Kant, a szobatudós, aki megfejtette az Univerzum legnagyobb titkait

A háromszáz évvel ezelőtt ezen a napon született Immanuel Kant gyermekkoráról keveset tudunk. Édesapja egyszerű königsbergi  iparos volt, nyergeket, kantárokat készített – és egy bőrdíszműves lányát, a nürnbergi Anna Regina Reutert vette feleségül. A párnak kilenc gyermeke született – közülük öten érték meg a felnőttkort: maga Immanuel, egy nővére, két húga és egy öccse.

A gimnázium elvégzése után Immanuel Kant teológia szakra nyert felvételt – és itt már találkozhatott a természettudományokkal is bővebben: tanult fizikát, matematikát is a filozófia mellett. Visszaemlékezéseiből tudjuk, hogy a legnagyobb hatással Knutzen Márton előadásai voltak rá, aki bevezette az ifjút még a newtoni fizika rejtelmeibe is – de fő tárgya mégsem ez, hanem a latin lett. Kant nem utazott, szerette otthonát, Königsberget. Az élménygyűjtés helyett a szemlélődés és a belső fejlődés útján járt.

Aki az emberek és a világ megismerése felé nyitott, minden tudást megkaphat anélkül, hogy utaznia kéne bárhová.

Édesapja 1747-ben elhunyt – és Immanuel otthagyta az egyetemet anélkül, hogy letette volna záróvizsgáit. Ekkor töltött három évet Königsbergtől távol, de nem messze: nevelő lett a város körül élő nemesek gyermekei mellett, így gondoskodva a család megélhetéséhez szükséges jövedelemről a családfő halála után. Az első portré is ekkor készült róla, Keyserling báró feleségét, Amelie-t is tanította – és ő készítette róla a ceruzarajzot. 

Egészen különös módon ezek alatt az évek alatt pusztán elmélkedések eredményeképp állt össze Kant fejében az első három tanulmányának anyaga, melyeket 1750-ben, königsbergi visszatérése után kezdett papírra vetni. Az első, a Kozmogónia, vagy esszé az Univerzum keletkezéséről ebben az esztendőben meg is jelent. Négy évre rá fejezte be a Tudhatjuk-e azt, hogy a Föld fizikai szempontból öregszik-e? című munkát, majd egy évvel ezután Az ég általános természetrajza és elmélete készült el – de ez már nem jelent meg azonnal megírása után, mert Kant kiadója csődbe ment. A kozmogónia és a természettudomány sajnos nem bizonyult profitábilisnak. De ez Kantot nem állította meg. 1755-ben írta meg a Naprendszer keletkezéséről kidolgozott elméletét (Allgemeine Naturgeschichte und Theorie des Himmels), az első olyan teóriát, amely az isteni teremtés aktusa nélkül adott magyarázatot a Föld keletkezésére, és amelyet ma  Kant–Laplace-elméletként ismerünk – pedig Laplace 40 évvel később jutott ugyanazokra  a következtetésekre, mint Immanuel Kant.  

Kant különleges képességei ekkoriban még nem hoztak számára anyagi megbecsülést – tudományos tekintélyt viszont igen. A záróvizsgák hiánya ellenére tehetett magiszteri vizsgát alma materében 1755-ben – de nem filozófiai, hanem természettudományos témát választott. Magisztrátusi disszertációjának címe: Vázlatok a tűz természetéről. Nyáron lett magiszter. Elindult magándocensi karrierje, de ez nem oldotta meg az anyagi bizonytalanságot, mert a magándocenseket nem az egyetem, hanem a hallgatók fizették – így piaci alapon tudott fizetéshez jutni. Ha érdekelték előadásai a hallgatókat, volt bevétele – ha nem: nem volt...

1756-ban Frigyes Vilmos porosz királytól kérte, hogy hadd kaphasson végleges, állami katedrát, de kérését elutasították, sőt: állását meghirdették, és könyvtárossegédként kellett dolgoznia. Végül 1770-ben a logika-metafizika tanszéken lett professor ordinarius. A filozófia és a logika mellett földrajzot, fizikát és etikát is tanított. Itt már sok diákja volt, és rendszeres bevételhez is jutott végre, de írni nem maradt ideje... Tíz éven át nem publikált semmit. Karrierje viszont közben révbe ért: 1780-ban a Königsbergi Egyetem Szenátusának tagja lett. 

A kanti életmű legjelentősebb darabjait ötvenéves kora után, az 1780-as és 90-es években publikálta. Ekkor jelent meg A tiszta ész kritikája (1781) A gyakorlati ész kritikája (1787) és Az ítélőerő kritikája (1790).

A tiszta ész kritikáját  a filozófia „kopernikuszi fordulataként” hivatkozzák máig. Kant világában az értelem fürge és biztonságos hajó az ember számára, ha át kell szelnie a bizonytalanság és kétség viharos óceánját. A műben megkülönbözteti a tapasztalatok két kategóriáját (a priori és a posteriori – azaz az érzékeléstől független ismeretek és az érzékelés útján létrejött ismeretek), és az ítéletek két kategóriáját (analitikus és szintetikus ítéletek). Ezek mentén vezeti le a folyamatot, amely a világ megismeréséhez segíti a gondolkodót – és annak valódi természetének feltárására is módot ad számára. A tiszta ész kritikája rendkívüli logikával megírt, bonyolult és árnyalt munka, amely hatalmas áttörést hozott a filozófiatörténetben – és nem mellesleg Kant életében is. Egy csapásra elismert filozófiai szaktekintéllyé avatta az addig leginkább természettudományos munkásságáról ismert magisztert.

Az erkölccsel kapcsolatos tanait A gyakorlati ész kritikájában adta közre. „A csillagos ég felettem – az erkölcsi törvény bennem” a mű talán legtöbbet idézett mondata. Kant ebben a munkában fejti ki azt az alaptézisét, hogy az ember csak akkor válhat igazán boldoggá, ha Isten törvényeit követi. Kant szerint az erkölcs nem tetszés vagy társadalmi konvenció kérdése, hanem categoricus imperativus, egy feltétlen belső parancs, egy minden hasznossági szemponttól független, változatlan elv – a kölcsönös tisztelet közös köteléke az emberiség számára.

A kanti esztétika Az ítélőerő kritikájában összegződik. Kant szerint a szépség nem szubjektív preferencia kérdése, hanem objektív minőség. Túlmutat az egyéni ízlésen és hajlandóságon. Vallja: a valódi szépség az alak és funkció, a fenséges és a békés közötti harmóniában rejlik. Nem annyira ismert tény, hogy a kanti idézetek talán legismertebbike, a  „Szép az, ami érdek nélkül tetszik” nem szerepel szó szerint Az ítélőerő kritikájában, hanem csak egy komplex gondolatmenet összegzéseként terjedt el.

Életviteléről fennmaradt adatok szerint a világ egyik legjelentősebb filozófusa rendkívül egyszerű életet élt. Hajnali ötkor kelt, teázott és pipázott, majd dolgozott másfél órát. Délelőtt tartott egy előadást, majd tovább írt ebédig, amelyet mindig társaságban költött el – három és hét fő közt volt a meghívottak száma, hogy ne legyenek kevesebben a gráciáknál, és ne többen a múzsáknál. Immanuel Kant nem nősült meg soha. 

A nagy összegző művek megjelenése után még hét éven át tanított és írt. Végül 1797-ben hagyta ott a katedrát, arra hivatkozva, hogy már gyengül és öregszik, de még sok mindent szeretne megírni. Hosszú betegeskedés után, életének 80. esztendejében hunyt el szeretett königsbergi otthonában. Utolsó szavai: „Es ist gut” – azaz „Minden jól van".

Források: Kellék – filozófiai folyóirat, Múlt-kor, Bundeskunsthalle.de, Pallas Nagylexikona, Borsos János: Immanuel Kant