Eszterháza
Haydn és Mozart Eszterházára költözik
Idén nyáron is Eszterházára invitálja a közönséget a Haydneum – Magyar Régizenei Központ, ahol július 19. és augusztus 25. között hat hétvégén magas színvonalú, korhű hangszeres régizenei hangversenyeket rendeznek.
Esterházy-családtörténet miniatúrákon és grafikákon
A Ritkán látott arcok – Miniatúrák és grafikák az Esterházy-kastélymúzeum gyűjteményéből című kiállításon az Esterházy-kastély eddig be nem mutatott műtárgyai és kordokumentumok láthatók.
Több száz nyári programmal vár országszerte a Filharmónia
Sajtótájékoztatón ismertették a Filharmónia Magyarország programsorozatát. A szezon a Con Spirito Egyházzenei Fesztivállal nyílt, ezt követi júliusban a 38. Régi Zenei Napok, augusztusban az OrgonaPont és az Orgonák éjszakája, valamint a Vonósnégyesek Eszterházán, szeptemberben pedig a Zeneszüret zárja az események sorozatát. Gyulán, Miskolcon, Sopronban, Szegeden szintén egész nyáron válogathatnak az érdeklődők a koncertekből.
Pünkösd Eszterházán
Idén a fertődi Esterházy-kastély pünkösdi programsorozatával egy időben tartják az eszterházai kertörökséget az európai történelmi kastélyparkok között számon tartott Légy ott a kertben! történelmi kastélyparkok napjait is.
Nemzetközi művészeti találkozó lesz Eszterházán
A fertődi Esterházy-kastélyban a 2021. szeptember 17. és 19. közötti hétvégén rendezik meg a XIV. Haydn-vonósnégyes-fesztivált.
Hercegek, hercegnők és műkincsvadászok is lehetnek a gyermekek Eszterházán
Műkincsekre vadászhatnak és barokk ruhás „hercegként” vagy „hercegnőként” fedezhetik fel az Esterházy-kastélyt a gyermekek az Eszterháza Fesztiválközpont napközis táboraiban.
Öt érdekesség Eszterháza marionettszínházáról
Eszterháza első fénykorában Esterházy „Fényes” Miklós marionettszínháza Európában egyedülállónak számított.
A vonósnégyesműfaj legjelesebbjei ismét Eszterházán
Már kaphatóak a jegyek a XIII. Haydn vonósnégyes fesztiválra. A Haydn-szellemiség hiteles helyszínén idén az eseménysorozat koncertjeit a fertődi Esterházy-kastély emeleti, fejedelmi lakosztályainak reprezentatív nagytermében, az Apolló-teremben tartják szeptember 18. és 20. között.
Eszterháza Szimfóniái XXII.
A Haydn-életmű hiteles helyszínét, a fertődi Esterházy-kastély káprázatos dísztermét hamarosan zene tölti be.
Tudomány és szórakozás online: ilyen volt Eszterháza fénykora
A látogatókat arra kérik, maradjanak otthon, de a weben látogassák az Esterházy-kastély és az Eszterháza Központ örökséghelyszíneit az elkövetkező hetekben.
Művészettörténeti különlegesség Eszterházán
A fertődi Esterházy-kastély fénykorát megelőző időszak különleges művészeti értékeit bemutató kastélybelső nyílik meg az érdeklődők előtt a magyar kultúra napján.