Könyvtár illusztráció Shutterstock.jpg

A négy őselem lesz az Országos Könyvtári Napok főszereplője

A négy elem, azaz a föld, a víz, a tűz és a levegő lesz a témája az Informatikai és Könyvtári Szövetség idén tizennyolcadik alkalommal megrendezésre kerülő Országos Könyvtári Napok rendezvénysorozatának, amely szeptember 30-tól október 6-ig várja az érdeklődőket a könyvtárakban.

Az Informatikai és Könyvtári Szövetség tagkönyvtárainak tevékenységét közös gondolkodással, egységre törekvő koordinációs szerepével, a közös projektek forrásainak megteremtésével tudta és tudja támogatni. Ennek köszönhetően 2006-tól minden évben egységes tematika alapján kerül sor az Országos Könyvtári Napok eseményeire. Az Informatikai és Könyvtári Szövetség az országos programokat a tagkönyvtárak javaslata alapján összeállított tematikában szervezi, melyhez október első hetében minden magyarországi köz- és szakkönyvtár csatlakozik.

Az idei Országos Könyvtári Napok célja az elmúlt évek fontosabb települési könyvtári fejlesztéseinek, illetve olyan jó gyakorlatoknak a bemutatása, amelyek kifejezik a könyvtárak szerteágazó tevékenységét, sokszínűségét, a gyűjtemények kapcsolódását a minket körülölelő természeti és társadalmi környezethez, legyen szó a természettudományi ismeretekről, a kulturális örökség megőrzéséről, az emberi kapcsolatokról, a generációk együttműködéséről. Az idei kampány lehetőséget ad a játékosságra, a könyvtárak új játéktári szolgáltatásainak bemutatására, népszerűsítésére is.

Ennek jegyében alakították ki a szeptember 30-tól október 6-ig tartó kampányhetének szlogenjét (A négy elem: Föld-Víz-Tűz-Levegő), és természetesen a témák is a négy őselemmel lesznek kapcsolatosak. Az egyhetes eseménysorozat során olyan változatos programokkal találkozhatnak az érdeklődők a könyvtárakban, mint a Föld-Játék-Könyv, azaz a Föld népeinek játékai, a (K)víz – Könyvtárak az egészségért, valamint a Tűz és víz? című többgenerációs játék, az Együtt, egymásért című partnerségi játék, illetve a Levegő – Játék és mese a szabadban. A rendezvénysorozatot október 6-án a Könyves vasárnap – Játék az elemekkel című program zárja.

Az Országos Könyvtári Napok programsorozat az elmúlt közel két évtizedben bebizonyította, hogy a könyvtárosszakma legnagyobb összefogása rendkívül sikeres, amit elsősorban a nagyszámú érdeklődő jelez vissza. A szervezők bíznak abban, hogy ez a hét mozgalmas eseményeivel, programjaival ismét meg tudja mutatni, hogy a magyarországi könyvtári hálózat egy kikerülhetetlen kapcsolódási pont a természet, az emberek, közösségek, kultúrák és gondolatok között.

A programról részletes információ itt érhető el.

Ez is érdekelheti

Könyvtár a magasban – szétszóratott kincsek

Hunyadi Mátyás (1443–1490) legendás könyvtárának kötetei külföldön is híresek. De vajon hogy bizonyítható be egy régi, kézzel írott könyvről, hogy a királyi könyvtárba tartozott? És miért vásárol valaki méregdrága könyveket olyan nyelven, amelyen olvasni sem tud?

Egyre népszerűbbek a könyvtárak

Évről évre többen látogatják a könyvtárakat, emelkedett a helyben használat, a kölcsönzött dokumentumok és a könyvtári rendezvények látogatottsága is az elmúlt évben. Az olvasási kedv növekedését az Országos Széchényi Könyvtár Könyvtári Intézete által közzétett 2023-as országos könyvtári statisztika gyorsjelentés igazolja.

Megújult a soroksári könyvtár, Petőfi 200 Emlékkönyvtár lesz a neve

Felújították és kibővítették a Fővárosi Szabó Ervin Könyvtár soroksári könyvtárát, amelyet október 4-én, az Országos Könyvtári Napok keretében adnak majd át a közönségnek.

Október első hetében rendezik meg az Országos Könyvtári Napokat

Hídépítők – a könyv híd, a könyvtár összeköt az idén 17. alkalommal, október első hetében megrendezendő Országos Könyvtári Napok szlogenje.