Pomázi Gyula
Szoftverek, mesterséges intelligencia és Covid a szellemi tulajdon konferencia programján
Mesterséges intelligenciáról, szoftverekről, szabadalmakról és kényszerengedélyekről is tárgyalnak a Magyar Iparjogvédelmi és Szerzői Jogi Egyesület (MIE) és az SZTNH közös IP-konferenciáján.
Az új szerzői jogi törvény a felhasználók érdekeinek kedvez
Az online platformok működését szigorúbban szabályozza, a felhasználóikat pedig jobban védi a tegnap életbe lépett, módosított szerzői jogi törvény.
„A szerzői jogi törvényben komoly változások várhatók”
Idén 125 éves a Szellemi Tulajdon Nemzeti Hivatala (SZTNH). Pomázi Gyula elnökkel egyebek mellett a jubileumi esztendőről, illetve a szerzői jogok fontosságáról is beszélgettünk.
Budapesttől Szolnokig is elérhet az SZTNH digitalizált dokumentumainak hossza
Folyamatosan zajlik a Szellemi Tulajdon Nemzeti Hivatala (SZTNH) dokumentumainak digitalizálása és a Hungaricana Közgyűjteményi Portálon való közzététele. A hivatal Frecskay János Szakkönyvtárában őrzött iratok és kiadványok közül most újabb, közel 450 ezer oldalnyi érhető el bárki számára a Hungaricanán.
Akár 1500 eurónyi támogatás a kkv-k szellemitulajdon-jogainak érvényesítésére
A húszmillió euró keretösszegű pályázat azoknak a kis- és középvállalkozásoknak segít, amelyek a szellemitulajdon-jogaikat szeretnék érvényesíteni.
A gazdaság élmezőnyében teljesített a szoftver- és a kreatívipar
A nemzetgazdaság egészéhez képest foglalkoztatásban és a munkajövedelemben növelték teljesítményüket a magyarországi szerzői jogi ágazatok – derül ki a Szellemi Tulajdon Nemzeti Hivatala 2013 és 2018 közötti időszakot vizsgáló, ma publikált elemzéséből.