hozzáállt a kiállítás megrendezéséhez. Ha a panelházakat megjelenítő tárlók rögvalóságán túl ki szeretnénk szakadni az egykori valóságból, akkor a Farkas Bertalan emlékére berendezett űrállomásról kilőhetjük magunkat gyerekkorunk számtalan kisbolygójára.

Fotók: Beliczay László / Kultúra.hu