A muzeológusi pályát leginkább a nyomozómunkához lehet hasonlítani

Sokan talán nem is sejtik, pontosan mit csinál egy múzeumi adattáros – a pozíció ismert, de a tevékenység láthatatlan marad. Ön szerint miért ilyen rejtett ez a szerep, miközben a múzeumi működés alapvetően az adattári háttérre épül?

A Petőfi Irodalmi Múzeum Múzeumi Dokumentációs Adattára a PIM legfiatalabb gyűjteménye. 2005-ben jött létre, és az elmúlt húsz év alatt világosan megkülönböztethető profilt vett fel a múzeumi adattárak között. A PIM gyűjtőköre a magyar irodalomra fókuszál, és ebben a munkában a múzeum adattára segédgyűjteményként jelenik meg. Az adattári muzeológusok alaptevékenységéhez hozzátartozik a gyűjtés, feldolgozás, publikálás, amelynek során széles ismeretekre tesznek szert a magyar irodalom, kultúra és történelem tárgyköréből.

A PIM Adattárának gyűjtőköre alapvetően négy területet ölel fel. Az irattár őrzi a PIM működésének alapdokumentumait. Az adattár gyűjti a múzeumban dolgozó egykori kollégák hagyatékait, írásos és hangzó dokumentumait. A gyűjteményünkben őrizzük továbbá az egykori kiállítások és rendezvények ma már több ezer darabra rúgó fotóállományát, amelynek segítségével betekintést nyerhetünk az 1954 és 2010 közötti időszakról. Az adattár archiválja a lebomló kiállításokat, amelyeket 360-os gömbkamerával készítünk, amelynek segítségével bejárhatóvá válnak kiállításaink azok számára is, akik szeretnék később megnézni őket. Az adattári gyűjtemény szerves részét képezi a sajtógyűjtés, ami az intézményre vonatkozó cikkek, médiamegjelenésekre fókuszál. Az adattárban dolgozó muzeológusok munkája nem tér el más muzeológusokétól: gyűjtünk, feldolgozunk és publikálunk, miközben bekapcsolódunk a múzeum kiállítási projektjeibe és rendezvényeibe.

Volt olyan pillanat a pályája során, amikor először érezte, hogy az adattári munka nem pusztán adminisztratív feladat, hanem értelmező, értelmezést is létrehozó tevékenység? Amikor már nemcsak adatokat őrzött, hanem jelentéseket rendszerezett?

Abban a szerencsés helyzetben vagyunk, hogy mindennap ezt érezzük.

Kezünkbe kerül egy adattári levél, egy dokumentum, esetleg fotó, amit értelmezni, elemezni kell, kontextust teremteni, mérlegelni, ehhez elengedhetetlen az alapkutatás, amikor feltárjuk a forrásokat és kontextusba helyezzük őket. Vegyünk egy példát: mikor készült egy fotó? Nézzük meg, kik láthatóak rajta, ha ismert személyek, akkor mettől meddig éltek, milyen ruhában jelentek meg a rajta szereplő emberek, mi szűrhető ki a tárgyi környezetből. Csupa olyan elem, amiből levonható következtetések segítségével kinyerhető a keresett információ. „Dedukció!” – ahogy Sherlock Holmes mondaná.

A megőrzés vagy az összekapcsolás a fő funkció?

Mindkettő. Muzeológusként foglalkozunk egy-egy hagyatékkal, ahol a megőrzés és az állományvédelem az egyik legfontosabb feladat. De megosztás és az összekapcsolás legalább ilyen fontos. A magyar kultúra egy és oszthatatlan, így az összekapcsolás képessége, a kontextusok megteremtésének szükségszerűsége alapvető. Egy-egy új információ, tény megosztása a kollégákkal nem csupán arra szolgál, hogy egy-egy új felfedezés örömét osszunk meg egymással, hanem egy-egy gyűjtemény, sőt a teljes múzeum kollektív tudását is ezzel tudjuk bővíteni.

A digitalizáció nyilvánvalóan átalakította az adattári munkafolyamatokat. Hogyan változott a munkája a papíralapú rendszerekről a digitális korszakra való átállással?

Egyszerűbbé és gyorsabbá vált, de olyan kihívások is megjelentek, amelyeket kezelni kell. A leltározás elektronikus rendszere olyan kapcsolódási pontok felrajzolását teszi lehetővé, ami papíralapon nem valósítható meg. Ám a hagyományos és a digitális feldolgozás, nem állítható szembe egymással, hanem sokkal inkább kiegészíti, erősíti egymást. A feldolgozás ugyanis nem pusztán mechanikus leltározást jelent, hanem alapkutatások elvégzését is. Nagyon sok minden digitális vagy éppen digitalizált, de munkánk jellegéből fakadóan a hagyományos anyagok kezelése, kutatásának tudása nélkülözhetetlen.

Egyre hangsúlyosabb a közönségközpontú szemlélet a múzeumokban. Hogyan jelenik meg ebben a folyamatban az adattáros munkája? Mennyire kapcsolódik a kiállításokhoz, programokhoz, múzeumpedagógiai eseményekhez?

Az adattári munka során rengeteget tudunk meg az intézmény, és magának a gyűjteményeknek a történetéről. Az adattár őrzi az intézményi múltat, amire építkezhetünk, meríthetünk, ami formálja a jövőt. Munkánk hatása így közvetlenül és közvetve fejti ki hatását, formálja a döntéshozó mechanizmusokat. De van egy más vetület is. Az adattárban dolgozó muzeológusaink saját kutatási területtel rendelkeznek, sokan közülük PhD-hallgatók vagy doktori fokozatot szerzett kutatók. Olyan kutatási témákra kell gondolnunk, mint Rejtő Jenő munkássága, a 19. századi ponyvairodalom története, a rendszerváltás utáni cigány folyóiratok, a hazai reneszánsz vagy a modern sci-fi irodalom története. Ezek a témák kiválóan kapcsolódnak a múzeum programjaihoz, kiállításaihoz, múzeumpedagógiai foglalkozásaihoz.

Hogyan érvényesül az adattárosok munkája a mindennapi múzeumi tartalmakban, és milyen új összefüggésekre derülhet fény a kiállítási anyagok feldolgozása során?

Akár a kiállításokban, akár az online felületeinken, akár a közösségi médiában megjelenő intézményi tartalmakban az adattárosok munkája folyamatosan megjelenik. Egy-egy tárgy bekerülésének történetét is az Adattár dolgozza fel, gyakran egészen szokatlan kontextusok és újszerű eredményekre bukkanunk. A kiállítási archiválások (https://pim.hu/kiallitasok/virtualis) megalkotása során pedig komplett kiállításokat teszünk elérhetővé az utókor és a széles közönség számra.

A múzeumi munkatársak – kurátorok, muzeológusok, pedagógusok, kommunikációs szakemberek – sokszor külön területeken dolgoznak. Ön hogyan tapasztalja: mennyire van bevonva az adattáros a közös munkafolyamatokba?

Teljes mértékben. Munkánk során a párbeszéd, a közös célokért tevékenység alapvető, így a közös munkafolyamatok tervezése és kivitelezése során mindig számítanak a tapasztalatinkra. De ez visszafelé is működik, csak akkor tudjuk a leghatékonyabb teljesítményt nyújtani, ha mindennapi kapcsolatban vagyunk egymással. A PIM ebből a szempontból egy kiváló intézmény.

Hogyan alakul egy újonnan bekerülő tárgy sorsa az adattár szempontjából? Mi történik vele a beérkezéstől a rendszerezésen át az esetleges publikációig?

Az első lépés a kötelező adminisztratív körök (felmérés, listázás, szerződés megkötése stb.) lefutása. Ezután a gyűjteményünk része lesz az anyag, kap egy gyarapodási napló számot, ami egy egyedi azonosító. Ez azért fontos, mert ezzel a számmal mindig hivatkozható lesz a kérdéses tárgy vagy hagyaték. Közben a hagyatékot szétosztjuk a megfelelő gyűjtőkörű osztályok (kézirattár, könyvtár, médiatár, művészeti, relikvia és fotótár, adattár) között. Ezután következik a leltározás, amikor minden egyes, a hagyatékban található tétel kapcsán elvégezzük az alapkutatásokat. A folyamat során megszerezzük a feldolgozáshoz szükséges alapinformációkat, megteremtjük a legfontosabb kontextusokat, kutatunk, olvasunk, tájékozódunk. A leltározás során minden tétel egy saját egyedi leltári számot kap, amivel hivatkozható lesz az adott darab, és jól dokumentálható helyre kerül a gyűjtemény raktárában. Az így feldolgozott és rendszerezett anyagból tud aztán a muzeológus publikálni, vagy a kiállításokban, esetleg külsős kutató számára szolgáltatni. A folyamat az adattárban sem más.