Március 11-től látható a SzínházTv műsorán a MADY BABY c. rendezésed. Ezt nyilatkoztad egy éve, amikor bemutattátok az előadást a Jurányiban: „Leginkább annak ajánlom, aki szeret úgy színházba járni, hogy nem ismeri előre a történetet, aki szereti a filmszerű színházat, a hatásokat, a zenei effekteket, atmoszférákat, a film és a színház kapcsolatát, a vizualitást, a felkavaró színészi játékot, annak izgalmas előadás lesz.” Mintha megéreztél volna akkor valamit. Most kiknek ajánlanád a SzínházTv-n látható előadást? Illetve, mivel amúgy egy speciális térben, a Jurányi Kamaratermében játszódik a darab, jelentett kihívást a felvétel?
Azoknak ajánlom, akiknek kételyei vannak, hogy a színházi közvetítésnek van-e ereje, érelme. Szerintem ez az előadás tökéletesen alkalmas arra, hogy bebizonyítsa, hogy van. 360 fokban játszanak a színészek, így kihívás volt közvetíteni, minden egyes jelenetet külön kellett beállítani és újrapozícionálni. Ez különben alapvetés, hogy minden előadásról, amit felveszünk, külön gondolkodunk, nincs bevett séma a rögzítésre, hiszen minden előadásnak más áll jól. A csapatunk szakmailag, érzékenyen nyúl a produkciókhoz, nem kívülállóként. A minőség érdekében én sem adom ki a kezemből a felvételek rendezését.
Négy hónapja megy a SzínházTv. Milyen tapasztalat volt neked eddig ez az időszak?
A streamelés, a kultúrának az online térbe helyezése már sok művészeti ágban jelen van, a színházban meg még csak most indul. A pandémia lehetőséget ad átgondolni, hogy a színház, a kultúra mit is jelent: valójában mi a célja egy adott produktumnak, alkotásnak? Talán az, hogy minél több emberhez eljusson az üzenete. Mindegy hogy milyen műfajú darabról beszélünk, klasszikus, társadalmi, dokumentarista, politikai darab, az a cél, hogy megtalálja a nézőit. Eddig a színházak azzal foglalkoztak, hogy mondjuk az épületüktől számított 5km-es körzetükből hány embert tudnak bevonzani a nézőtérre. Nagyon jónak tartom, hogy a Katona József Színház készít olyan tartalmakat, úgynevezett streamszínházat, ami a színháznak és a streamnek átmenete, újszerű megfogalmazás van benne, újfajta gondolkodás. Megpróbálják online térbe adaptálni a tartalmat, ami szerintem azért is jó kezdeményezés, mert a színháznak ez is egy platformja, egy megnyilvánulási formája kell, hogy legyen hosszú távon, nemcsak a színpad. Magyaroroszág − mondhatni − színházi nemzet, itt van a legtöbb önkormányzatilag fenntartott színház Európában, nem beszélve a tehetséges és progresszív független társulatokról. A stream emiatt is óriási előrelépés, hogy fogyaszthatóvá válik a színházi kultúra mind az itthoni, mind a külföldön élő magyarok számára is. Csak azt sajnálom, hogy egy világjárvány kellett hozzá, hogy a szakma felismerje az ebben rejlő lehetőségeket, ugyanis ahhoz, hogy elindítsuk most a SzínházTV-t, korábban erre semmi nyitottság nem volt még. Tíz éve mikor elindultam a pályán, már akkor azon gondolkodtam, hogy lehetne modernizálni a színházat, és mi a 011 Alkotócsoporttal már akkor is közvetítettük az előadásainkat. Vidékről és külföldről is nézték, már akkor látszott, hogy ennek a műfajnak mekkora ereje van. Az emberek alapvetően kíváncsiak és vevők a kultúrára, de ha egyszer nem tud ott lenni, akkor miért ne tegyük lehetővé számára, hogy valamilyen szinten részese lehessen annak.
Milyen sznob attitűd kell ahhoz, hogy valaki csak az élő színházat tartsa mérvadónak? Mint amikor valaki azt állítja, hogy csak az a film, ami 35mm-es filmre forgott. Miért? Mi alapján és ki dönti el, mit nevezhetünk filmnek? Két éve még a Netflixre gyártott filmekre is azt mondta a szakma, hogy addig nem lehet őket Oscar-díjra nevezni, amíg moziban nem kerül bemutatásra a film. Teljesen abszurd. Hosszú folyamat még ez, de egyszer eljutunk majd oda, hogy olyan színházi műhelyeknek és társulatoknak lesz esélye nagyobb közönség előtt megmutatkozni, nemzetközi szinten akár, bekerülni a mainstreambe, külföldi rajongókat szerezni, akiknek a kizárólag az élőszínházra korlátozott lehetőségeik miatt eddig erre nem volt lehetőségük. Hiszen most annak a színháznak van a legnagyobb közönsége, akinek a legnagyobb az épülete, nézőtere, költségvetése, ilyen értelemben ez a rendszer nem a művészetet segíti, hanem egyenlőtlenséget szül. Mindenki annak van kitéve, hogy mennyi támogatást kap. Az online térben el lehet érni majd, hogy az emberek tényleg tudnak választani produkció és produkció, színház és színház között, és attól függetlenül lehetnek rajongói egy alkotóközösségnek, hogy az nem a saját városában működik. Szerintem ez jót fog tenni nem csak a nézőknek, de a szakmának is.
Milyen szempontok alapján állítjátok össze a műsort?
Az a célkitűzés, hogy minőségi színházat közvetítsünk, igyekszünk úgy összeállítani a műsort, hogy minden nézőnek kedvezzünk. A repertoárban megtalálható zenés, szórakoztató, elgondolkodtató, alternatív, kísérleti előadás, van dokumentarista színház, de vannak populárisabb, nagysikerű produkciók is. Ilyen például A diktátor, amit március 20-án fogunk a Vígszínházból közvetíteni.
Milyenek a nézői visszajelzések?
Az előadások vetítése után van egy „hogy tetszett?” posztunk a Facebook-oldalunkon, és nemrég Tenki Réka Egyasszony című monodrámájára több mint 800 reakció érkezett, szóval nagyon aktívak a nézőink, aminek nagyon örülünk. Reményeink szerint minden előadás új közönséget ér el a platformunkon. A külföldön élő magyarok egyébként fontos célközönségünk, hiszen ők általában nyáron látogatnak csak haza, amikor nincs színház, így nem feltétlenül vannak képben, hogy mi történik itthon a színházi életben, milyen témák érdeklik az embereket, miről csinálnak színházat. Így számukra is kinyílt ez a világ.
Szerző: Bordás Katinka / Fotók: Juhász Éva
