Hogyan veszett el hárommillió magyar? Apponyit már nem tudjuk megkérdezni, de a Nemzeti Múzeum történészei annak idején beszélgettek Jakabffy Imrével, aki 1946-47-ben jelen volt, amikor számunkra a trianoninál is rosszabb párizsi békeszerződés készült.
Az előadás annak a magnószalagokra elmondott „oral history”-szerű felvételsorozatnak az írásos, szerkesztett változatára épül, amelyet Balahó Zoltán és Gál Vilmos készített Jakabffyval 1999 októbere és 2000 májusa között. A felvételek készítését az a felismerés motiválta, hogy az interjúalany személye — a Kárpát-medencében élő nemzetiségek vizsgálatával foglalkozó Teleki Pál-féle Államtudományi Intézet egyik utolsó élő tagja — érdekes részepizódokat ismerője volt, és így hozzásegíthetett az intézet múltjának és szerepének jobb megismeréséhez.
A megosztott előadás két fő témája 1945 nagy változásokat hozó fordulataihoz kapcsolódik. Jakabffy Imre mint delegált részt vett az 1946-os párizsi békekonferencián és az 1947-es, a pozsonyi hídfőt érintő cselekményekben. Mindkét eseményről naplófeljegyzéseket készített, ezek ismertetése áll majd az előadás középpontjában. Az előadást az egykori interjú készítői tartják. A programon való részvétel regisztrációhoz kötött, regisztrálni jegy megváltásával lehetséges.