A személyiség blank space, felfedezésre váró terület

Jagicza Patrícia a NACO Galériában látható, Blank Space című egyéni kiállításán önvizsgálatba kezd. Lírikus finomságú festményeivel a személyiség mély dimenzióiba ás le, hogy aztán a létünk legfontosabb kérdéseit kezdje el feszegetni. Ki vagyok én? Mennyiben határoznak meg az emlékeim, a múltam? Milyen viszonyban áll egymással a világnak mutatott arcom és a valódi személyiségem?

Felemelő beleveszni ezekbe a festményekbe. A kiállítótérben egyből magával ragad bennünket a művekből áradó meditatív csend. Érezzük, ahogy a művek láttán lelassulunk, és elkap bennünket egyfajta lebegés: időn és téren kívül kerülünk. Jagicza lírai finomságú, nagyon nőies kompozíciói ugyanis csendéletek, ám nem a megszokott módon azok. Az alkotó többféle képtípus szintetizálásával jut el ehhez a műfajhoz. Olykor enteriőröket, máskor önarcképeket vagy tárgykompozíciókat fest, ám végül addig finomítja őket, míg teljesen idő nélkülivé, éterivé nem válnak.

A festményeket összeköti a lecsupaszítás gesztusa mind technikailag, mind koncepcionálisan.

A kompozíciók környezetének fehér árnyalatai, a minimalista megfogalmazásmód, a redukált formavilág, a lágy ecsetkezelés mind a klasszikus festészeti eljárásokat idézi, ám Jagicza nagyszerűen képes eltávolodni a tradicionális akadémizmus szigorúságától és komolyságától egy sokkal líraibb, lágyabb, nőies és olykor humoros irányba. 

A lecsupaszítás jelen van a képek gondolati síkján is: ezek az alkotások az egyén lemeztelenedéséről is szólnak. Mint a hagyma héját, úgy fejti le Jagicza is a személyiségére rárakódott rétegeket. Egyre mélyebbre ás, hogy az egyén új, eddig ismeretlen személyes dimenzióira bukkanjon rá, munkái az emlékek, álmok, kognitív struktúrák mélyére hatolnak. Egyfajta határátlépésnek vagyunk tanúi, amely során a konstruált valóságból eljutunk a személyiség legbensőbb lényegéhez. A kifelé mutatott arcunktól a valódi énünkhöz. Ez tulajdonképpen maga a Blank Space: egy felfedezetlen és tiszta tér, ami a maga teljességében csak az önelemzés aktusán keresztül tárulhat fel.

A Blank Space terra incognitaként jelenik meg a Blank Island című festményen. A felfedezésre váró terület a művész gipszből kiöntött hófehér portréja, amelyen egy apró sztegoszaurusz Szt. Egóként lépdel az öntvényen. E kompozíció megszületésében a véletlennek is fontos szerep jutott. A gipszarc orra benyomódott, és éppen ebben az üregben áll az icipici dinó. Úgy tűnik, mintha a szent egó súlya alatt roppant volna meg ez a sziget: az egó, a környezet által konstruált, programozott és determinált identitás torzítja a valódi személyiségünket. Hasonló a metódus a Sweet Kong című festményen, amelyen a blank space a művész keze, és egy apró fekete gorilla áll rajta.

E két festményen az érzékenység, az érintés gesztusának megelevenedése is szerepet kap. Szinte mi is érezzük, ahogy a sztegoszaurusz lábai hozzáérnek az archoz, vagy ahogyan a kar finoman megérinti a gorillafigurát. Nemcsak ez a két festmény, hanem a többi kompozíció is taktilisan ingerli a befogadót.

Szinte vágyunk megérinteni ezeket a munkákat.

Főleg azokra a munkákra igaz ez, amelyeken dominánsan tetten érhető az erős rajzi alap és a fotorealisztikus részletek. A Gondolatmeneten a radikálisan aprólékos ecsethasználat tapinthatóan valóságossá teszi a papírdarabokat és az őket összefűző piros fonalat, így a kompozíció erősen emlékeztet a kollázsokra. De hasonló a helyzet a John Vice című festménnyel is, amely úgy hat, mintha különböző minőségű papírok egymásra ragasztásával születne meg az arc. Valójában azonban ez is festmény, amelynek sokféle rétege utal arra, hogy az egyén mennyire rétegzett.

Ez a kompozíció rámutat arra is, hogy Jagicza mennyire zseniálisan él a humor eszközével. Szinte minden munkáján találunk egy-egy olyan apró részletet, ami zavart okoz a klasszikus befogadásban, és megmosolyogtatja a nézőt. A letisztult, nagyon pontosan kidolgozott kompozíciók komolyságát olykor olyan profán részletekkel lágyítja, mint a letépett maszkolószalag vagy az odatapasztott rózsaszín rágógumi.

Hasonlóan zavart okoz a befogadásban a David? című festmény: Jagicza a művészettörténet klasszikus toposzát interpretálja. A Michelangelo Dávidjának orrát és száját ábrázoló gipszmásolatra testszínű harisnyát húz, új bőrt ad rá, majd megfesti. A festményen szereplő arc érzéki és gendersemleges lett. Mint az ember arca, úgy rejti el a valódi ént, az igazi személyiséget. Ez a festményt burkoltan utal a vírushelyzet miatt kialakult maszkviselés jelenségére.

Az orrot és szájat eltakaró textilek is elrejtenek bennünket mások elől, egyszerre óvnak és tesznek láthatatlanná.

E mű párja a Janus II, ami tulajdonképpen duplikált portré. A tarkóra kötött maszk emberszerű formát vesz fel, a fehér festékkel lekent arc pedig maszkszerűvé válik. Az arcról ugyan lekerült a védelmező maszk, ami mögött biztonságosan elrejtőzhetett, ám a fehér festés éppúgy elidegeníti az arcot, mint az álarc. 

Jagicza azonban azt vizsgálja a festményein, hogy az egyén miként kerülhet közelebb a saját személyiségéhez. Ennek egyik módszere lehet az emlékeinkben való kutakodás, az önvizsgálat. A Marble series fő eleme a fehér márványmintás kosárlabda, ami Jagicza sportmúltjára utal vissza. A labda semleges háttér előtt, nyugalmi pozícióban, lényegében funkcióját vesztve áll.

Olyan, mint egy műtárgy, ami mintegy mementóként őrzi az alkotó tinédzserkorának meghatározó időszakát.

A labda, éppúgy, ahogy a festményeken dominánsan megjelenő fehér szín, az újjászületés, átalakulás és egy életszakasz lezárásának szimbóluma.

A művész magánmitológiájának fontos eleme a legyezőkorall, ami Touch című festményén az identitáskeresés és a személyes történetmesélés elemeként jelenik meg. E növény struktúrája az életfamotívumot vagy a méhlepény erezetét idézi fel a nézőben, így szintén az egyén újjászületésének, az eredet megtalálásának szimbólumaként értelmezhető.

Jagicza minden festménye végül mindig önmagára mutat vissza. Ezek a munkák az önelemzés aktuális fázisát jelentik, a kompozíciók mindig az alkotó magához való viszonyáról mesélnek. A művek az önmegismerést segítik elő, ám nemcsak a művészt viszik közelebb magához, hanem a képeket nézve mi is egyre mélyebbre áshatunk magunkban.

Jagicza Patrícia Blank Space kiállítása a NACO Galériában, február 26-ig látható. Kurátor: Danka Zsófia.