A világhírű bécsi Zeneakadémiának magyar orgonaprofesszora lett

Egyéb

A világ egyik legrangosabb, 200 éves komolyzenei oktatási intézményének orgonaprofesszora lett Szabó Balázs, akit több tucat rangos jelentkező közül választott ki az egyetem.

Szabó a világhírű Martin Haselböck orgonista, karmester, Liszt-specialista utódjaként március elsején kezdi meg munkáját. Az 1985-ben Miskolcon született Szabó Balázs 15 éves korában kezdett zenélni, a Fényi Gyula Miskolci Jezsuita Gimnáziummal párhuzamosan a Bartók Béla Zene- és Táncművészeti Szakgimnáziumban tanult. Felsőfokú tanulmányait a Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetemen folytatta, ahol 2008-ban végzett orgonaművész-tanárként.

Később Würzburgban, Trossingenben és Rómában tanult, 2010-ben szerezte meg a Meister der Orgel címet, de nemzetközi orgonaszakértői képzését is kiváló minősítéssel végezte el. Az Organ Expert címet Magyarországon először kapta meg. 2015-ben szerezte meg doktori fokozatát az utrechti egyetemen. 2011 óta a budapesti Zeneakadémián, 2013 óta pedig a szintén fővárosi Bartók Béla Zeneművészeti Szakközépiskolában is tanít.

Szabó szakértőként a kortárs hazai orgonaépítészet megreformálója. A régi idők szerkezeteinek mintáját felhasználva az ő segítségével épülnek új hangszerek, valamint több orgonarestaurációban is részt vett. Az ő nevéhez fűződik például a budapesti Jézus Szíve Jezsuita Templom, az óbudai református templom, a Nagyvárad téri református templom orgonájának, valamint a Zeneakadémia különleges Voit-orgonájának felújítása.

Lapunknak még 2021-ben adott interjút, mely itt olvasható.

https://kultura.hu/mi-teszi-az-orgona-lelket-igazan-egyedive/

Nyitóképen Szabó Balázs orgonaművész, orgonaszakértő.