„A WOMEX közönsége nagyon összetartó”

Zene

A világ egyik legrangosabb zenei eseményét, a World Music Expót október 21-25. között rendezik meg. A WOMEX egyszerre világzenei bemutató, konferencia és showcase fesztivál, a szakma éves találkozója. Liber Endre népzenész, producer, a Hangvető művészeti igazgatója a többi között a szervezési és előkészítési feladatokról is beszélt.

Mi a legnagyobb kihívás egy ilyen nagyszabású online
rendezvény megszervezésében, lebonyolításában?

Az egész világon mindenki az
online térben kénytelen megoldani sok mindent, amiről korábban fel sem merült,
hogy ott az egyáltalán lehetséges. A WOMEX esetében ez rendkívül komplex a
feladat, hisz a zenei vásárhoz, a koncertekhez, a konferenciához, a szakma
legújabb dokumentumfilmjeihez ugyanúgy hozzá kell férnie a világ 90 országát
képviselő közel háromezres szakmai közönségnek, mint normál esetben.
Könnyebbség, hogy a WOMEX berlini stábjával megosztva dolgozunk a feladaton.

A WOMEX-et a magyar zenei élet sok neves szereplője, köztük
az Előadóművészi Jogvédő Iroda (EJI) is támogatja. Hogyan alakultak a
megrendezéssel kapcsolatos hozzájárulások jelen helyzetben?

Örülök, hogy ez szóba került, és ezúton is
megköszönhetem az EJI vezetőségének és tagságának, hogy támogatják a magyarok
és a régiós szereplők részvételét a világzene legjelentősebb szakmai eseményén.

Egy éve dolgozunk azon, hogy Budapest a 2015-ös WOMEX-hez hasonlóan kiemelkedő színvonalú zenei expónak adhasson otthont. Nyár vége felé dőlt el, hogy a járvány dacára is meg tudjuk rendezni a WOMEX-et, csak nagyrészt online formában. Hiába volt már rengeteg minden leszervezve, az egész rendezvényt újra kellett gondolnunk. 

Az adminisztrációs teher nem csökkent, és igaz, hogy a delegáltak, zenekarok személyes jelenlétével járó teendők egy jelentős része kiesett, viszont egy rakás, a WOMEX digitális kiadásával járó új feladat keletkezett helyettük. Sőt, mivel a magyar közönségre való tekintettel élő koncertekre is sor kerül, így az azokkal kapcsolatos szervezési, technikai feladatok ellátására, a koncerthelyszín felkészítésére, a profi stáb fizikai jelenlétére ugyanúgy szükség van, mint máskor.

Tehát a kiválasztott magyar zenészek mind színpadra
állhatnak? Mi a helyzet a külföldi előadókkal, ők hogyan mutatkoznak be?

Igen, a hazai közönség számára igazán jó hír, hogy
jelen állás szerint élőben, a Müpa színpadain is megnézhetők lesznek a magyar
fellépők koncertjei. A zsűri által beválogatott Magos Együttes, Ötödik évszak,
Dalinda és Babra mellett a WOMEX korábbi fellépői közül a Parno Graszt és Lajkó
Félix is koncertezik majd.

A több
mint 1500 jelentkezőből kiválasztott mintegy 60 koncertet adó zenekar és
szólista sem marad hoppon, gőzerővel folyik a zenéjüket bemutató videóanyagok
készítése. Így a koncertszervezők idén sem maradnak le a legújabb
tehetségekről, a jövő fesztiválfellépőiről.

Idén Lakatos Mónika énekesnő nyerte el az Artist Award életműdíjat. Hányadik alkalommal jutalmaztak magyar művészt a fesztiválon?

Igen, az idei WOMEX magyar
szempontból kiemelkedő sikere, hogy az életműdíjat Lakatos Mónika, a Romengo és
a Cigány Hangok énekesnője kapja. Az is jelzi a magyar népzene-világzene
erejét, hogy Mónika a második magyar díjazott a Muzsikás 2008-as sikere után. A
díjátadásra és a díjazott koncertjére október 24-én kerül sor a Müpában.

Át lehet adni digitális úton a rendezvény üzenetét,
hangulatát?

A regisztrált részvétel
ugyanazokat a lehetőségeket nyújtja majd, mint minden évben. Persze mindenkinek
nagyon fog hiányozni a személyes találkozások varázsa, a korlátozásoktól mentes
helyszíni koncertélmény és az esték felszabadult bulihangulata, de az idén ezt
el kell tudnunk engedni. Azt pedig csak a rendezvény lezárultával látjuk majd
pontosan, hogy az eredeti költségtervet a digitális kiadás milyen mértékben
befolyásolja.

Hányan regisztráltak az eseményre? Befolyásolta az
érdeklődők számát, hogy a járványhelyzet miatt online lesz megtartva a WOMEX?

A járvány miatti folyamatos bizonytalanság óvatossá tette az embereket, és érthető okokból az első félévben nem volt olyan mértékű a jelentkezések száma, mint korábban. Ennek ellenére, mire kiderült, hogy hagyományos módon nem lesz lehetőségünk megrendezni az eseményt, sok regisztráltunk volt már, és a standbérlések száma is meghaladta a százas nagyságrendet. Szerencsére gyorsan eldőlt, hogy át tudjuk terelni a rendezvényt digitális térbe. Újraindulhatott hát a regisztrációs folyamat is az új viszonyokra szabott árszabással.

A WOMEX közönsége nagyon összetartó: szívesen fejezi ki szolidaritását a nehéz helyzetekben. Ha ehhez hozzáveszem, hogy a delegáltaknak idén nem kell utazásra és a szállásra költenie, így kifejezetten nagy részvételi hajlandóságra, a korábbi évekhez hasonló mennyiségű regisztrációra számítok.

Konferencia keretei közt hány magyar résztvevő ad elő?
Milyen témákat érintenek?

Lesz egy panel a népzene és a – nyugati terminus
szerint – folknak nevezett, népzenei gyökerű zenék oktatásával kapcsolatos
kérdésekről, adatbázis-kezelésről, komplex audiovizuális oktatóanyagokról,
technológiai lehetőségekről Both Miklós, a Polyphony Projekt lelke, és Bolyki
Sára énekes, a Zeneművészeti Egyetem Népzene Tanszékének oktatója mellett három
külföldi résztvevővel.

Egy másik beszélgetés többek között a zeneipar szereplőinek Európai Unión belüli lehetőségeiről, kilátásairól, a zeneipari uniós pályázatokról szól majd. Ebben a három külföldi szereplő mellett a téma két magyar szakértője, a Kreatív Európa Program Kultúra alprogramjának vezetője, Mondik Gábor és a Music Hungary szövetség elnöke, Weyer Balázs is részt vesz.

A WOMEX műfaji sokszínűségét bizonyítja az a
konferenciabeszélgetés, amely a jazz és a világzene érintkezési felületeiről, a
jazz egyes országokon belüli sajátos fejlődési irányairól szól majd, angol,
izraeli és magyar résztvevőkkel. Magyarországot a témában Harcsa Veronika
énekesnő képviseli majd.

Ezeken kívül lesz még egy networking
panel magyar szereplőkkel, amely a világzene közép- és kelet-európai előadóit
fogja össze. Ebben az összefogás egyik kezdeményezőjeként a külföldi partnerek
képviselői mellett Lelkes András, a Hangvető ügyvezetője is részt vesz.

Milyen hatást gyakorolt a COVID-19 a Tükrös zenekar életére?

Ugyanúgy jártunk, mint a többi előadó, a koncertek zöme elmaradt. Mivel egy kivétellel mind állasban vagyunk és kapjuk a fizetésünket, ezért ez számunkra – hál’ istennek – nem létkérdés. Ugyanakkor pontosan tudom, hogy ezekben a hónapokban milyen borzasztó nehéz helyzetben van az, aki kizárólag előadóművészként keresi a kenyerét. A hivatásos zenész lét ugyanis nagyon időigényes.

A tanulás, a gyakorlás és a koncertezés egy világszínvonalon teljesítő művész számára minimum teljes munkaidős tevékenység. És bár a közös jogkezelők, az NKA és a Minisztérium is igyekszik pályázatokkal, szociális támogatással segíteni a rászorulókon, sajnos ezek az előadók csak a járvány levonultával nyerhetik vissza korábbi életüket.

Nyitókép: Liber Endre. Fotó: Barcsik Géza

Forrás: Előadóművészi Jogvédő Iroda