Az Artotek névben egy kicsit benne van a „téka” szó is.

Igen, ez valóban egyfajta nyitott gyűjtemény, az alkotóké és az alkotásoké egy olyan digitális felületen, amely a kvalitásos és professzionális hazai képzőművészettel foglalkozik. A portál a minőség közvetítésének érvényes közege kíván lenni.Véleményem szerint egy ilyenfajta koncentrált kínálat már nagyon hiányzott a képzőművészeti szcénának.

Milyen célok fogalmazódtak meg a portállal kapcsolatban?

Egyrészt szeretné növelni a hazai képzőművészet ismertségét, elérhetőségét, másrészt lehetőséget biztosítani a közönségnek a vásárlásra. De az Artotek felülete az edukációt is szolgálja például azzal, hogy kiváló képzőművészek alkotásaival lehet találkozni. A honlap közvetíteni tudja a magyar képzőművészet sokszínűségét, gazdagságát, és akár nyitottabbá, érdeklődőbbé is teheti a nézőt a kiállítások, a képzőművészet iránt. Azt reméljük, hogy azok is megmozdulnak, akiket korábban nem foglalkoztatott a képzőművészet, és hogy felkelti a vágyat egy szép műtárgy birtoklására. Tehát az egyik fontos missziója, hogy a képzőművészet jusson el a közönséghez, a portál pedig egyszerűbbé teszi ezt a kommunikációt.

Szurcsik József
Fotó forrása: Műcsarnok

Kikkel találkozhat a közönség?

A hivatásszerűen alkotó kvalitásos képzőművészekre számít a platform, az ő feltöltéseikkel gyarapodik ez a nyitott gyűjtemény. De nemcsak maguk a művek láthatók majd, hiszen lehetőség van kicsit részletesebb bemutatkozásra, például szakmai életrajzok közzétételére is, így a közönség megismerheti a pályájukat, kiállításaikat, díjaikat, és olyan információkhoz is juthat, amelyekkel korábban esetleg nem találkozott. Ezekkel a többlettartalmakkal közelebb is kerülhet egymáshoz alkotó és látogató.

A várakozásaink szerint a platformmal szélesebbre tárul az ajtó az érdeklődők előtt, a művészek pedig lehetőséghez jutnak, hogy még inkább megtalálják a közönségüket.

A művészeknek is van tehát teendőjük.

Azt gondolom, hogy a művészek számára jóleső feladat saját műveik minőségi prezentálása, és érződik is, hogy sokan odafigyeltek arra, mit mutassanak meg magukból, hogy az méltó legyen a művészetükhöz, és reális képet mutasson róluk. Ugyanakkor az érdeklődőknek is különleges élményt nyújt egy-egy alkotó saját maga által válogatott műveit összegyűjtve, egy helyen látni. Az Artotek egyébként technikai segítséget nyújt a művészeknek, ha kérik.

Az oldal egyik különlegessége az Artotek Fine Art Hungary Top 100-as lista.

A lista képet tud nyújtani a közönségnek arról, hogy milyen az igényes, professzionális kortárs magyar képzőművészet. Az Artotek a 2021-es év top 100-as listájával indul, amely egy pillanatfelvétel. Magyarországon ezres nagyságrendű azoknak az alkotóknak a száma, akik kifejezetten magas kvalitású képzőművészek, ezért nagyon nehéz helyzetben vannak a lista összeállítói. Fontos azonban, hogy a mostani felsorolást a következő évi nem fogja felülírni, legfeljebb kiegészíti azt – az adott év szakmai aktivitásainak megfelelően.

Szilágyi Lenke fotója

A listát független szakértői csapat állítja össze, amelynek Nagy T. Katalin művészettörténész, dr. Balogh Péter, az Amadeus Alapítvány elnöke, Ledényi Attila, az Art Market Budapest alapítóigazgatója, Völgyi Miklós, a Műgyűjtők Klubjának vezetője és jómagam, Szurcsik József Munkácsy-díjas képzőművész, a Magyar Képzőművészeti Egyetem rektorhelyettese vagyunk a tagjai. A szakértői testület összesítése tükrözi azt is, hogy tagjai mit gondolnak ma kvalitásos művészetnek.

Nagyon gazdag anyag gyűlt össze.

Az Artoteken a festményektől kezdve a grafikákon át a szobrokig, fotókig sokféle műalkotás érhető el, emellett minden generáció megjelenik, folyamatosan megújul a műtárgykínálat, az oldalon pedig jól és könnyen lehet keresni, böngészni.

A nyitóképen Kotormán Norbert A kis odaliszk című munkája.