Mi az a posztrock?
A posztmodern a modernség meghaladásának művészet- és filozófiaelmélete volt a lázadó ’60-as években. Mivel a nyelv vizsgálatára épült, mindenekelőtt irodalmi műfajként hódított. Módszere a dekonstrukció: elemeire szedik a szöveget, majd az összetevőket új módon használják az alkotók. A poszt jelzőként a valami utániságot jelöli, mint anno a posztimpresszionizmus. Szűk egy évtizede jelent meg a posztinternet művészet. Ez az internet elterjedése utáni művészetre utal, amely a világháló hatását mutatja fel.
A műfaj gyökerei
Mi több, a szakíró kidolgozta a műfaj ismérveit: tipikus rockhangszereket (gitár, basszus, dob) nem a megszokott rockzenei formákban (intro, verse, bridge, refrén, riff…) használnak. Ez lenne ugyebár a fentebb felemlegetett dekonstrukció.
Bár meglepő, de az első posztrock lemezekkel az angol szintipopcsapat, a Talk Talk jelentkezett, ezek a Spirit Of Eden, a Laughing Stock. Érdemes belehallgatni, tudniillik műfaji alapvetésekre bukkanunk, amikor is a banda rengeteg más stílusból merít, a jazztől kezdve az elektromos zenén át a kortárs avantgárdig.
A gyökerek után kutatva az NSZK-ba jutunk, ahol 1968-tól hódított a krautrock. Baráti brit újságírók keresztelték káposztarockra az Internationale Essener Sontage fesztiválon fellépő Tangerine Dream, Amon Düül, Guru Guru, Brend Withaueser, Günter Hampel produkcióit. Posztrockhozzáértők a műfaj legfontosabb előképének a nyugatnémet Faust 1973-as, Tapes lemezét ítélik. Nos, a muzsika erős Zappa-hatást mutat, így leszek bátor Frank Zappát a posztrock egyik ősének nevezni.
Ma a legmenőbbek a Sigur Rós, a Mogwai, az Explosions In The Sky, a God Is an Astronaut.
A Buzz helye a világban
Kevés írás született a zenekarról, amelyik ne említené meg, hogy számaikból kihallani a Kyuss hatását. Hm-hm, a Kyuss, szemben a Buzz-zal, nem instrumentális együttes, ami a Black Sabbath útját rója, némi Nirvana-ösvényre lépegetve. Szintén felemlegetik Toolt, ám az sem instrumentális muzsika, ellenben a gitárriffek esetén érezni némi hasonlóságot. Végezetül említik a God Is An Astronautot (szintén most jött ki a legújabb lemezük, az Embers). Erről annyit: akit hozzájuk hasonlítanak, büszkén mosolyoghat a kamerába, mivel a korszak egyik legjobb csapata.
A 2002-es ír posztrock zenekar a Buzzhoz hasonlóan (power)trió (+szintetizátor), Torsten Kinsella, Niels Kinsella, Lloyd Hanney felállással. Igaz, legutóbbi albumukon kibővültek kvartetté, az egykori taggal Jamie Deannel. Való igaz, a Buzz-kompozíciók struktúráiban meg a gitárriffekben hallani a God hatását, ám jóvalta kevesebb a szintetizátor szerepe. Mindkét együttes bátran fordul a progresszív rock előtti pszichedelikus zenéhez ihletért. Akár a Platon Karataev (amelyik az egyik legcsúcsabb magyar együttes, persze a Buzz-zal együtt).
A pokol legmélyebb bugyra
A rock is olyan, akár az irodalom, amennyiben az íróknak, költőknek állást kell vállalniuk, mert irodalmi alkotásból nem lehet megélni (mondjuk, jó ideje). Doszpoly Tamás gitáros digitális tervező, Pastrovics Martin basszusgitáros nemzetközi kapcsolatok menedzser, Kriskovics Levente dobos pedig csillagász.
A lemez címét (Back from Tartarus) tükrözi a zenei anyag, amennyiben a Tartarusz kénköves fortyogása néha, s csupán távoli morajként hallatszik, mert az élet tavaszi újjászületése visszataszítja a helyére. Ezt, eddigi munkásságuknak megfelelően, a visszhangosított, tiszta hangzású gitárriffek képviselik. Persze maradt az egyenes metálos, punkos basszus, mintha távíróvezetékek rezegnének, s a figurista dob, metál hangolással, néhol duplázó lábgéppel.
S persze egyben korlátja is, lévén a saját maguk stílusjegyei közé zárva megrekedhetnek az önismétlésben. Ez utóbbiról szó sincs, jelen EP-n több a progresszív rock elem, s kevesebb a doom, mint a megelőző korongon.
A nyitó Euphoria Scar egyetlen témára épül húzós punkos basszus, intelligens dob alapra. Doszpoly Tamás nem virgás gitárszólók közti űrt tölt ki, tulajdonképpen elkülöníthető szóló helyett végig kidolgozott szólamot, variációsorozatot produkál. A Rainblur nagyban hasonlít az első számhoz, tempóváltásokkal, dinamikai kilengésekkel, mintegy előkészíti a címadó zárótételt.
Első ízben hallani szöveget a Buzztól, amit Tímári Lotti, a Nanana posztpunkegyüttes énekese olvas fel.
A Back from Tartarus (a szokásos) oktávos akkordbontással indul, hogy a bridge vagy középrészben a szinti alatt a basszus variálja a főtémát, mígnem visszakúszik a gitár, s torzítva, B témaként egy variációt játszik metál tempóban és ritmusképletben, mígnem visszatér a nyitó akkordmenet, egyesítve a két főrészt, bezárva a rondóformát.
Egy szám hiányzik talán, egy olyan, mint a 2022-es lemez zárótémája, a The Wolf Who Cried Man, amely mintegy megelőlegezi a Back from Tartarus összetettségét.
