A Filharmónia Magyarország Nonprofit Kft. programsorozata szokás szerint átíveli a nyarat és az országot. A sajtótájékoztatón Szamosi Szabolcs orgonaművész, a Filharmónia Magyarország Nkft. ügyvezetője, valamint Vashegyi György karmester, a Zeneakadémia tanára, a Magyar Művészeti Akadémia elnöke, a Haydneum – Magyar Régizenei Központ megálmodója és rezidens együtteseinek művészeti vezetője adtak tájékoztatást a kiemelt eseményekről.

Vácon július 2. és 9. között rendezik meg a Régi Zenei Napokat.

Vashegyi György a sajtótájékoztatón elmondta, a korábban Sopronban, majd Fertőd–Eszterházán megrendezett fesztivál Magyarországon a maga műfajában a legnagyobb múltra visszatekintő eseménysorozat, amelyet az tesz különlegessé, hogy a mesterkurzusok és a koncertek nem válnak el, hanem összefonódnak. Az idei, 38. alkalommal sorra kerülő rendezvényt a sorozat történetében kiemelkedőnek nevezte, amelyen példátlanul erős gárda tart mesterkurzust mintegy hetven hangszeres és énekes növendéknek, illetve lép fel a közönség előtt nyilvános koncerteken. Abból a szempontból is kivételes a júliusi váci hét, hogy ezúttal egyetlen stílusra, a francia barokk zenére koncentrálnak. Ebben a Versailles-i Barokk Zenei Központ a szakmai partnerük, az ottani szerkezeti modellre épül a Duna-parti városban megtartandó 14 mesterkurzus. Vashegyi kiemelte, a francia barokk akadémia eddig csak Prágában tartott hasonló kurzussorozatot.

A 38. Régi Zenei Napok július 2-i nyitókoncertjén Vashegyi György vezényletével az Orfeo Zenekar, a Purcell Kórus és a külföldi vendégművészek szólaltatják meg Lalande népszerű műveit. Július 4-én Béatrice Martin, a Les Arts Florissantes és William Christie csembalistája ad koncertet. A fesztivál július 9-én ingyenes kurzuszáró hangversennyel, valamint az Ensemble Les Surprises zenekar és kórus fellépésével zárul.

A hagyományokhoz híven augusztusban rendezik meg az OrgonaPont sorozatot. Ennek kiemelkedő eseménye az Orgonák éjszakája, amelyet idén augusztus 6-án tartanak.

Országszerte 56 városban több mint hetven koncerten közel kétszáz muzsikus lép fel. A rendezvényhez azonban bárki csatlakozhat a Filharmónia honlapján keresztül. Különleges párosokat is hallhatnak ezen az éjszakán: Zséda és Pálúr János a pécsi Kodály Központban ad hangversenyt, Mészáros Zsolt Máté és Dúlfalvy Éva koncertjét Végh Lajos homokanimációja kíséri a Mátyás-templomban, Tihanyban Szirtes Edina Mókus és Kővári Péter improvizációs koncertjét fényfestés színesíti. Nyíregyházán, Szegeden és a Margit-szigeten a szökőkutakból is orgonazene szól.

Az Orgonák éjszakája idei fanfárjának megkomponálására pályázatot hirdettek. Szamosi Szabolcs elmondta, 60 pályaművet értékelt a nemzetközi zsűri. A nyertes Karosi Bálint lett a Kánonikus fanfár a Fölszállott a páva dallamára című darabjával, a második helyezett Kovács Szilárd Ferenc, a harmadik Mészáros Zsolt Máté lett.

Júniustól augusztusig szól a zene a gyulai Almásy-kastély parkjában, a miskolci Nyilas Misi-ház udvarán, a sporoni Lenck-villában és a szegedi püspöki székház udvarán. Nagyzenekari és kamaraestek, klasszikus, jazz és könnyedebb műfajú koncertek egyaránt várják az érdeklődőket.

Az augusztusi hétvégéken idén először rendezik meg a Vonósnégyesek Eszterházán programsorozatot.

Fertőd–Eszterháza Európa zenetörténetében is fontos szerepet játszott: Joseph Haydn aktív korszakának mintegy felében, 1766-tól 1790-ig alkotott Esterházy (Fényes) Miklós szolgálatában. Vashegyi György leszögezte, a Haydneum – Magyar Régizenei Központ kiemelt helyszínként tekint Eszterházára. Személyes hangvételű visszaemlékezésben beszélt arról, hogy a sorozat ötlete a legendás hangversenyszervezőben, Strém Kálmánban fogalmazódott meg évtizedekkel korábban. Hozzátette, az elgondolás megvalósulásában jelentős mérföldkő a magyar vonósnégyes-hagyomány ápolására és fejlesztésére létrehozott Végh Sándor Vonósnégyes Program, amelynek mentoráltjait és ösztöndíjasait is hallhatja a közönség Eszterházán.

Augusztusban minden pénteken, szombaton és vasárnap olyan muzsikusok lépnek fel az Apolló-teremben, mint a Pulzus Quartet, a Szigeti Quartet, az Authentic Quartet, a Quartetto Speranza, a Keller Quartet, a Dohnányi Quartet és a Kodály vonósnégyes. Különlegesség, hogy minden koncert programjában szerepel Haydn-mű, továbbá felcsendülnek Mozart, Beethoven, Schubert, Wölfl, Krommer, Mendelssohn-Bartholdy, Bach, Brahms, Dvořák konpozíciói is. A rendezvénysorozat egyfajta előkészületnek is tekinthető a 2023-as év eseményeire, amelyek Márai Terézia eszterházai látogatásának 250. évfordulóját ünneplik.

Szeptember 8. és 11. között a pécsi Zeneszüret Fesztivállal búcsúzik a nyár és köszönt be az ősz.

A Kodály Központ-beli nyitókoncerten a Pécsre először látogató José Cura, továbbá a Nemzeti Filharmonikus Zenekar, Bizják Dóra zongoraművész és Csáki András gitárművész lépnek fel, a hangversenyt Kovács János dirigálja. Az eseménysorozat legfontosabb célja az, hogy a zenét a koncerttermek falai közül kivigye az utcákra, a terekre.

Képek forrása: Facebook/Filharmónia Magyarország