Hogyan lehet a színpadon érzékletesen elmesélni a holokauszt embertelen nyomorúságát, kiszolgáltatottságát, fájdalmát? Lehet kacagni vagy akár csak derűs pillanatokra számítani egy ilyen előadásban? A Tíz hónap Babilon-ügy úgy tárja elénk Galló Olga történetét, hogy közben érzelmi hullámvasútra ültet bennünket. Bár tudjuk, mi lesz a történet vége, mégis izgulunk, drukkolunk, és végig úgy érezzük: van tétje a dolognak. És ez a valódi bravúr: élővé tenni egy naplóvá összeálló, töredékes történethalmazt.
Galló Olga a Népszava tárcaírójaként dolgozott. 1944 júliusában édesanyjával együtt deportálták Auschwitzba. Anyját azonnal gázkamrába küldték, az alig harmincéves Olga pedig a kényszermunkás nők birkenaui lágerébe került. A korábban szépírói reményeket dédelgető nő az ilyen-olyan alkuk árán szerzett ceruzacsonkokkal igyekezett megörökíteni a lágeréletet. Amikor – a front közeledte miatt – a Hochweilerbe, majd a Breslaun át a gross-roseni koncentrációs tábor felé tartó menetbe sorolták, hátra kellett hagynia addigi holmijait, a cetliket, és ezt a részt később, emlékezetből írta újra.
Amikor csak tudott, jegyzetelt, akár többnapi élelmet kínálva egy-egy ceruzacsonkért. Amikor háromnapi erőltetett menet után megszökött, a szovjetek által körülvett Breslauban írta tovább a történetét. Több mint húsz évig elő sem vette ezeket a jegyzeteket, majd orvosa javaslatára kezdett foglalkozni velük, és attól kezdve meggyőződésévé vált, hogy „az emberek kezébe kell adni, nem szabad veszni hagyni”.
Galló Olga – a Magvető kiadó Tények és tanúk sorozatában – idén csonkítatlanul közreadott naplójának kiadástörténete csupa küzdelem és hányattatás. Solt Róbert dramaturg a kézzel írt naplójegyzetekből válogatott történettel párhuzamba állítja az évtizedekkel későbbi harcot a napló megjelentetéséért. Ezzel lélegzetvételnyi időt hagy a szívettépő történetek feldolgozására, sőt, időnként megnevetteti a nézőket Galló Olga fanyar humorral írt későbbi levelezéseiből szemezgetve.
„…Ha ez sem megy, akkor a szereléssel együtt beadom Kádár elvtárs titkárságára. Ha ennek sem lesz eredménye, akkor – bár ez bizarr ötlet – Hofi Gézához fordulok és kérem, készítsen belőle kabaréanyagot. Állítom, az egész ország nevetne rajta”
– írta egyik levelében, miután a kiadóktól sorra elutasító választ kapott. Végül magánkiadásban jelent meg a napló egy húzott, tömörített, a lektori elvárásokhoz jobban illeszkedő változata 1978-ban. A húsz éve elhunyt Galló Olga később azért küzdött, hogy az emberek kezébe kerülhessen a teljes változat. Most unokája, Fullajtár Andrea színművész közbenjárásával mindez megvalósulhatott.
Az előadás azért is különleges, mert a Galló Olgát játszó színésznőt, Fullajtár Andreát családi kötelék fűzi az alakhoz, akit eljátszik. Valójában egy pillanatig nem érezzük, hogy játszik, alakít; teljes természetességgel tár elénk egy különleges intellektusú, erős önreflexióval és iróniával rendelkező lányt, majd asszonyt. Egyik pillanatról a másikra vált hangvételt, kort: hol elkeseredett, máskor dühös, fél vagy bizakodó, esetleg ábrándos. A breslaui fogságban fogant szerelmi történet egyébként is nagyon szépen megrajzolt epizódja az ostromidőszaknak, és lehetőséget teremt arra, hogy a színésznő játékos arcát mutassa meg.
Simon Ferenc István díszlete – a világítással együtt – két részre tagolja a teret, és ez sokat segít a két egymásba fonódó történetszál elkülönítésében. A gépelt jegyzetekkel teleragasztott fal előtt álló íróasztal, lámpa, rádió és írógép mind egy évtizedekkel ezelőtti dolgozószoba részletét idézi. Fullajtár Andrea egyszerű szabású bordó nadrágkosztümje és kötött garbója is régi divat szerint készült, bár mindez hamar jelentőségét veszti, hiszen a színésznő játéka egy ma is érvényes, csaknem negyven évet felölelő történet minden pillanatában otthonosságot teremt. Az előadás erős atmoszférájához szervesen hozzájárul az akusztikus világa (zeneszerzők: Arleta Berndorff, Lelkes Botond, mdmx).
Borgula András rendezése mindvégig a színészi játékot segíti, s egy monodráma esetében már ezzel is megelégedhetnénk, ám emellett akad néhány kimondottan leleményes rendezői ötlet. A füstbe burkolódzó, látomásos indítás: a tébolyultság határán billegő nő hangszóból felcsendülő mondatai, majd a hihetetlenül jól működő pincejelenet. A többnapos gyaloglásban végleg elfáradt Olga úgy dönt: a pihenő alkalmával egy helyi férfitól kér segítséget, aki átmenetileg egy sötét pincébe rejti. Napokra ott ragad. A becsorgó hólé miatt idővel már leülni sem tud rendesen, álldogál egy sötét zugban, és várja a jelet, hogy biztonságban van. Ez a rész teljes sötétségben játszódik. Érezzük Fullajtár Andrea lépteit a közönség sorait kettéválasztó lépcsőkön, hangját időnként közelebbről halljuk, a sötétben még a halk szavakat is élesen. Ott kuporgunk vele, és a lélegzetünket visszafojtva várjuk, mi történik.
Pedig tudjuk-tudhatnánk, hogy túléli, hiszen ott ül évtizedekkel később budapesti lakásában az írógépénél, az előadás mégis olyan feszültséget teremt, hogy nem tudunk józanul gondolkodni, zsigereinkben érezzük a veszélyt, a kiszolgáltatottságot. Úgy repül el ez a szűk nyolcvan perc, hogy amikor felgyulladnak a fények, kicsit kábán próbálunk magunkhoz térni, mert nem egy történetet hallgattunk végig, hanem együtt éltük át, mindannyian.
A Gólem Színház előadásáról bővebb információt itt találnak.
Sors- és naplótörténet
„Habent sua fata libelli, azaz minden könyvnek megvan a maga története, sorsa” – idézte a latin mondást Szegő János, a Magvető Kiadó szerkesztője a Tíz hónap Babilon februári bemutatóján. A napló történetének főbb stációit összefoglalva elmondta, a harmincéves Galló Olgát és édesanyját a magyar állam 1944 nyarán először Auschwitzba deportálta, majd Galló mintegy ezer munkaképes nő transzportjával keletre, lengyel táborokba került. Hochweilerből megszökött, a közeli Breslauban, a mai Wrocławban külföldi kényszermunkások segítségével elrejtőzött, és ott élte át az ostromlott erődváros 84 napját az 1945. májusi felszabadulásig.
A várostól nem messze levő táborban, Hochweilerben kezdett kézírásos napló csodák folytán maradt meg, csakúgy, mint további rengeteg feljegyzés és levél. Galló Olga évtizedekig nem foglalkozott velük, majd 1966-ban orvosi tanácsra kezdett el dolgozni rajta. Az akkori Magvető visszautasító lektori jelentése után – a művet „szemlélete miatt” nem tartották alkalmasnak kiadásra – 1978-ban egy rövidített, csonkolt verzió jelent meg belőle, a korban szokatlan módon magánkiadásban, Tíz hónap Babilon címmel. 1984–1985-ben a szerző a teljes naplót újragépelte, majd letétbe helyezte a salgótarjáni könyvtárban. Galló unokája, Fullajtár Andrea színésznő – Pelsőczy Réka tanácsára – 2023-ban kereste meg a Magvetőt a naplóval. Az írás a Tények és Tanúk sorozatban jelentetett meg, a színésznő pedig Solt Róbert dramaturggal és Borgula András rendezővel A Tíz hónap Babilon ügy címmel készített belőle előadást a Gólem Színházban. A színpadi szöveget 2025 márciusában Kortárs Magyar Dráma Díjjal ismerték el.
Az aktuálpolitika viharában
„A keletkezéstörténet mint egy szarkofág veszi körül a napjót” – jegyezte meg Szegő, ugyanakkor a naplóhoz erősen kapcsolódik annak kiadástörténete is. A ’60-as évekbeli elutasításnak Mitrovits Miklós véleménye szerint ennek oka volt a korabeli hivatalos lengyel emlékezetpolitika, a történész, polonista ugyanakkor arra is felhívta a figyelmet, hogy a szocialista tábor antifasiszta konszenzusa alatt lappangott az antiszemitizmus, és ennek a felerősödését szerették volna felülről irányítottan megelőzni.
Galló Olga azért is utasíthatták el, emelte ki Mitrovits, mert a lengyelek – tartva a német revíziótól – nem akarták részletesen tárgyalni a második világháborús lengyel részvételt, ráadásul azok a területek, amelyeken a napló eseményei játszódnak, egykor német területek voltak, így annak is megvolt az esélye, hogy a kiadás politikai felhajtást kelt. Mindezen túl a ’60-as, ’70-es évekbeli arab-izraeli konfliktus antiszemita hullámot indított el Európában, köztük Magyarországon is, a Kádár-rendszer pedig a fokozódást megelőzendő, szűrte a holokausztkönyvek megjelenését. Az 1970-es évekre aztán enyhült a helyzet mind Lengyelországban, mind Magyarországon.
Nagymamatörténet
Fullajtár Andrea felidézte, nagymamája asztalán volt egy ceruzacsonk, amivel nem volt szabad játszani. Gyerekként nem értette, mi lehet abban ennyire különleges, később derült ki számára, hogy ezzel írta a nagymama a naplót, és fontos emlék számára az írógép kopácsolása is. „Megállás nélkül gépelt a nagymama” – mesélte a színésznő, aki emlékei szerint nem volt még 14 éves, amikor először olvasta a szöveget, a kiadott és a teljes verziót is. Később, már középiskolásként, több alkalommal beszélgettek róla, de járt vele Salgótarjánban, a városban, ahol a Népszava későbbi újságírónője született, és annak megyei könyvtárában, ahol letétbe került a kézirat. „Kojnok Nándi (a könyvtár igazgatója, Galló Olga barátja – a szerk.) majd vigyáz rá” – indokolta döntését a nagymama.
Tragikus road movie
A Tíz hónap Babilon nem tipikus auschwitzi történet, emelte ki Szegő János, mivel írója hamar átkerült más lágerekbe. És azért sem, tette hozzá Mitrovits Miklós, mert ez egy utólagos, esszészerű írás, Galló az eredeti jegyzeteket elvesztette vagy elvették tőle. A Breslau környékbeli táborrendszer ekkorra már mintegy száz altáborból állt, ismertette Mitrovits, ugyanakkor az, hogy a hochweileriben jórészt magyar nők voltak, számára csak egy nemrég megismert információ volt. A napló további különlegessége, hogy a breslaui ostromról és a lengyel hátországról ilyen részletességgel nem jelent még meg személyes visszaemlékezés. Mitrovits is ezt emelte ki. Felhívta a figyelmet arra, hogy Breslau német nyelvű város volt, Hitler Festungnak nyilvánította, ami azt jelentette, a katonáknak az utolsó töltényig harcolni kell. Az ostrom február 12-től május 6-ig tartott, mint ismeretes, Hitler április 30-án már halott. (Mitrovits megjegyezte, ha Galló Olga nem szökik el Hochweilerből, sokkal előbb felszabadult volna.)
Galló a bujkálásról, a harcokról, a város életéről sokat ír és jól ír, a mindennapok apróságait jegyzi fel, „nagy dolgokról nem vett tudomást”, ugyanakkor – Szegőt idézve – „nem riporterkedett”. Levéltárban ilyet nem találni – jegyezte meg a polonista. – Ez egy túléléstörténet, ami olyan, mint egy road movie, ha nem lenne tragikus.
Felülírt tapasztalatok A tábor helyén ma holokausztarchívum van, a korábbi naplóból pedig készült egy lengyel fordítás, tette hozzá Fullajtár, és ennek a „regényes” történetét is elmesélte. A Klubrádióban beszélt a nagymamájáról, a műsort pedig a napló fordítója is hallgatta. A közösségi médiában megkereste a színésznőt, hogy elmondja, épp a naplót fordítja. Elárulta, az archívum kereste Galló Olga örököseit, de a magyar követség segítségével sem találtak leszármazottat.
A teljes magyar nyelvű kiadást hasonló véletlen szülte. Fullajtár Andrea úgy fogalmazott: „zsigerileg hozza a tapasztalatot, amit a nagymama átélt”, hogy a naplót nem tudja teljességében kiadatni. Pelsőczy Rékának előadás előtt mesélte a lengyel fordítás friss történetét, Pelsőczy pedig azonnal felvetette, hogy vigyék el Szegő Jánosnak az anyagot. „Két nő egyszer csak lépett egyet, amit én nem tudtam volna magamtól megtenni” – jegyezte meg Fullajtár. A színésznő elmondta, júniusban részt vesz a lengyelországi könyvbemutatón, és bízik abban, hogy találkozhat túlélőkkel.
A szerep a nagymamaságon túl
Fullajtárnak a Gólem Színházban játszott előadáshoz egyszerre kellett kívülről ránézni Galló Olga karakterére és belülről, a személyes életélményekből felépíteni a karaktert. A szerepalkotásban van rutinja, tudja, mit kell megmutatni, hogy az drámailag elég izgalmas legyen. Ebben az esetben a személyességen, a nagymamaságon túl Galló Olgát mint alkotó embert kellett neki egy karakterben megjeleníteni. Fullajtár megjegyezte, ő harminc centivel magasabb, mint a nagymamája volt, és három oktávval mélyebb a hangja, de bízik benne, hogy ha a nagymama megnézné őt az előadásban, azt mondaná, „ez nem is volt olyan rossz”. A színésznő reméli, az előadásban sikerült neki megmutatni, ami a napló alapján Galló Olgából megmutatható. A nyilvános főpróbát megnézte Fullajtár Andrea édesanyja, Galló Olga lánya. Utána annyit mondott: bizonyos pontokon megképződött neki az anyja.
Papp Tímea
Fotó: Hirling Bálint
