A budapesti Közmunkatanács 1934-ben fogadta el az Erzsébetvárost keresztülszelő Erzsébet sugárút megépítésének tervét. Ez a nagy állami beruházás kiemelt fontosságú lett volna a gazdasági világválság után éledező magyar építőipar számára. Első és egyben utolsó lépéseként, Wälder Gyula tervei alapján épült fel a Madách téri, art deco stílusú, klinkertéglás épületegyüttes. Ennek árkádja alól indult volna a sugárút, annak megépítését azonban a háború megakadályozta. Érdekesség, hogy a nyomvonalára szóló építési tilalmat csak a kilencvenes években oldotta fel a város. A mára műemléki védettségű lakótömb korának egyik legvitatottabb épülete volt, Gulyás Zoltán mégis hozzá igazodott, amikor az 1960-as évek elején az OTP öröklakásos társasházát a Madách Imre, a Rumbach Sebestyén és a Király utca által határolt területre megtervezte.
A Madách-házzal egyező színű klinkertégla-homlokzata kiválóan illeszkedik a helyszínhez, Gulyásnak a korszakban uralkodó, főként a funkcionalizmust előtérbe állító, egyszerű vonalú építészeti stílusát alkalmazva mégis sikerült egyedi házat megálmodnia. A lakóépület tömbjeit egymáshoz képest eltolta, a megvalósult 146 lakás mindegyike napos, erkélyes és átszellőztethető lett; a belváros szívében ennek különleges jelentősége . A megrendelés elnyerésekor még csak harmincéves építész ide tervezte az ország első függönyfalát is, ám azt a hazai építőipar akkor még nem tudta megvalósítani.
Gulyás társasházához közel található egy másik, a hatvanas évekből származó épület, amely ugyan nem a városképi illeszkedést tartotta a legfontosabb feladatának, ám párbeszédben áll a környezetével: a Dob utcai transzformátorállomás téglahasábja a belvárosi foghíjtelkek téglatűzfalaira reflektál. Léstyán Ernőt, az Erőterv vállalat építészét a funkcionalitás vezérelte, de javára szól, hogy az ipari épületet nem akarta a környezetében lévő házakkal konfrontálni, és ezért az utcafronthoz képest beljebb húzta.
Érdekessége, hogy az óriási téglahomlokzat vízszintes tagolását függőleges fémrúd felhelyezésével törte meg, emiatt ez a homlokzat-kialakítás tekinthető Budapest legnagyobb köztéri absztrakt műalkotásának. A transzformátorállomás a 2020-as Velencei Építészeti Biennálé által kiválasztott 12 olyan budapesti épület egyike volt, amelyek modern örökségünk újratervezése és alternatív megőrzése példáinak számítanak.
A Kazinczy utcában, a Löffler testvérek által tervezett zsinagóga szomszédságában található az ELTE pedagógiai és pszichológiai kara (korábban az egyetem tanárképző főiskolai kara működött itt). Ez volt az első olyan eset, amikor a régi (itt romantikus) homlokzatot meghagyva épült fel modern épület. Fábián István munkája nem csupán az épület, hanem a háztömb teljes megújulását is magával hozta.
A Kazinczy utcai bejáraton belépve modern, univázas (a Magyarországon leggyakrabban alkalmazott előregyártott vázszerkezet -- a szerk.) aulába jutunk, amelynek hátsó falát Gerzson Pál modern, geometrikus mintájú tűzzománcfaliképe ékesíti. A romantikus homlokzatú, de modern iskolaépület melletti foghíjtelken, mivel az eredeti épületet már nem lehetett megmenteni, a modern iskolaépület folytatódik. A telek az ortodox zsidó hitközség tulajdonában volt, az állam az új épületben biztosított imatermet a hitközség számára. Ez volt a kommunista rendszer első, állami pénzen épített zsidó imaháza, amely a mai napig üzemel. Gyönyörű, intarziás faburkolata a hetvenes évekből szerencsére változatlan formában maradt fenn.
Az ELTE épületének hátsó traktusánál található zsúfolt, alacsony komfortú lakásokat lebontották, a határoló bérházak hátsó frontját megkurtították, ennek révén nagyobb, beépítetlen zöldfelület alakult ki. Mivel a bontási munkálatok a pincékre nem terjedtek ki, a belső udvar szintje hamar süllyedni kezdett, életveszélyessé vált, ezért lezárták. 2019-ben közparkként nyitották meg újra. Gondosan felújították, új növényeket telepítettek, de a régi, nagy fákat is megőrizték. Az új parkot Janikovszky Éva írónőről nevezték el.
Belső-Erzsébetváros emblematikus helyszíne a Kertész utca és Dob utca sarkán álló Fészek Művészklub. A Festőművészek, Építőművészek, Szobrászok, Zenészek, Énekesek és Komédiások Klubját 1901-ben, a Pesti Izraelita Nőegylet egykori árvaházában nyitották meg. A hatvanas években Hornicsek László tervei alapján felújították az épületet. AFészek enteriőrje a korszak egyik utolsó, csaknem változatlan formában megmaradt belsőépítészeti együttese, amely ráadásul művészi kivitelezésű és extravagáns dizájnú.
Az egyesület művész tagjai ellenszolgáltatás nélkül tervezték meg a lámpákat, bútorokat, faliképeket, kilincspajzsokat, festett üvegablakokat, és a berendezési tárgyak nagy részének kivitelezését is ők végezték.
Az épület szó szerint és képletesen is kiemelkedő pontja az elegáns, domborított rézborítású kupolaterem, amely körtefa-falburkolatának köszönhetően különleges akusztikájú is.
A Nemzeti Színház társulata a Blaha Lujza téri épület 1964-es felrobbantása után ideiglenes megoldásként a korábbi Magyar Színházba költözött, amelyet ebből az alkalomból felújítottak. Az egykori Rákosi–Beöthy család által alapított, Láng Adolf tervei nyomán épült, historizáló stílusú magánszínházat Ázbej Sándor tervei alapján építették át modern stílusúvá. A hatvanas években az épületgépészeti, színpadtechnikai és belsőépítészeti megújuláson túl új épületrésszel is bővült az épület: a dobozformájú elemmel nagyobb lett a színház előtere, és az új szárnyban büfének és próbateremnek is jutott hely.
A homlokzat is megújult: a bejárat felett Illés Gyula szobrászművész 757 elemből álló, színházi témákat feldolgozó domborműve látható. Az épület oldalát a pécsi Zsolnay gyárban készült pirogránitcsempével borították. A nézőket Barcsay Jenő aranyhátterű mozaikképe fogadja, amely görög színházi kórust megidéző nőalakokat ábrázol. A művészi épületbelső és térkialakítás a hatvanas évek óta szinte változatlan.
A Sisi és mici című építészeti sétát, a Budapest100 programsorozat programját Kovács Dániel művészettörténész vezette.
