Christopher Nolan új sci-fijét harmadik hete játsszák Észak-Amerikában. A hétvégén 4,7 millió dollárral (1,4 milliárd forinttal) növelte amerikai és kanadai jegybevételeit, amelyek ezzel elérték a 36,1 millió dollárt (11 milliárd forintot). Bár Amerikában a mozik 70 százaléka már kinyitott a pandémia után, a két legfontosabb piac, New York és Los Angeles filmszínházai még mindig zárva tartanak. A multiplexek pedig erősen csökkentett számú közönséget tudnak csak fogadni, hogy betartsák a távolságtartási szabályozást.
A hétvégi észak-amerikai toplistán a Tenet után 1,6 millió dolláros (490 millió forintos) jegyeladással Az új mutánsok című sci-fi áll, a harmadik helyre pedig az Infidel című thriller került 1,5 millió dollárral (459 millió forinttal). Russell Crowe thrillere, a Téboly ezen a hétvégén 1,3 millió dollárral (398 millió forinttal) növelte bevételét, az ötödik helyen pedig a The Broken Hearts Gallery című romantikus vígjáték került a toplistára 800 ezer dolláros (245 millió forintos) jegyeladással.

Kiemelt kép: Tenet