Az elmúlt években az ünnepek közeledtével a Müpa a kulisszák mögé kalauzolta a nézőit egy-egy megindító történettel, 2021-ben azonban az intézmény kivételes közönsége, közössége került a fókuszba nem csupán képletesen, de a szó szoros értelmében is. A nagyjátékfilmes eszközökkel készített Ajándék című kisfilm különlegességét rendhagyó alapötlete, megható története és üzenete mellett az alkotók és szereplők személye adja.

A főszerepet a Nemzeti Színház számos emlékezetes színpadi és filmszerepből ismert művésze, a Jászai Mari-díjas Nagy Mari alakítja, egy másik fontos szerepben pedig a Müpa karácsonyi kisfilmjeinek történetében először egy igazi klasszikus zenei világsztárt üdvözölhetett a közönség Várdai István csellóművész személyében, aki egyébként az intézmény 2020/21-es évadának kiemelt művésze volt.

Az összetartó lakóközösség, a zenerajongó néni, a rejtélyes szomszéd és a melegszívű kislány történetét feldolgozó fikciós rövidfilmben egyedülálló módon a Müpa valódi nézői is kiemelt szerepet kaptak, hiszen az alkotásban látható közönség az intézmény hosszú évek óta nagy sikerrel működő hűségprogramjának tagjaiból áll, akik közül több százan vállalták a részvételt a forgatáson, bizonyítva ezzel a kultúra igazi közösségteremtő erejét.  

A kisfilm – amellyel a Müpa az egész éves töretlen figyelemért és szeretetért az elmúlt másfél évtized során összetartó közösséggé kovácsolódott közönségének mondott köszönetet – most bejutott a legjobb reklámcélú rövidfilmeket is díjazó rangos tokiói verseny, a Short Shorts Film Festival & Asia 2022 legjobb 15 alkotása közé. A fődíjért tehát olyan művekkel van versenyben, mint az Apple karácsonyi, a Heineken Lockdown Love Story című vagy a Burberry A New Awakening című kampányfilmje.

Fotók: Müpa/Nagy Attila