Az agyunk ebben még sokkal jobb, mint a mesterséges intelligencia

Egy kutatás megmutatta, hogy az agyunk automatikusan felismeri, miként mozoghatunk egy adott környezetben. Az MI ebben még sokkal rosszabbul teljesít.

Amszterdami kutatók új eredményei szerint az emberi agy automatikusan felismeri, milyen mozgásformák lehetségesek egy adott környezetben – például sétálni egy ösvényen vagy úszni egy tóban – még akkor is, ha tudatosan nem gondolunk erre – írja a Sciencedaily. A vizsgálat során MRI-berendezést használtak, miközben a résztvevők különféle beltéri és kültéri helyszínekről készült fotókat néztek, és gombnyomással jelezték, milyen mozgásra éreztek késztetést, például sétára, biciklizésre, vezetésre, úszásra, evezésre vagy mászásra.

A kutatók felfedezték, hogy az agy látókérgének bizonyos területei nemcsak a képeken látható tárgyakat vagy színeket dolgozzák fel, hanem automatikusan azt is, milyen cselekvési lehetőségeket kínál a látott környezet. Ez az agyi működés akkor is aktív, ha nem kapunk konkrét utasítást a mozgásra, vagyis a környezetből fakadó lehetőségeket az agyunk folyamatosan, tudattalanul elemzi.

A kutatók összehasonlították ezt a képességet mesterségesintelligencia-modellekkel – például képfelismerő rendszerekkel és GPT-4-gyel –, de ezek lényegesen rosszabbul teljesítettek az emberi agyhoz képest.

Még a kifejezetten cselekvésfelismerésre betanított modellek sem tudták pontosan utánozni az emberi döntéseket, mert nem rendelkeznek a valós fizikai világból származó tapasztalatokkal.

A kutatás azt is jelzi, hogy a jövő mesterséges intelligenciájának fejlesztése során érdemes az emberi agy hatékony, energia- és erőforrás-takarékos működését alapul venni, hogy az MI rendszerek fenntarthatóbbak és emberközelibbek legyenek.

Ez is érdekelheti

Hírmozaik – november 30.

Új előzetest kapott a Csendes barát, először lehet bitcoinnal fizetni Magyarországon egy aukción, tisztújító gyűlést tartott a Magyar Írószövetség – napi hírösszefoglalónk.

Ők nyertek az AI inspirálta filmkészítői pályázaton

Az Umbrella AI-laborja, a Codepunk sikeresen lezárta a Generation AI VOL2 filmalkotó pályázatát, amelynek fő célja, hogy felfedezze és támogassa az AI által inspirált kreatív filmes tehetségeket, támogassa a mesterséges intelligencia által inspirált filmalkotásokat, bemutassa a legtehetségesebb alkotókat és ösztönözze az AI-technológia innovatív alkalmazását a filmkészítés területén.

Elindult az első magyar AI zenei streaming platform

Mysongs.ai néven elindult az első magyar, kizárólag mesterséges intelligencia által generált zenéket kínáló streaming platform. Az oldal számos funkcióval rendelkezik, köztük zene generálása, feltöltése, hallgatása, playlist készítése, és hamarosan feltöltött képekből is lehet klipet készíteni. A mysongs.ai a készítők szerint egy közösségi tér, ami zenei rádióként is funkcionál, és a bevezető időszakban ingyenesen használható.

Hol húzódnak a mesterséges intelligenciával való képalkotás határai?

Viktória királynő kiretusált tokájától a virtuális modellekig: az ember-gép együttműködés a gyakorlatban nem csupán a fotográfiát érintő etikai, de képtechnológiai és médiapolitikai kérdéseket egyaránt felvet.