A Bolgár Filmközpont szervezésében 1993 óta rendezik meg a Love Is Folly, azaz A szerelem bolondság címmel a szerelmesfilmek nemzetközi mustráját Várnában. A seregszemle évről évre mintegy kilencven játékfilmet vonultat fel, a díjakról nemzetközi szakmai zsűri dönt.

A várnai filmünnepet idén augusztus 21. és augusztus 30. között rendezték meg. Az Apró mesék közvetlenül a második világháború után játszódik, amikor zűrzavar és bizonytalanság uralkodik Magyarországon. Egy szélhámos megpróbál hasznot húzni ezekből a zavaros időkből, és amikor menekülnie kell Pestről, egy titokzatos nő és a fia nyújt neki menedéket az erdő mélyén. Miközben háborús démonaival viaskodik, szenvedélyes szerelmi viszonyba keveredik a nővel, akinek a férje bármelyik nap hazatérhet a frontról.

Az Apró mesék főszerepeiben Szabó Kimmel Tamás, Kerekes Vica és Molnár Levente látható, a forgatókönyvíró Köbli Norbert, a producer Lajos Tamás, a társproducer Köves Ábel volt.