Jótékonysági előadással és szállítással igyekszik a székesfehérvári Vörösmarty Színház segíteni az ukrajnai háború miatt bajbajutottakon. Április 9-én és 10-én A padlás című előadás teljes jegybevételét Székesfehérvár adományszámlájára utalják.

„Aggodalommal és félelemmel olvassuk és hallgatjuk a híreket, latolgatjuk a jövő esélyeit, rettegünk a háború borzalmaitól. Empátiával és megértéssel fordulunk azok felé, akiket a háború otthonaik elhagyására kényszerített. Ebben a helyzetben számunkra most az a legfontosabb kérdés, mi az, amiben mi segíteni tudnunk nekik a magunk eszközeivel” – írta dr. Szikora János, a színház igazgatója.

Az április 9-én, szombaton és 10-én, vasárnap, bérletszünetben játszott A padlás című előadás jótékonysági célt szolgál majd.

A mindkét napon 15 órakor kezdődő előadásokra támogatói jegyek vásárolhatók 3500 és 5000 forint értékben. A jeggyel így nemcsak színházi élményhez juthatnak a nézők, hanem jó ügyet is szolgálnak. A teljes bevételt a város által nyitott adományszámlára utalják majd. Ez az összeg még emelkedik, hiszen az előadásban részt vevő színészek felajánlották a két nap fellépti díját is.

A színház a másik felajánlásával az adományok szállításában nyújt segítséget teherautójával,

amely szerdán már meg is érkezett Panyolára és Fülpösdarócra, hogy a Segítsünk a háború miatt bajbajutottakon! – Fehérvár és környéke elnevezésű Facebook-csoport köré szerveződött civilek által gyűjtött adományokat odaszállítsa. Az autót a következő időszakban térítésmentesen vehetik igénybe azok a civil szervezetek, amelyek szeretnék eljuttatni az összegyűlt felajánlásokat a határra, illetve a határon túlra.

Fotó: Torma Sándor