A cannes-i filmfesztiválon láttad először a Hajszálrepedést. Hogy tetszett?
Nagyon élveztem, hogy el tudtam engedni a kritikus, önreflektív nézőpontot, és a történet hatása alá kerülhettem. Az alakításom bírálata helyett a filmet figyeltem. Izgalmas volt követni, hogy egy párkapcsolati krízisről mesélő helyzet hogyan nyílik ki egy univerzálisabb, egzisztenciális kérdést boncoló, létszorongást vizsgáló narratíva felé. Elképesztően büszke vagyok magunkra! Nagy öröm egy ilyen színvonalú filmmel részt venni egy ilyen színvonalú filmfesztiválon.
A film egy szakítástörténetet mutat be. Milyen lelki folyamaton mentél keresztül a forgatások során?
A film alaptónusa a szorongás, ami abból fakad, hogy a jelen élhetetlen, de nincs létező alternatíva. Nem maradhatsz ott ahol vagy, de nem tudod, merre indulj. A „nincs kiút” állapot frusztrációja és pszichés működése annyira szorító, hogy végül muszáj lépni. A film végén Lenke megtalálja a „kijáratot”. Ismerem ezt az élethelyzetet, tudok mesélni a szerepen keresztül a konfliktuskerülés mérgező következményeiről és arról, hogy milyen káros mechanizmusokat indíthat be az elhallgatás vagy a hallgatásra kényszerítés egy kapcsolatban.
Hogy fogadta a közönség a bemutatón? Milyen visszajelzéseket kaptatok?
Nagyon pozitív visszajelzéseket kaptunk. Rengetegen gratuláltak, nemcsak a premier után, hanem napokkal később is, váratlan helyzetekben, akár sorban állás közben.
Milyen filmekre ültetek be és melyek tetszettek a legjobban?
Alexandru Belc Metronom című filmje a csodás színészi alakítások, az izgalmas ritmika, a magával ragadó atmoszféra miatt nagy hatással volt rám. A La Cinef program – amelyben a Hajszálrepedés is versenyzett – majdnem minden filmjét megnéztem. Sok remek, sőt lenyűgöző és néhány számomra kevésbé érdekes alkotást is láttam.
A Grand Théatre Lumiére-ben vetített Elvis-filmpremier leírhatatlan élmény volt! Túlzásokat nem ismerő gigashow, szupersztárokkal. A ceremónia tökéletes analógiája volt a film megalomán, feldolgozhatatlanul sűrű, ingergazdag pompájának. Nem is tudom, hogy a film vagy a showbusiness ünnepe volt ez, mindenesetre varázslatos pillanatává lett az életemnek.
A legmegérintőbb talán mégis az volt, amikor a tengerparton az E.T.-t vetítették, és ha esetleg hangosabban megszólaltál vagy valami miatt felálltál a helyedről, azonnal dühödten lehurrogtak, hogy hogyan mered megakasztani a filmnézés élvezetét. Akkora tisztelet övezi a filmet és a mozizást, hogy egy szabadstradon egy több ezerszer látott klasszikust sem volt szabad megzavarni. Hatalmas élmény volt megtapasztalni azt a szeretetet, ami a filmművészetet övezte, azt érezni, hogy a film él, a filmre szükség van.
Számos világsztár vett részt a filmfesztiválon. Volt köztük olyan, akiknek a pályáját követed, esetleg felnézel rá, és most élőben is találkozhattál vele?
Bevallom, kevés emberért tudok idealizáltan rajongani, de Mads Mikkelsen, akinek mesterkurzusára lehetőségünk volt elmenni, ezen kevesek egyike. Sajnos ezzel párhuzamosan egy másik programon kellett részt vennem, így ez a találkozás még várat magára, de a stáb többi része jelen volt. Így már legalább ismerek embereket, akik találkoztak vele. Azért Tom Hanksszel egy teremben nézni egy filmpremiert is zavarba ejtő érzés. Jó volt kicsit lelkes tininek lenni!
Mennyire volt alkalmas a rendezvény nemzetközi kapcsolatok építésére?
Abszolút. Ha valakit specifikusan ez motivál, megvan erre a terep. Például az egyik nap elhagytam a belépőkártyám, amivel ki- és be lehet lépni a fesztivál helyszínén, és egy órára bent ragadtam az egyik épületben mindenféle program nélkül. Egy asztalnál üldögéltem, s ez idő alatt többen odajöttek hozzám gratulálni, egy belga producer pedig leült mellém kötetlenül beszélgetni. A közeg forszírozás nélkül is nyitott volt a spontán kapcsolatfelvételre, sőt valójában az egész fesztivál ezt szolgálta.
A fesztivál ideje alatt mennyire tudatosult benned, hogy épp hol vagy és min veszel részt?
Igyekeztem újra és újra megállni, és felfogni azt, ami körülvesz, aztán csak elmerülni az eseményekben. Azt hiszem, sikerült, mert nagyon keveset szorongtam, és nagyon sokszor voltam szabad! Néha például minden ok nélkül felnevettem. Megérkezésünk előtt volt egy olyan félelemfantáziám, hogy kívülálló leszek, nem találom meg a közegem, és hogy túl sokszor rekedek majd a komfortzónámon kívül. Nagy megkönnyebbülés volt, hogy nem kell. Innentől kezdve magától értetődően történt minden, mert megszűntek a prekoncepcióim.
Olyan elvárás sem volt benned, hogy a Hajszálrepedéssel nyernetek kell?
Egyáltalán nem. Persze volt bennem egy pici megszeppenés, miután kiderült, hogy nem nyertünk. De ez talán főként amiatt volt, hogy egy általam biztos nyertesnek gondolt film sem kapott elismerést. Nem teljesen értettem egyet a zsűri döntésével, mert azt éreztem, hogy nem kizárólag filmesztétikai szempontok mentén rangsorolnak.
Mit szólsz a kategóriátokban győztes alkotáshoz?
Na, az vitán felül remek volt! Fantasztikus, hogy Cannes-ban a mi kategóriánkban egy komédia nyert! Az Il barbiere complottista című film csodálatosan megírt és interpretált történet. Nagyon magas fokú mesterségbeli tudás kell ennek a műfajnak a működtetéséhez, és Valerio Ferrara rendező remekelt ebben.
Mit adott számodra ez az út?
Hálás vagyok, hogy ezzel a stábbal lehettem kint, és velük együtt élhettem át ezt a kalandot. Megerősített abban, hogy ez az én utam, hogy szeretek filmet készíteni, filmet nézni, filmeket analizálni és filmrajongókkal együtt ünnepelni ezt a művészetet!
Nyitófotó: Füzesi Tamás
