Ahol a játék üzenet a múltból

A Kubinyi Ágoston pályázatnak köszönhetően modern körülmények között, teljesen új vitrinekben látható hatezer műtárgy az 1780-as és 1980-as évek közötti századokból. Ez a mennyiség azonban a múzeum gyűjteményének csupán tizede. Kalmár Ágnes osztályvezetővel, a kiállítás kurátorával beszélgettünk az új környezetről és a játékok szimbólumrendszeréről.

Milyen újdonságokkal találkozhat mostanában a múzeum látogatója?

Az épületet teljesen felújítottuk, belül a kiállítótér izgalmasabb lett. Tableteken lehet tervrajzokat vagy filmeket nézni. Például Tartu múzeumának nagyon érdekes felvételein hagyományos észt népi játékokkal játszanak gyerekek. Ezen kívül vannak mozgásérzékelők, melynek hatására több látványosság működésbe lép. Fényjátékok indulnak el, 19. századi meseképek, és egy árnyszínház sziluettjei válnak láthatóvá.

De a látogatók lépései mozgásba hozzák a vitrinben álló műtárgyakat, melyek így minden oldalról megszemlélhetőek. Emellett a Rodolfo-gyűjtemény sejtelmes képei is életre kelnek, továbbá egy a falba épített kaleidoszkóp kezd forogni. A népek játékai gyűjtemény ihlette mechanikus beépített szerkezetek is mozgásba lendülnek, köztük egy madarat formázó egyensúly játék. Természetesen nemcsak látványosság van, játszani is lehet. A nemrég elhunyt Csete Ildikó iparművész munkája nyomán készült fűzős játékkal a ház születése körüli időszakra szerettünk volna utalni.

Hogyan változott a múzeum gyűjteménye az elmúlt évtizedekben?

A 80-as években még nem volt 1920 -után készült játékunk. Most már vannak egészen újnak számító tárgyaink. Például olyan, évszázados hagyományokat őrző vásári játékok, melyek az 1990-es években készültek. Jelentős szerepet kapnak az 50-60-as évek tárgyai, a kiállítás során ezeknek történeti távlatot is igyekeztünk adni. Ebben az időben sok gyerekkönyv jelent meg, nagyon népszerű volt ilyen formában például Petőfi Sándor János vitéz című műve.

Az 50-es években pedig szokatlan módon az Állami Pénzverőben kisvasutakat is készítettek, ezeket kiállítottuk. Az itt látható trafik játékok közül némelyik csúnyának vagy igénytelennek tűnik, ennek ellenére sokak szívének kedvesek, és szép emlékeket idéznek fel. Az idősebbik fiam nemrég megállt mellettük, és felsóhajtott, hogy ő ezeket mennyire szerette. Az 1970-es évek kelet-európai országaiban különbözőképpen másolták a német Playmobil játékait. Mindenhol más stílusban készültek. Nálunk Schenk Károly készítette nagy mennyiségben ezeket, és míg a magyarok között a történelmi témájú Playmobil figurák voltak népszerűek, például Romániában kertész alakokra volt nagy kereslet.

A játékok világa minden korosztályt megmozgat. Nemcsak a saját gyerekkoruk tárgyait szeretik az emberek, töretlen az érdeklődés a régi, míves darabok vagy más nemzetek játékai iránt is. Az indonéz, a tadzsik, az észt, a mexikói, a japán, a finn, a spanyol, az olasz, a cseh vagy szlovák népi játékok közül sokféle megtalálható nálunk, és mindegyiknek vannak rajongói.

Mit árulnak el a játékok a szakértőknek arról a korról, ahonnan származnak?

A gyerekjátékok megmutathatják a gyerek helyét a társadalomban. A falusi ember játékszere más mint a városiaké. A falun élő gyerek az állatokkal együtt él. Ha például pásztorkodik, akkor az elhullajtott szőrből készít magának szőrlabdát. Játék közben rengeteget tanul a természet változásáról, az időjárásról, a munkáról, a mindennapi életről. A játékok gyakran szokásokat és szimbólumokat is őriznek.

Van itt olyan tadzsik síp, melyet korábban minden család készített magának cserépből. A sárkány vagy démon alakú formák évszázadokon keresztül fennmaradtak egy vidéken. Tavasszal a gyerekek a termőföldeken keresztül szaladgáltak, és fújták a sípokat. Úgy hitték, ezzel elűzik az ártó szellemeket, és jó termést hoznak a közösségnek. Aztán az évszázadok alatt eltűnt az eredeti jelentés, és megmaradt a forma, maga a játék.

A városi élet nincs ilyen szoros összefüggésben a természettel. Nézzük például a játék babát. Az 1800-as évek második felében még kemény a feje: fából, porcelánból, esetleg papírmaséból készül. Aztán a pedagógia változik, és megjelennek az 1920-30-as évek reformbabái. Ezek már puhák, hogy a gyerekek szeressenek hozzábújni. A gyerekkönyvek változása is érdekes. Kezdetben illusztráció nélkül jelentek meg. Az idő múlásával azonban az emberek rájöttek a képek hatalmas erejére. Fontos lett, hogy a gyerek ne csak tanuljon, hanem érzelmileg is kötődjön az olvasottakhoz.

Úgy tapasztaltam, hogy az alkotó emberek vagy tudósok nívós játékokban gazdag környezetben nőttek fel. Nem tudok azzal maradéktalanul egyetérteni, hogy a sok játék rossz. Az nem mindegy, hogy milyen játékok ezek.

Fotók forrása: baon.hu