Bacsó Péter

Akiről mindenkinek Pelikán elvtárs jut eszébe – száz éve született Kállai Ferenc

Száz éve, 1925. október 4-én született Kállai Ferenc Kossuth-díjas színész, a nemzet színésze, akit egyebek mellett A tanú, a Megint tanú, a Katonazene, A hamis Izabella, a Szeressük egymást gyerekek és A három testőr Afrikában című filmekben láthattunk.

Szabó István előtt tisztelegnek a cannes-i filmfesztiválon

Világsikerű Szabó István-film gazdagítja a májusi cannes-i fesztivál hivatalos válogatását. A napfény íze című, 1999-ben bemutatott, háromszoros európai filmdíjas alkotást meghívták a felújított mozifilmek javát felvonultató Cannes Classics programba. A cannes-i premieren személyesen vesz részt Szabó István és Robert Lantos producer.

Március 11-én történt

1943-ban ezen a napon született Lukáts Andor Kossuth- és Jászai Mari-díjas színművész, érdemes művész, rendező, egyetemi tanár, színházigazgató. Az idén januárban elhunyt művész a Pinceszínházban kezdte pályáját, később többek között a kaposvári Csiky Gergely Színházban és a Katona József Színházban játszott, illetve rendezett. A mozinézők egyebek mellett az Eszkimó asszony fázik, a Hülyeség nem akadály és a Mázli című filmekben találkozhattak vele.

Január 6-án történt

1966-ban ezen a napon mutatták be a Szegénylegényeket. Jancsó Miklós legismertebb alkotása a magyar film fontos mérföldköve, a modernizmus nemzetközileg ismert és elismert alapműve. A rendező itt dolgozta ki és használta először a híres jancsói filmnyelvet, amit későbbi pályafutása során tovább finomított. A Szegénylegények történelmi parabola, amely a hatalom és az egyén komplex viszonyát modellezi, és a szabadságot eltipró rendszerek kortól függetlenül érvényes, pontos látleletét adja.

Fábri Zoltán variációi a kiszolgáltatottságra

A harminc éve ezen a napon elhunyt Fábri Zoltánra öt legendás filmjével emlékezünk a Körhintától Az ötödik pecsétig.

Március 11-én történt

Egy Samuel Baker nevű londoni könyvkereskedő 1744-ben ezen a napon árverezett el egy könyvtárat, ezzel elkezdődött a Sotheby’s, a világ legnagyobb árverési cégének története.

A filmkészítés kábítószere

A legnagyobb szerelemben kell a legjobban alkalmazkodni, ezt az életre is szeretném javasolni magának – figyelmeztet Andor Tamás, akit többszöri próbálkozásra sem vettek fel színésznek, és mivel a szerelme miatt mindenképp a főiskolára akart kerülni, végül operatőrnek jelentkezett. A nemrég életműdíjjal elismert alkotó a a munka hajmeresztő kockázatairól, pályatársaairól és Reisz Gábor új filmjéről is beszélt.

Január 6-án történt

Vízkereszt ünnepe, avagy Háromkirályok napja van ma, a karácsonyi ünnepek vége, a farsang kezdete. Ezen a napon utoljára gyújtják meg a gyertyákat a karácsonyfán. E napon született Bacsó Péter filmrendező és Rowan Atkinson brit színész, komikus, Mr. Bean figurájának megszemélyesítője (képünkön) is.

Tíz portré a halhatatlanságról

Idén is sok jelentős művésznek állítottunk emléket. Olyan alkotóinknak, akik már évtizedekkel ezelőtt eltávoztak közülünk, halhatatlan műveik vagy alakításaik révén mégis köztünk maradtak. E válogatásunkban tíz ilyen írásunkat ajánljuk figyelmükbe.

November 21-én történt

1922-ben ezen a napon nyílt meg Budapesten a Corvin Mátyásról elnevezett mozgóképszínház, a Corvin filmszínház. A megnyitón Horthy Miklós kormányzó és József főherceg is jelen volt. A képen a mozi bejárata 1940-ben, középen Simor Erzsi színésznő.

A szatíra nyelvén beszélt – Bacsó Péter

1928. január 6-án született Bacsó Péter Kossuth- és Balázs Béla-díjas magyar filmrendező, egyetemi tanár, érdemes és kiváló művész. Néhány kedvencünket gyűjtöttük össze ebből az alkalomból.

Restaurált filmek a világnapon

Az Audiovizuális Örökség Világnapja 2007-ben jött létre azzal a céllal, hogy felhívja a közönség és a döntéshozók figyelmét az audiovizuális örökség sérülékenységére, megőrzésének fontosságára. Az archívumok és szervezetek minden év október 27-én különböző akciókkal, eseményekkel készülnek: idén két magyar felújított filmklasszikust mutatnak be.

Filmek lakat alatt

Vannak filmek, melyek évtizedekig dobozban maradtak, és vannak olyanok, melyeket itt-ott még ma sem tűrnek meg a mozik. Bacsó Péter A tanúja 17 évig várt a bemutatásra, A Da Vinci-kódot pedig a világ számos keresztény országában kitiltották a mozikból. Cikkünkben a cenzúra történetét tekintjük át, és olyan filmeket ajánlunk, melyeket a világ valamely pontján nem lehet vagy nem lehetett levetíteni.