Az online platformok működését szigorúbban szabályozza, a felhasználóikat pedig jobban védi a tegnap életbe lépett, módosított szerzői jogi törvény.

A változások első lépését a pandémia miatt már tavaly megtette a kormány, hiszen új szerzői jogi szabályokra volt szükség a digitális távoktatás érdekében. A frissített törvény két uniós irányelv átültetésével új szabad felhasználási lehetőséget nyújt a kutatási célú szövegek és az adatbányászat témájában is, továbbá bevezeti a paródiakivételt.

A törvénymódosítás a szerzőket és az előadóművészeket jobb szerződéses pozícióba is hozza,

amikor gondoskodik a méltányos díjazásukról és a felhasználók általi megfelelő tájékoztatásukról. Június 1-től hatályosak azok a szabályok is, amelyek révén a könyvtárak, archívumok a gyűjteményük részét képező, kereskedelmi forgalomban nem elérhető műveket könnyebben digitalizálhatják és tehetik elérhetővé online.

A szerzői jogi rendszer igazságosságának előmozdítása a nagy internetes platformok térnyerése miatt vált szükségessé.

„A módosított törvény arra kötelezi a közösségi platformokat, hogy a rájuk feltöltött tartalmak, vagyis zenék, videók felhasználásáért fizessenek megfelelő jogdíjat az azokat előállító jogosultaknak. A törvény új rendelkezései alapján például egyértelművé válik, hogy a nem üzleti célú zenefelhasználások után a feltöltő személyeknek nem kell fizetniük” – fogalmazott Pomázi Gyula, a Szellemi Tulajdon Nemzeti Hivatalának elnöke.

A módosítások az elmúlt években felmerült gyakorlati problémákra, tapasztalatokra alapozva további pontokon is kiegészítik a hatályos szerzői jogi szabályozást. Ezek közé tartozik a magáncélú másolás modernizációja, valamint az idézés alkalmazhatóságának kitágítása vagy az online szerződéskötés szerzői jogi környezetre adaptálása.

Nyitókép: Pomázi Gyula, fotó: Hartyányi Norbert/Kultúra.hu