mabon4


Fiatal, alig egyéves zenekar vagytok. Hogyan indultatok?

Eredetileg egy emlékest miatt álltunk össze. Bognár Szabolcsnak, az együttes billentyűsének támadt egy ötlete 2017 márciusában, hogy tartsuk meg Magyarországon is a Felabration című emlékkoncertet, amely Fela Kuti nigériai zenész, emberi jogi aktivista, az afrobeat egyik megteremtője előtt tiszteleg. A megemlékezést a világ számos nagyvárosában, többek között New Yorkban, Londonban, Párizsban, Osakában és Nigériában, több helyszínen már a ?90-es évektől kezdve, minden évben megrendezik Fela Kuti születésének évfordulóján. Azóta valóságos brand lett az eseményből, a Felabration név pedig licenszköteles. A közép-kelet-európai térségben ez volt az első Felabration. A koncert ?sztárvendége? Dele Sosimi volt, aki a ?80-as években együtt játszott Fela Kutival és jelenleg az Egyesült Királyságban él. Mindeközben jelentkeztünk az NKA Hangfoglaló Program Induló Előadói Alprogramjára, és a támogatott zenekarok közé kerültünk. A programnak jelentős szerepe van abban, hogy zenekarrá váltunk és a Felabrationtől függetlenül is létezünk.

Különleges, hiánypótló zenét játszotok.

Régóta szerettem volna olyan zenekart, amely funk és afrobeat zenét játszik. Nyolc-kilenc évvel ezelőtt a The Qualitonszal játszottunk afrobeatet, de azóta ez a stílus hiánycikk a magyar zenei palettán.

mabon3

Mozgalmas volt az idei évetek, túl vagytok egy ghánai utazáson, több koncerten és nemsokára megjelenik az első EP-tek.

Először februárban stúdióztunk, két számot rögzítettünk, és ki is hoztuk egy hétinches bakelitlemezen. A lemezbemutató koncertünk június 28-án volt a Gólyában. Ősszel fog megjelenni egy EP-nk, amelyhez már felvettük az anyagokat, csak az utómunkálatok vannak hátra. A közös munkát nehezíti, hogy mindenki játszik ezen kívül más zenekarban is. A fellépések és a stúdiófelvételek sok szervezést igényelnek, de mindenkinek fontosak, ezért összehozzuk. Hatszámosra tervezzük a lemezt, ebből három számban ghánai énekesek és zenészek is hallhatóak lesznek. A zenekar áprilisban kijutott Ghánába, a Hungarian Cultural Weekre. Nagy élmény volt, hogy Pat Thomas énekessel és zenekarával próbáltunk napokig, majd volt egy közös fellépésünk is. Az összes stúdiófelvétel egy napra sűrűsödött be a helyi zenészekkel és énekesekkel. Mi a zenekarral délelőtt tizenegy órára mentünk a stúdióba. Pat Thomas délután négy körül érkezett, meghallgatta az alapokat, amelyeket írtunk, majd gyorsan írt rá szöveget és fel is énekelte. Nem hittünk a szemünknek. Egyébként én is úgy gondolom, hogy nem kell heteket-hónapokat ülni egy dalon, a spontaneitás hozzá tartozik ehhez a zenei stílushoz. Megvannak a lefektetett alapok, de azon belül van szabadság.

Honnan ered a zenekar neve?

A Mabon Dawud egy fiktív, számomra kissé misztikus név, amely mögé nagyon sok mindent el lehet rejteni. Először a The Qualitons zenekarral használtuk, amikor 2012-ben készítettünk egy három számos felvételt, amelyen egy etióp vendégénekes hallható. Időközben a The Qualitons stílusa valamelyest megváltozott, az akkori kiadónk viszont fel szerette volna használni egy válogatáson az egyik dalt, amelyiken az etióp úriember énekelt. A stílusváltozás miatt nem szerettük volna, ha a dal a The Qualitons zenekar neve alatt lát napvilágot, ezért The Mabon Dawud név alatt jelentettük meg, és később ezt a nevet használtuk fel a The Mabon Dawud Republic megalapításakor.

mabon1

Mik a terveitek, terveztek újra pályázni az NKA-hoz?

Még az előző pályázati időszak alatt nyertünk egy külföldi turnépályázatot is, amelyet ősszel tervezünk megvalósítani. Ausztriába megyünk két különböző helyszínre. Alapjában véve bármelyik pályázat nagy segítség, ha azt érzed, hogy egy helyben rostokolsz és ki szeretnél mozdulni valamerre. Zsúfolt őszünk lesz, megjelenik az EP-nk, amelyről már beszéltünk, október 20-án pedig jön az idei Felabration.
Liska Enikő:
Fotó: The Mabon Dawud Republic