Már kaphatóak a jegyek a XIII. Haydn vonósnégyes fesztiválra. A Haydn-szellemiség hiteles helyszínén idén az eseménysorozat koncertjeit a fertődi Esterházy-kastély emeleti, fejedelmi lakosztályainak reprezentatív nagytermében, az Apolló-teremben tartják szeptember 18. és 20. között.

„A fertődi Esterházy-kastély káprázatos belső terei köztudottan inspiráló erőként hatnak az előadóművészekre, de az Apolló-teremben fellépni minden előadóművész nagy álma, ennek varázsát pedig a közönség is átérzi, átéli” – mondta el Egresitsné Firtl Katalin, az Eszterháza Kulturális, Kutató- és Fesztiválközpont Közhasznú Nonprofit Kft. ügyvezetője.

Évről évre a műfaj legjelesebb előadói lépnek fel az eseménysorozaton, amelynek különleges rangot ad a tény, hogy Haydn – a vonósnégyesműfaj a elismert megteremtőjeként – a Fényes Miklós által megálmodott és életre hívott, csodálatos barokk-rokokó kastélyegyüttesben inspirálódott, alkotott és szólaltatta meg műveit.

„Eszterháza nem csak a leghitelesebb, hanem az egyik legszebb koncerthelyszíne is Magyarországnak, erre mi büszkék vagyunk” – tette hozzá Egresitsné Firtl Katalin.

A koncertek alatt a járványügyi szabályok betartására a szervezők fokozottan figyelnek, és erre kérik a közönséget is.

A programokról itt tájékozódhatnak.

Nyitókép: az egyik fellépő zenekar, a Wespa Quartet