Nagyon izgalmas dolgok történnek a fiatal irodalom életében – mondja a József Attila-díjjal frissen kitüntetett Sopotnik Zoltán író, költő, szerkesztő. Meseírásról, Nógrád megye valódi helyéről, Tatabánya kulturális életéről és a pályakezdőkről is beszélgettünk vele.


sopotnik_zoltan_1__002__600x398.png
Sopotnik Zoltán átveszi a József Atttila-díjat
Fotó: Csákvári Zsigmon/Kultúra.hu

 

A költői pályán a József Attila-díj az egyik legrangosabb elismerések közé tartozik. Számított rá?

Tudomásom van arról, hogy már korábban jelöltek a díjra, de mindig lekerültem a listáról az utolsó körökben, ezért is nagy meglepetés, hogy idén megkaptam. Viccesen szólva, mostantól remélhetem, hogy komolyan vesznek. Vagy mégsem. Mint minden fiatal költő, én is fantáziáltam róla. Ha anno, a pályám elején valaki azt mondja, egyszer majd a József Attila Körnél jön ki a könyvem, hogy ugyanott sorozatszerkesztő leszek, és még ezt a díjat is megkapom, nem hittem volna neki.

2013-ban megjelent Fahéjas kert című, különleges hangulatú mesekönyve nagy sikert aratott. Tervez folytatást?

A mesekönyv az utolsó darabig elfogyott, de nem nyomják újra, pedig sokan keresik nálam. Valószínűleg nem éri meg. A következő mesekönyvem a Nyúl és Néni egy nagyméretű nyúl és egy normális néni ? aki annyira nem is normális ?, kalandjairól szól majd.


sopotnik_fahejas.jpg
Forrás: barkaonline.hu

Salgótarjánban, Nógrád megyében született. Foglalkoztatja a megye élete?

Akárhányszor látogatok vissza Nógrádba, mindig megdöbbent a környék lepusztultsága, mintha örökre megrekedt volna a város fejlődése, fejlesztése. A rendszerváltás után mintha az összes kormány elfelejtette volna ezt a megyét. Olyan érzés, mintha elcsatolták volna Magyarországtól. Volt is korábban egy vízióm, mely szerint az ország összes szegény emberét odaköltöztették a megyébe, és szépen leválasztották az országról. Bele is írtam egy prózámba, most pedig amolyan hungarofuturista passiót csinálok belőle. Hogy ezt az állapotot kibírjam, jobbnak láttam megírni.


dadabanya_underground_fesztival_600x450.png
Dadabánya underground fesztivál
Forrás: Facebook

Jelenleg Tatabányán él. Izgalmas az ottani kulturális élet?

Az Új Forrás irodalmi folyóirat rangos helyet vívott ki magának az irodalmi folyóiratok sorában. Havi egy irodalmi rendezvényt is szerveznek, sok embert érdekel. A tatabányai Jászai Mari Színház szintén dicséretet érdemel, és a Vértes Agorájában is sok a fontos program, de nagyjából ezzel el is mondtam, milyen mozgás történik Tatabányán a kultúra terén. Erős és fontos szegmensek, de a kulturális többletből jócskán elkélne még a városban. És majd elfelejtettem, ott van még a Dadabánya Underground Fesztivál is nyaranta, aminek az irodalmi részét viszem. Ebből lehet még egy nagyon komoly dolog.


sopotnik_orcsik_600x400.png
Sopotnik Zoltán és Orcsik Roland
Forrás: kulter.hu

Egy időben Orcsik Rolanddal együtt szerkesztette a JAK füzeteket. Azóta is figyelemmel kíséri a fiatal szerzők munkáit?

Mindenképp! Állítom, nagyon izgalmas dolgok történnek a fiatal irodalom életében. Ha neveket kell mondanom, Fenyvesi Orsolya, Borda Réka, Ferentz Anna-Kata, Németh Gábor Dávid nevét említeném, de tehetséges szerzők listája ennél lényegesen hosszabb. Feltűnően gyorsan tanulják meg a pályakezdők a módszert, hogyan csatlakozzanak be az irodalmi életbe, milyen eszközök vehetőek igénybe az érvényesülés érdekében. Ha ezt a megjegyzésem valaki kritikának is olvassa, nem jár messze az igazságtól.


sopotnik_prae_r_600x375.png
opotnik Saját perzsa című művéből olvas fel a Könyvhét irodalmi rendezvényén 2012-ben
Fotó: Bach Máté

Nem győzöm hangsúlyozni, erős és jó is a fiatal irodalom, de helyenként még túl erős a Telep Csoport (2005 és 2009 között működő, online versblog és költészeti műhely ? a szerk.) hatása, ami egyrészt nagyon jó, másrészt már izgatottan várom, hova, milyen ismeretlen terepre sikerül majd elmozdulniuk a szerzőknek. A Telepes örökséggel kezdeniük kell valamit, ez rendben is van, de a bátor kísérletezés mindig hasznos és termékeny.

Ayhan Gökhan