Az Európai Bizottság és az Európai Unió Szellemi Tulajdoni Hivatala (EUIPO) által támogatott Ideas Powered for Business Kkv-alap olyan, az unió területén működő kis- és középvállalkozásoknak (kkv) szól, amelyek szellemitulajdon-jogi stratégiájukat kívánják fejleszteni, és szeretnék megvédeni szellemitulajdon-jogaikat nemzeti, regionális vagy EU-szinten. Ennek 2021. március 1-jén nyíló, húszmillió euró keretösszegű pályázata azoknak a kkv-knak segít, amelyek a szellemitulajdon-jogaikat szeretnék érvényesíteni.
Az Ideas Powered for Business Kkv-alap szellemi tulajdonhoz kapcsolódó előzetes diagnosztikai szolgáltatásokkal (IP scan) és/vagy védjegyek vagy formatervezési minták bejelentéseivel nyújt segítséget a vállalkozások megerősödéséhez.
A 2021.
március 1-jén nyíló pályázat során egy-egy vállalkozás legfeljebb 1500 eurónyi
visszatérítést nyerhet el. A program keretében két szolgáltatás vehető igénybe.
Az egyik során hivatásos szellemi tulajdonnal foglalkozó auditorok segítenek a
szellemi tulajdont képező eszközök értékének meghatározásában (a szolgáltatás
75 százalékos kedvezménnyel vehető igénybe). Ez a tevékenység segítheti a cégek
jelenlegi és jövőbeni szellemitulajdon-jogi stratégiájának kialakítását. A
másik szolgáltatás igénybe vételekor 50 százalékos kedvezménnyel van lehetőség
bejelenteni a szellemi tulajdont nemzeti, regionális vagy uniós szinten.
Az online
benyújtható pályázat kapcsán Pomázi Gyula, a Szellemi Tulajdon Nemzeti
Hivatalának elnöke kiemelte, az ehhez hasonló támogatások valóban nagy
segítséget nyújtanak a vállalkozásoknak abban, hogy a saját ötleteiket,
termékeiket, szolgáltatásaikat megvédhessék. „A 21. század egyik legfontosabb
értéke a szellemi tulajdon és annak megóvása, hiszen ez versenyképessé teszi
nemcsak az adott vállalkozást, hanem azt az országot is, ahol ez a cég működik”
– emelte ki Pomázi Gyula.
Az uniós
támogatás mellett továbbra is elérhető a Nemzeti Kutatási, Fejlesztési és
Innovációs Hivatal (NKFIH) Iparjog-pályázata, amelynek célja hogy akár
ingyenesen levédethetőek legyenek a szabadalmak, a védjegyek és egyéb iparjogi
szellemi termékek. A 200 millió forint keretösszegű pályázat segítségével a
pályázók akár 100 százalékig finanszírozhatják az oltalmakhoz kapcsolódó hatósági
és ügyvivői díjakat.
A kkv-alap pályázattal kapcsolatban további információk itt érhetők el.
Forrás: SZTNH
S nyitóképen Pomázi Gyula. Fotó forrása: tudás.hu