Ajándékkoncert nyáresti csillagokkal a Szegedi Szabadtéri Játékokon

Idén július 11-én lesz hallható a Szegedi Szimfonikus Zenekar hagyományos Ajándékkoncertje a Szegedi Szabadtéri Játékokon. Az első Ajándékkoncertet 2003-ban rendezték, a zenekar pedig évről évre a változatosságra törekedve állítja össze a műsort.

Ajándékkoncert nyáresti csillagokkal a Szegedi Szabadtéri Játékokon. Fotó: Tari Róbert
Fotó: Tari Róbert

A Szegedi Szimfonikus Zenekar hosszú ideje meghatározó szereplője a város kulturális életének. Vaszy Viktor zeneszerző-karmester munkája nyomán vált önálló intézménnyé 1969-ben, de az együttes hagyományai csaknem háromszáz évre tekintenek vissza. A zenekar nemzetközileg is elismert tevékenysége mellett a helyi koncertélet bázisa, és a Szegedi Nemzeti Színház operajátszásának is elengedhetetlen hátteret biztosít.

A Szegedi Szabadtéri Játékokon az első Ajándékkoncertet 2003-ban rendezték, a zenekar pedig évről évre a változatosságra törekedve állítja össze a műsort. A díjmentesen megtekinthető hangverseny – melyre az érdeklődők május 19-től igényelhetnek személyesen jegyet a fesztivál jegyirodájában – minden évben komoly érdeklődésre tart számot.

Ajándékkoncert nyáresti csillagokkal a Szegedi Szabadtéri Játékokon. Fotó: Tari Róbert
Fotó: Tari Róbert

Idén is kiváló énekművészek, Kónya Krisztina szoprán, Bita Boglárka mezzoszoprán, Tötös Roland tenor és Szélpál Szilveszter bariton lépnek majd színpadra a szimfonikus zenekarral. A Csillagok, csillagok címet viseli a különleges válogatás, amelynek keretében az ország legnagyobb színpadának önmagában is varázslatos hangulatához illő, éji zenék fognak megszólalni a Dóm téren.

Az est vezénylő karmestere, Gyüdi Sándor több neves zeneszerző az éjszakai égbolt ihlette zeneművéből, égitestekkel kapcsolatos operarészletekből és zenekari művekből állította össze a műsort.

Ez is érdekelheti

Unikális művek, újszerű hangzásvilág a Liszt Ferenc Kamarazenekar évadzáró koncertjén

A 2024/25-ös évadot különleges zenei utazással zárja a Liszt Ferenc Kamarazenekar. A május 14-i hangversenyen három rendhagyó mű hangzik el, két kompozíció Veress Sándortól és egy Muszorgszkij-darab, Egy kiállítás képei – átdolgozás vonósokra és elektronikára.

Mesét zenélnek nem csak gyermekeknek

Május 10-én folytatódik a Szent István Filharmonikusok kamarazenei sorozata az Óbudai Társaskörben, ahol ismert színművészek műsorvezetésével nyerhetünk betekintést ismét a klasszikus zene kulisszái mögé.

Jubileumi programokat kínál az új évadban a 150 éves Zeneakadémia

A hangversenyek mellett tablókiállítás, városi séták és épületbejárások is várják az érdeklődőket.