A műteremszomszédok, Csató és Knyihár

Mindig érdekes kérdés, hogy miként és mennyire hat egymásra két művész, ha közel alkot egymáshoz. El lehet és kell-e kerülniük azt az inspirációt, amit a másik munkái jelentenek vagy jelenthetnek, mennyire érdemes tudatosítaniuk és kontrollálniuk ezeket a hatásokat? Kell-e nagyobb jelentőséget tulajdonítani a szomszéd befolyásának, mint az egyéb külső ingereknek?

Ezek a kérdések dolgoznak bennem, miközben a pécsi Ancora Galériában Knyihár Bence és Csató József képeit nézegetem. Közös kiállításuk címe a Hallom a szomszédot, ami a műtermük egymásmellettiségére utal. Sárvári Zita a megnyitóbeszédében azt mondta, hogy más közös nincs is bennük, és kár lenne stilisztikai hasonlóságok után kutatni. És bár a műveik megjelenésükben valóban teljesen eltérőek, az, hogy az alkotóik hatottak egymásra, nem tagadható. Csató és Knyihár ugyanis nemcsak műteremszomszédok, hanem barátok is, akik folytonosan megújuló eszmecserét folytat(hat)nak a művészet mibenlétéről, és látják, sőt véleményezik egymás munkáit a készülésük bizonyos fázisaiban. E diskurzusok alakítanak a műveken, ezért bár a stílus és az alkotói nyelv teljesen más, a műteremszomszéd hatása jelen van bennük – még ha nem is feltétlenül látható, pontosan hol bújik meg.

A két alkotói nyelv alapjaiban tér el egymástól. Míg Csató a figurális festészethez áll közel, Knyihár absztrakt alkotó. Csató sűrű kompozícióit groteszk figurák és egzotikus növényi motívumok népesítik be, amelyek organikusan, szinte szövetszerűen fonódnak egymásba. Munkái erősen narratív jellegűek, a kompozíciók hétköznapi, mégis szatirikus történeteket villantanak fel. Knyihár munkái sokkal csendesebbek: mellőzik a narratívát, meditatív jellegükből fakadóan ragadják meg a szemlélő figyelmét. A két alkotó művészetének különbsége a zajosság-csendesség ellentétpárjával is leírható. Csató kompozíciói egymásra halmozott felületekből, összeérő figurákból épülnek fel. A minták és motívumok efféle halmozása zsizsegőssé teszi a képeket. Úgy érezzük, mintha folytonosan beszélnének, nyüzsögnének, lármáznának, zsibonganának. Knyihár képei sokkal csendesebbek: ez még a legújabb, vinylekből építkező kollázsaira is igaz, bár azok sokkal lendületesebbek, mint vászondarabokból létrehozott kompozíciói.

És bár stilisztikailag teljesen eltérő a két alkotói nyelv, a művek között vannak párhuzamosságok. Knyihár és Csató kompozícióiban egyaránt nagy szerepet kap a térrel való játék. Knyihár vászondarabokból, papírszeletekből vagy festékfoltokból összeálló művei éppúgy erős térérzetet adnak, mint Csató horizontálisan vagy vertikálisan építkező munkái. És bár egyik képnek sincs konkrét horizontja, a néző úgy érzi, hogy a képeket nézve megkonstruált világba lép be. 

A két alkotónak a képeikhez való hozzáállása is hasonló. Az attitűd, amivel létrehozzák a kompozícióikat. Csató és Knyihár munkáiból egyaránt szabadság, oldott könnyedség árad; valamiféle esetlegesség, intuitív jelleg jellemzi őket. Knyihár Compono című sorozatának komponálási játékai és Discompójának egymásra helyezett, olykor a kibillenés állapotát színlelő vinyllemezei ugyanazt a lazaságot közvetítik, mint Csató amorf figurái vagy a primitív művészetet megidéző organikus formái. Munkáik tele vannak játékossággal, és a képkészítés felhőtlen örömét rögzítik.

Minél tovább nézzük őket, annál több párhuzamosságot veszünk észre. Sárvári Zita a megnyitóbeszédében Csató képei kapcsán kiemelte, hogy „a képi szerkezetek tömbszerű, strukturált, keretbe rendezett, növényi ornamentikákat, szökőkutakat, pálmafákat, régészeti leleteket idéző koponyákat és csontokat felvonultató művei az említett kultúrák napjainkban meglevő tradicionális ábrázolásait is megidézik.” Knyihár kompozícióiról is eszünkbe juthatnak az ősi kultúrák: totemeket, törzsi szobrokat vélhetünk felfedezni bennük. 

Csató és Knyihár munkái egyaránt érzékiek; a különböző felületi, anyagi minőségek eltérő érzeteket keltenek megfigyelőjükben. Míg Knyihár vászondarabokból összeállított munkái kimondottan haptikusak, Csató laza ecsetvonásokkal megfogalmazott akvarelljei a szexiség határát súrolják. A kompozíciók lázba hozzák a tekintetet és hosszú szemlélődésre invitálják a műélvezőt.

Az Ancora Galéria Hallom a szomszédot című kiállítása május 4-ig látogatható.