Fekete István naplójába is beleolvashatunk a PIM rendhagyó tárlatvezetésén

Program

Fekete István születésének 125. évfordulóján, január 25-én rendhagyó tárlatvezetés keretében tekinthetik meg az érdeklődők az MNMKK Petőfi Irodalmi Múzeum (PIM) „Halálom esetén elégetendő!” – Írói naplók című időszaki tárlatát, ahol az elsősorban erdészeti-vadászati tárgyú regényeiről, novelláiról ismert szerző naplóival is megismerkedhetnek.

Budapest, 1967. november 29.
Fekete István író otthonában. A népszerű író "A koppányi aga testamentuma" című regényének filmváltozatát december 21-én mutatják be a fővárosi mozik.
MTI Fotó: Patkó Klári
Fekete István író otthonában 1967-ben. Fotó: Patkó Klári / MTI

„A távoli erdők dermedten hallgatják a városi dörgést, és fejcsóválva ballag esti útján a róka. Állnak a fák, a nádasok, a bokrok és vigyáznak a maguk világára, mely nem változott évezredek óta. Maradiak voltak – az igaz –, de a kökény csak kökényt termett, s a vadkörte csak vadkörtét. Az ember azonban ekrazitot termelt és ciánt; izmusokat és tanokat. Repülőgépet és tankokat” – írta Fekete István 1944. december 29-én a naplójába, amelybe most az érdeklődők is betekinthetnek az MNMKK Petőfi Irodalmi Múzeumban.

A PIM ugyanis ingyenes, rendhagyó tárlatvezetéssel várja Fekete István születésének 125. évfordulóján – január 25-én 16 órakor – az író élete és életműve iránt érdeklődőket a „Halálom esetén elégetendő!” Írói naplók című időszaki tárlaton. Az életműből ez alkalommal Fekete István naplói kerülnek a középpontba, melyekből a napi történések lejegyzése mellett a naplóírásról való elmélkedés, a természetleírások s a történelmi eseményekre való reflektálás sem maradhattak ki. A belépés ingyenes, de előzetes regisztrációhoz kötött. A tárlatvezetésre 35 főt tudnak fogadni.