A fertődi Esterházy-kastély nem pusztán Európa egyik legszebb, barokk pompában tündöklő műemléke, a ?Magyar Versailles?-nak nevezett épületegyüttes, a zenekultúra szempontjából is kiemelkedően fontos szerepet tölt be. Az immár harmadik alkalommal megrendezett Eszterházi Vigasságok 2015-ben ?Fényes? Miklós mesébe illő kora előtt rója le tiszteletét, felelevenítve a Haydn és művésztársai által életre hívott dallamvilágot. A Vigasságok több mint fél éven át tartó programsorozatának keretében közel 110 fellépővel és 50 koncerttel, hangversennyel várja látogatóit a Haydn-terem, a Marionettszínház, valamint a kastélypark.

A fesztiválsorozat fő attrakcióját jelentő nyáresti csillagfényes koncertek augusztus 7-én és 8-án a könnyűzene rajongóinak kedveztek. A Haydn Meets Jazz fesztivál keretében pénteken minden idők egyik legsikeresebb big bandje, a sajátos hangzásvilággal rendelkező Glenn Miller Orchestra előadása varázsolta el a látogatókat, szombaton pedig a Snétberger Quartet, Tony Lakatos és Michel Godard dallamai zengték be a parkot.

A hónap azonban további koncerteket is tartogat az érdeklődők számára. Az Eszterházi Vigasságok következő nagyszabású programja az augusztus 14-től 30-ig tartó Haydn-fesztivál művészien elegyíti a modern idők és a letűnt kor hangzásvilágát. A fellépő zenészek korhű hangszereken csalogatják elő a klasszikus dallamokat, és a ragyogó, felújított környezetnek hála egy pillanat alatt elveszhetünk a történelem útvesztőiben. A fesztivál előadóinak sorát gazdagítja többek között az Academy of Ancient Music, a Wroclaw-i Barokk Zenekar, a Kammer Solisten Zug, a Capella Savaria, Enrico Onofri és természetesen az Esterházy Hofkapelle is.


eszterhazi3_590x375.png
A Snétberger Quartet

Az előadók teljes listájáról, valamint a programok pontos leírásáról az érdeklődők bővebb információkat is találhatnak a www.eszterhazivigassagok.hu weboldalon, ahol egészen október 24-ig nyomon követhetik az aktuális eseményeket.