Ancora Galéria
Negyvenkét helyszín lesz az Art Weekend Budapesten
Rekordszámú művészeti helyszín csatlakozik az év utolsó kiemelkedő művészeti eseményéhez, az Art Weekend Budapest fesztiválhoz. Az idei év további újdonsága, hogy vállalati gyűjtemények is bemutatkoznak, valamint igazi különlegességnek ígérkezik a Colourful Noise – video art show shortlistre került pályamunkáinak bemutatója.
Lényszerűség és érzékiség a pszichés térben
Bóbics Diána művészetében a 2010-es évek során felerősödött az absztrakció szerepe, legújabb sorozata mégis természeti ihletésű, így a rétegek között felsejlik a narrativitás.
Ha az ember belekerül egy tornádóba, akkor nincs kiszállás
Varga Rita szerteágazó művészetében az áldozati szereppel, az alárendeltséggel, valamint az abból való kilépés lehetőségével, a nők túlélési képességével és szívósságával foglalkozik.
A műteremszomszédok, Csató és Knyihár
Az Ancora Art Galéria Hallom a szomszédot című kiállítása Csató József és Knyihár Bence munkáit mutatja be. A két barát, akik alkotótársak és műteremszomszédok is, közös kiállításon, egymás mellett mutatja be műveit.