Acsai Roland: Regény a csodaszarvasról

Acsai Roland Regény a csodaszarvasról című műve a magyarság legizgalmasabb, legszebb és legfontosabb eredetmondáját meséli újra kortárs köntösbe öltöztetve. Egy Magor nevű kisdiák a történet főhőse, aki a balul elsült iskolai kirándulás közben eltéved, majd esés közben eszméletét veszti, és különös álmot lát… Az ókorba kerül, ahol táltosok, démonok, sárkányok és ördögfiókák között mindenféle kaland részesévé válik.

Acsai kortárs keretbe ágyazva meséli el az eredetmondát, ami több szempontból is előnyös. Egyrészt időben közel hozza az ősi történetet. Összekapcsolja a jelent és a múltat, aminek hatására a régi, „poros” monda felfrissül, új jelentéssel gazdagodik. Ez a keret azonban nemcsak azért fontos, mert kitágítja az eredeti mese határait, hanem azért is, mert megkönnyíti a befogadást. Acsai olyan elemeket, motívumokat vonultat fel ebben a keretben, amelyek ismerősek a kiskamasz olvasók számára. Ezek jelentik a kapaszkodókat az ősi szöveghez. Hunorhoz és Magorhoz már kevéssé tudnának viszonyulni, a vadászat mint létszükséglet vagy az állatok mindennapokbeli közelsége a mai kor gyermekei számára már csak a történelemkönyvekből ismerős. De a kamasz Magorhoz, aki titkon szerelmes Dul Lucába, vagy a telefont örökké nyomkodó Domihoz, esetleg az osztály rosszfiújához, Keményhez már sokkal könnyebb viszonyulni. És rajtuk keresztül képessé válnak arra is, hogy a legenda Hunorjának és Magorjának motivációit, tetteit értelmezzék.

A legenda álom formájában jelenik meg a történetben, így a furcsa momentumok, a mesebeli lények és a csodás elemek megjelenése nem teszi a valóságtól elrugaszkodottá Acsai történetét. Hiszen az álomban bármi megtörténhet. Kiváltképp szórakoztatóak azok a részek, amelyekben a szerző kikacsint az olvasóra, és tudatosítja, hogy Hunor és Magor története tulajdonképpen nem más, mint egy kamaszfiú álma, amelybe saját valóságának elemei is be-beszüremkednek. Az egyik fejezetben például Hunor és Magor mobiltelefonra bukkan a fűben, amit a fivérek ördögi találmánynak hisznek. Pedig az csak „Magor telefonja volt (...), aki a szakadék fenekén eszméletlenül feküdt, és ezt az álmot látta”. 

Mivel Acsai egy álomba helyezi az eredeti mítoszt, az ismert történetet is szabadon kezelheti. Így áll elő az a furcsa helyzet, hogy miközben elég jól megismerjük Hunor és Magor eredeti történetét, ez a mese meglehetősen kibővül különféle csodás és mesebeli elemekkel. Élő és Holt, a két ördögfióka például többször is megpróbálkozik azzal, hogy a fivéreket elveszejtse. Egyszer még a vasorrú bábát, Anyót is segítségül hívják gonosz tervükhöz. Végül azonban szélanya elsodorja ezeket a gonosz figurákat, megmentve a sóbálvánnyá változtatott Hunort és Magort. De nem ő az egyetlen lény, aki a mitikus testvérpárt segíti az útján. Többször felbukkan Göncöl, a táltos is, aki látomásaival és más varázslataival a Meótisz partjára tereli a fiúkat. Majd ő az, aki később csillagkép formájában visszavezeti őket erre a vidékre.

Acsai nagyszerű humorát is megcsillantja ebben a művében. Amikor már túl komollyá és drámaivá válna a történet, mindig behoz egy-egy apró mozzanatot, ami oldja a történet súlyosságát. Például amikor Göncöl révületbe esik, Hunor és Magor bajszot rajzol a látó orra alá. Vagy amikor az álombéli Magor szerelmét kifejezve virágcsokrot szed Őzikének, mire a lány hatalmasat és egyáltalán nem nőieset tüsszent.

De Acsai nemcsak a helyzetkomikumban kiváló, hanem a jellemek megrajzolásában is. Élő és Holt például nevetségesen szórakoztató figurák, akik olykor annyira esetlenek, hogy az ármánykodásukat sem tudjuk igazán komolyan venni.

Acsai a kevésbé fontos, csak egy-két jelenet erejéig feltűnő szereplőket is izgalmas karakterekkel ruházza fel. Ilyen például a mókártól megszabadított Katica, aki olyan, mint egy kis fecske. „Leginkább abban hasonlított erre a madárra, hogy szeretett csivitelni,” írja a szerző.

Nagyon szép az a betét a könyvben, ami mint álom az álomban láttatja a jelenben élő Magort, amint metróra száll. „Egy földalatti alagútban hatalmas vaskígyó siklott, és amikor megállt, emberek szálltak be a gyomrába, mintha önként áldoznák fel magukat neki. (...) Váratlanul meglátta Magort. Ő is úgy volt öltözve, mint a többiek, és a füléből zsinór lógott ki.” 

A 43. fejezetben, ha okozott is korábban zavart az ismert monda összemosása a mesebeli és csodás elemekkel, Acsai néhány sorban mindent megvilágít. A történet „néhány ponton eltért az iskolában tanult sztoritól – és talán olyan dolgok is egymás mellé kerültek, amik nem feltétlenül tartoznak össze időben és térben, de ez Magor álma volt, ő volt a forgatókönyvírója és a rendezője, és egy álomtól egyébként se várjon az ember történelmi hűséget”, hangsúlyozza Acsai.

A szerző elmeséli a mondát, de az eddig ismerthez képest sokkal színesebbé, kalandosabbá és izgalmasabbá varázsolja. A lezárásban pedig a kortárs Magor is elkezd követni egy szarvast, amely kivezeti az erdőből, és elvezeti valaki(k)hez. Szóval a sztori végére is marad még egy óriási csattanó, ami még inkább összeszövi a jelent és a múltat. 

Acsai ezzel a regénnyel is igazolta, hogy remekül tud mesélni. Tele van kreatív ötletekkel, amiket bravúrosan tud egymásba olvasztani, varázslatos atmoszférát teremtve ezzel. A szerzőnek ismét sikerült egy klasszikust úgy újraalkotni, hogy élvezetes, olvasmányos, informatív és humoros legyen.

A történethez Bölecz Lilla készített fekete-fehér rajzokat, amelyek megidézik az ősi mondavilágot. A képek jól érzékeltetik a titokzatos és bátor kalandok hangulatát, kellően misztikusak és drámaiak, és ezekben az illusztrációkban is tetten érjük azt a játékosságot, ami Acsai szövegének sajátja.

Képek forrása: Facebook/Zrínyi Kiadó

A nyitókép a Libertine könyvesboltban készült. Fotó: Kultúra.hu / Hartyányi Norbert

#olvasósarok