A szatíra nyelvén beszélt – Bacsó Péter

A kassai születésű filmrendező 1950-ben szerzett diplomát
neves pályatársaival, Fehér Imrével, Makk Károllyal, Kovács Andrással
együtt. A fiatal Bacsó színésznek készült, ám raccsolása miatt ez nem
sikerülhetett akkor. A főiskola elvégzése után azonnal dramaturgi állást kapott
a Filmgyártó Nemzeti Vállalatnál (a későbbi Hunnia Filmstúdiónál), így részese
lehetett a magyar film újjászületésének: forgatókönyvíró volt például Fábri
Zoltán 1958-ban készült Édes Anna című filmjénél.

Igazi hangjára, a szatírára a hatvanas évek végén született
munkáiban talált rá.

Az 1969-ben készült A tanú a koncepciós perek dermesztő világát ábrázolta tragikomikus felfogásban. A film tíz évig porosodott dobozában, csak zárt vetítéseken mutathatták be, utána azonban óriási sikert aratott és a mai napig kultuszfilmnek számít. Bacsó számára a „feloldozást” A tanú 1981-es cannes-i sikere jelentette, ezután kapott szabad utat. A szatíra folytatását Pelikán gátőr rendszerváltás utáni kalandjaival Megint tanú címmel forgatta le 1994-ben.

A hetvenes években Bacsó érdeklődése aktuálpolitikai kérdések felé fordult:

Kitörés (1970), Jelenidő (1971), Harmadik nekifutás (1973). A szatirikus hangvétel folytatódott az Ereszd el a szakállamat (1975), a Ki beszél itt szerelemről (1979) című alkotásaiban is. Az ötvenes évek személyi kultuszának görbe tükre a Te rongyos élet (1983), a Titánia, Titánia (1988), a Sztálin menyasszonya (1990), de foglalkoztatta az egyén és a történelem viszonya is a Hány az óra, vekker úr? (1985) című filmben. A kilencvenes évek Magyarországának kaotikus állapotairól szól az 1996-os Balekok és banditák. A 2001-es Hamvadó cigarettavég című opusában Karády Katalin életének állít emléket.

Bacsó a hatvanas évek végétől a Dialóg Stúdió helyettes igazgatója volt, majd tanított és vezetőként tevékenykedett a Színház- és Filmművészeti Főiskolán is. 1972-ben érdemes művész, 1983-ban kiváló művész lett, 1985-ben Kossuth-díjjal jutalmazták, 1998-ban a Magyar Köztársaság Középkeresztjével, 2004-ben a Magyar Mozgókép Mestere díjjal tüntették ki, 2006-ban Budapest díszpolgára lett.

Hosszan tartó betegsége ellenére szinte halála napjáig
dolgozott,

2005-ben a De kik azok a Lumnitzer nővérek? című vígjátékot, 2008-ban pedig a Majdnem szűz című filmet forgatta. A 2009-es filmszemlén életműdíjat kapott, az átadáson elnézést kért, hogy túl szomorú filmeket készített. 81 évesen hunyt el, 2009. március 11-én.

Forró vizet a kopaszra! (1972)

Alcíme: Boróka úr szorongásai. Bacsó Bodor Ádám A borbély
című novelláját vette alapul, de csak az alapkonfliktust hagyta, a film
története nagyban eltér az irodalmi műtől. Boróka Mihály, a borbély éli szürke,
monoton életét, ám egy nap valamilyen furcsa, megmagyarázhatatlan okból először
részben, majd teljesen kopaszra nyírja Sajtár Dezsőt, aki ezután dühösen megfenyegeti
Borókát. A csehovi vagy kafkai karakternek is mondható fodrász ezután azt
hiszi, megkopasztott kliense követi őt, nem tud az ellene kitervelt bosszú
gondolatától megszabadulni. A groteszk történetben végül Boróka lenyíratja haját
Sajtárral, hogy aztán együtt tegyenek rendet. A film 1973-ban Taorminában elnyerte a nagydíjat a Nemzetek
Fesztiválján.

Ki beszél itt szerelemről (1979)

Óriási botrány kerekedik a Kertészeti Egyetem kollégiumában: Citrom Flóra szobájában, sőt az ágyában egyik reggel megtalálják Bohus Tamást. Erkölcstelen tettükért mindkettőjüket kizárják az egyetemről. Flóra hallatlanul igazságtalannak tartja a döntést – annál is inkább, mert a dolog véletlen volt, és valójában semmi sem történt közöttük. Ezért aztán mindenhova fellebbező leveleket küldözget, miközben a közös sors összehozza a fiatalokat, és menthetetlenül egymásba szeretnek.

A tanú (1981)

Pelikán József hithű kommunista, aki végigharcolta elvbarátaival a vészterhes éveket, a személyi kultusz idején gátőrként is elkötelezett munkát végez. Lecsap az orvhorgászra, akiről kiderül, régi barátja és harcostársa, Dániel Zoltán, aki jelenleg miniszter. Épp ez a kedves barát buktatja le akaratán kívül, amikor feketevágás miatt megjelenik a hatóság. Pelikán börtönbe kerül, ahonnan egyre magasabb beosztásba helyezik. Ő lesz a vidámpark, az uszoda, majd később egy narancstermelő gazdaság igazgatója. Természetesen mindez nem ajándék. Virág elvtárs minden alkalommal hangsúlyozza, hogy egyszer még kérnek Pelikántól valamit. És ez az egyszer el is érkezik, amikor Dániel Zoltánt koholt vádakkal letartóztatják.

A tanú a mai napig az első számú magyar kultuszfilm, a karakterek megnyilvánulásai a mindennapjainkban használt szállóigékké váltak. Történelmünk egyik legnyomasztóbb időszakát csomagolja szatirikus humorba, miközben bemutatja a hatalom és a kisemberek örök konfliktusát.

Te rongyos élet (1984)

1951-et írunk. Sziráky Lucyt, az ünnepelt primadonnát mint
osztályidegent kitelepítik, mivel egykori férje arisztokrata származású volt.
Lucy vidéken megtapasztalja a paraszti életet, és ugyan próbálja magát
megszerettetni a kitelepített arisztokratákkal, ők mégis betolakodónak tekintik.
Ám Lucy vérbeli színésznő és igazi nő: hamarosan megtalálja a megfelelő hangot
a kitelepítettekhez, az őt csodáló férfiakhoz: a falusi párttitkárhoz, a járási
rendőrkapitányhoz. Bacsó Péter a
filmötletet gróf Almásy Miklósné Déry Sári színésznő kitelepítése
kapcsán írta, bár nem az életét dolgozta fel teljes mértékben. A Te rongyos
élet 2012-ben bekerült a Magyar
Művészeti Akadémia tagjai által kiválasztott legjobb 53 magyar
alkotás közé.

Hány az óra, Vekker
úr? (1985)

A második világháború idején játszódó tragikomikus történet főszereplője Veiszkopf Árpád zsidó órásmester, aki fejből meg tudja mondani a pontos időt, ezért is nevezték el Vekker úrnak. Amikor a németek bejönnek, egy náci tiszt privát munkát ad az órásnak, aki ezután börtönbe kerül, ahol a fejből megmondott pontos idő segítségével segít megszöktetni egy magyar ezredest. A film alapjául Páskándi Géza Weisskopf úr, hány óra van? novellája szolgált. Vekker urat eredetileg Őze Lajos játszotta, aki a forgatás ideje alatt meghalt, ezért szerepét Jordán Tamás vette át. Végül a vele forgatott verzió került a nézők elé.

Nyitókép: Bacsó Péter 1991-ben. Fotó: Leemage via AFP/Marcello Mencarini