A gyerekek mindent tudnak – mondták a bölcs szülők, hiszen kozmikus tudásuk van, világfát rajzolnak, és olyan bölcsen tudnak kérdezni az életről és a halálról. Hát igen, csak éppen azt nem tudtuk, hogy mikor kezdődik igazából a tavasz. Hogy március 1-jén, a meteorológiaitól, vagy a csillagászatitól, azaz március 20-tól? Vagy március 21-én, a Tanácsköztársaság kikiáltásának évfordulóján? Elvégre az munkaszüneti nap volt még a hetvenes években, és arra a napra minden őrs rutinból leszervezett egy kirándulást a legközelebbi erdősávba, vagy a lőtérre, ólomgolyót szedni a domb oldalából. Vagy esetleg április 4. a nagy dátum? Az igazi felszabadulás a tél uralma alól?
Ekkor már a második kirándulását szervezte a Robinson őrs, hogy a nótafa vagy az őrsvezető-helyettes elmesélje, hogy mi volt a múlt havi Ifjúsági Magazin Válogatott magánügyek rovatában, és hogy Lósznya valóban belekevert-e valamit a lány kólájába, aki másnap nagyon furcsán érezte magát. Ha sikerült megúszni május 1-jén a felvonulást, akkor jött zsinórban a harmadik tavaszi kirándulás, szintén a tavasz jegyében. Május 1. nemcsak a munka, hanem a fagyi ünnepe is volt, aznap lehetett először fagylaltot kapni, ami komoly csalinak bizonyult a korrumpálható kiskamaszok körében. Persze a fagyi nem csak a munka ünnepének lett a nem hivatalos jelképe, összekapcsolódott a vasárnapokkal, amikor a nagymise után is fagyi járt az elsőáldozásra készülő gyerekeknek, és aki nagyobb volt, és gyónt is, az két gombócot is kaphatott.
Tehát az igazi tavaszt nem a vízóraakna mellett nyíló hóvirág hozta el, nem is a fecskék megjelenése a villanyoszlopokon, még csak nem március 15., amikor a moziban Az inkák kincse előtt még megnézte az összes általános iskola a harmadikosok ünnepi műsorát. A tavasz a fagyisláda alumíniumfedőjének leemelésével kezdődött. A hetvenes években alapvetően vanília, csoki és puncs volt az étlapon, és itt álljunk meg egy nyalatra! Ma már szinte sehol nincs puncs, kiment a divatból, mert az édességek is kimehetnek a divatból, ahogy kimentek az oroszok is 1991-ben, ahogy kiment a Casucci farmer is 1988 körül, mert bejött a rendszerváltással a Ciao Ragazzo.
Volt puncs, nincs puncs. Volt puncs furé cukorka, már nincs, volt puncsízű likőr is, ami főleg a süteménybe került, ha éppen nem volt sütőrum otthon, vagy ha a nagynéni megitta, míg kitartóan kereste a kukta szelepét. És nemcsak puncsfagyi nincs, de nincs karamell sem, ami amúgy is sokaknak büntetés volt, hiszen az általános vélekedések szerint közel sem volt olyan finom, mint a csoki. Pisztácia kifogyott, csokoládé nem is volt. A karamell sem divat már, persze, ha van helyette bourbon vanília vagy sárkánygyümölcs.
A fagyit a Nemzeti presszóban mérték, és a focipálya jegyszedőfülkéjében is árusították. Még a csavaros korszak előtt, tehát a hetvenes években, a mértékegysége gombóc volt, egy forint egy gombóc, így volt logikus. Volt 50 filléres is, ami egészen kicsi volt, ki sem látszott a tölcsérből. Unott arccal mérte ki a magas szárú vászoncipőben posztoló pultos, aki fehér csipkés kötényt viselt. Cipője a Bagamérit lebuktató szandálra emlékeztetett a Keménykalap és krumpliorrban. Voltak, akik azt hitték a hasonló cipőt viselő takarítónőkről, hogy az elátkozott fagylaltárus női változatai, akit ide, az 1-es Számú Általános Iskolába száműztek, csak éppen nem csokifagyi- és tölcsérillata van, hanem hypó- és Románc cigaretta szaga. Aki csak annyit tudott mondani minden reggel: Ne rohanj, te, elcsúszol, most mostam fel, az anyád istenit!
A csavaros fagyik esetében nem volt választék, csoki volt, és vanília. Jobb kar, bal kar. Ha mindkét kart egyszerre húzták le, akkor jött a vegyes. A vegyes a kor egyik jellegzetes kifejezése volt. Létezett vegyesbolt, a pálinka is alapvetően vegyes volt, és azzal is jól be lehetett be fűteni, mint a vegyes tüzelésű kazánnal, mondta Jóska bácsi, amikor megérkezett hajnal fél ötkor a disznóölésre. És voltak vegyes műsorok is az Országos Rendező Iroda programjai között… Koós János együtt lépett fel Hofi Gézával, Kovács Katival és Ungár Anikó bűvésszel, kísért: az Expressz együttes.
És igen, valami kimaradt! A kazettákra írt disco, vegyes felirat, a gyerekek a legnagyobb aktuális slágereket a helyi lemezlovassal, DJ Szilivel másoltatták át, kezébe nyomva a krómos TDK-t. A rövidnadrágos lemezlovas még egy fagyit sem kért érte, elég volt, ha bemutatták neki a látványosan unatkozó gimis osztálytársnőt, aki percenként nézett bele a még a bérmálására kapott lakkretiküljébe, és néha elővett egy zsepit, hogy letörölje a kezére folyt fagyit.
A fagyizás tipikus nyári program volt. Biciklire ülni, megvenni a Szovjet–Magyar Barátság Sporttelep mellett a pénztárfülkében a fagyit, megnézni a Páva Áruház előtti hirdetőoszlopon, hogy mi lesz a moziműsor, bámulni a könyvesbolt kirakatában az új lemezeket, majd beülni a könyvtárba, és átlapozni a Képes Sportot és a Ludas Matyit. De vajon gondoltak-e arra a gyerekek, hogy a fagylaltot a kínaiak találták fel, cirka ötezer évvel ezelőtt, és hogy egyiptomi közvetítéssel került a földközi-tengeri országokba, hogy Magyarországra Mátyás király felesége, Beatrix hozta el… Talán akkor, ha az 1978-as Fiúk könyvében volt róla egy írás.
Persze, a Fiúk könyvét csak azért kölcsönözték ki, mert volt benne egy szöveg Bobby Charltonról, a Manchester United gólrekorderéről, háromszoros világválogatottról. És akkor rácsodálkoztak volna arra, hogy a világhódító Nagy Sándor a katonáinak szolgáltatta fel a fagyit, és hogy Hippokratész betegeinek ajánlotta gyógyszerként. Hogy Magyarországra osztrák közvetítéssel került a 18. században, és utána számos szakácskönyvben szerepelt fagylaltrecept. Persze mindenki készített otthon zacskós fagylaltporból fagyit.
A Lehel hűtőszekrényhez járt fagyikészítő alumíniumtál, benne kővé fagyott a drága kincs, ezért nem fagyiskanállal, hanem a legélesebb konyhakéssel próbálta minden gyerek kiszedni a dermedt édességet. De akkor megcsúszhatott a jeges tálka, és megvághatta a gyerek a kezét… Semmi baj – mondták a tesók egyszerre. Gyorsan bekötötték apu barna textil zsebkendőjével, és a vigaszdíj maga az otthoni fagyi volt, miközben jött a jövő heti Rádió és Televízió Újság rituális átlapozása, hátha lesz majd a Tánczenei koktélban az a bizonyos új Edda-szám, a Kölyköd voltam.
