holokausztfotó.jpg

Túlélő nagyszüleik tárgyaival emlékeznek a holokausztra a fotókiállításon

A holokauszttúlélők történeteivel átitatott hétköznapi tárgyak tanúságtételként szolgálnak a harmadik generáció számára is. Három fotóművész munkáiból állt össze a kiállítás anyaga, mely a nagyszülői generáció örökségének feldolgozását állítja a fókuszba az alkotók személyes történetein keresztül.

A magyarországi holokauszt 80. évfordulójának alkalmából a Magyar Zsidó Szociális Segélyszervezet Alapítvány emlékprogramja keretében harmadik generációs képzőművészek – Tihanyi Anna, Biró Eszter, Flohr Zsuzsi – alkotásaiból nyílt meg  Az emlékezés relikviái  amiről a holokauszttúlélők tárgyai mesélnek című kiállítás. Munkáik arról tanúskodnak, hogyan lehetett képes az egyén túlélni egy elképzelhetetlenül pusztító időszakot, valamint megtartani és tovább örökíteni a következő generációk számára a mában is érvényes kitartás és folytonosság érzetét. Az eseményen vetítés és kiadvány formájában, az emlékprogram részeként, a magyar túlélők családjai körében meghirdetett nyilvános felhívásra beküldött anyagokat is bemutatják mint a holokauszt időszakából fennmaradt tárgyakhoz kapcsolódó személyes emléktörténetek közös archívumát.

Biró Eszter, Flohr Zsuzsi és Tihanyi Anna fotográfiai munkái segítségével a holokauszttúlélő nagyszülői generáció örökségének feldolgozását állítják a fókuszba az alkotók személyes történetein keresztül. A leszármazottak sorozatai, a nagyszüleiktől örökölt és fennmaradt tárgyakat idézve, a gyógyulás és az elmélkedés fókuszpontjaivá válnak. Bár kiindulópontjuk mindhárom esetben egyedi nézőpontú, mégis az univerzálisan megélhető veszteség, kötelességtudat és emlékezet összetettségének témáit feldolgozva vezetik a nézőt. Vizsgálják személyes kapcsolatukat és őseikhez fűződő (disz)komfortérzetüket, valamint a holokauszt jelentőségét az élet(ük)ben. Az identitás kérdései mellett rávilágítanak a közösségi valós és képzelt örökségek emlékeire, a kétségek, a felelősség és a remény hármasának szükségszerűségére.

A kiállítás kurátora Boronyák Vivien művészeti menedzser. A kiállítás helyszíne: Brody House – Bunker Gallery (Budapest VIII., Bródy Sándor u. 10.). A kiállítás ingyenesen megtekinthető: november 28. – december 11.

Ez is érdekelheti

Őszig látogathatjuk a Magyar Nemzeti Galéria holokausztkiállítását

A magyarországi holokauszt emlékezetének szentelt tárlat alkotásai narratív, figuratív, sokszor képregényszerű formában emlékeznek meg történelmünk egyik legsötétebb órájáról. A kiállítás október 13-ig meghosszabbítva tekinthető meg a Magyar Nemzeti Galériában.

Dokumentális düh mozgatta a holokauszt művészeit

Nyolc évtizeddel az első magyarországi gettó felállítása után szemtanú művészek munkáiból nyílik kiállítás a Magyar Nemzeti Galériában a holokauszt magyarországi áldozatainak emléknapjához kapcsolódóan.

Megjelent A magyarországi zsidó holokauszt kisenciklopédiája

A 2023 januárjában elhunyt Gerő András történészprofesszornak régóta dédelgetett álma volt a magyarországi zsidó holokauszt kisenciklopédiájának elkészítése. Itthon eddig nem jelent meg olyan kiadvány, amely enciklopédikus formában tárgyalta volna a magyarországi zsidó holokausztot, így Gerő kötete a maga nemében első.

Holokausztról szóló animációs film a cannes-i filmfesztivál versenyében

A 77. Cannes-i Nemzetközi Filmfesztivál versenyprogramja a francia alkotás mellett egy román és egy iráni filmmel is bővült.