Muzsika a kastélyban

Egyéb


purcell_korus__orfeo_zenekar_600x310.png
A Purcell Kórus és az Orfeo ZenekarFotó: Müpa

Koncertek, szimfonikusok, Haydn-fesztivál és jazzkoncertek is szerepelnek idén a fertődi Esterházy-kastély koncertsorozatában, amely márciustól novemberig várja a közönséget. A március 8-án kezdődő tavaszi koncertek sorozatában az első alkalommal Haydn-, Brahms-, Schubert-műveket hallhat a közönség a Marionettszínház termében Ittzés Gergely (fuvola), Perényi Miklós (cselló) és Frankl Péter (zongora) előadásában.

Az Áhítattal emelem fel szemem című előadást április 13-án rendezik meg szintén a Marionettszínházban. A műsorban Johann Sebastian Bach, Carl Heinrich Graun és Georg Philipp Telemann Pasticcio-passióját hallhatja a közönség Kovács Ágnes (szoprán), Bárány Péter (férfialt), Megyesi Zoltán (tenor), Najbauer Lóránt (basszus), a Purcell Kórus és az Orfeo Zenekar előadásában Simon Standage koncertmester közreműködésével, valamint Vashegyi György vezényletével. A Bach-kutatás által sokáig J. S. Bach ötödik passiójaként számontartott mű a késő barokk egyik legszebb szenvedéstörténet-megzenésítése. A zenei köznyelvben a pasticcio olyan zeneművet jelöl, amelynek tételeit különböző zeneszerzők komponálták, és a különféle művekből átemelt tételeket egy újabb komponista állította össze és egészítette ki.


tompos_katya__hrutka_robert_2a_600x361.png
Tompos Kátya és Hrutka RóbertFotó: Tomisa Bálint

Május 18-án Tompos Kátya és Hrutka Róbert Holdjárat című estjére várják a közönséget, június elsején pedig a Haydn múzsái est zárja a tavaszi koncertek sorozatát. Ezen Muzio Clementi egy művét és Joseph Haydn négy darabját adja elő Sümegi Eszter (szoprán) és Tóth-Vajna Zsombor (zongora).

A tavaszi koncertek után Eszterháza szimfóniái címmel augusztus 2. és 4. között rendeznek előadásokat, a XII. Haydn-vonósnégyes fesztivált szeptember 20. és 22. között tartják, az Eszterháza Meets Jazz koncertjeire pedig október 5. és november 16. között várják a hallgatóságot.

Fotók: Eszterházy-kastély