A Kosztolányitól Karinthynak címzett Nyár, nyár, nyár című vers például az akrosztichon egy kiváló példája, ahol a sorok kezdőbetűinek összeolvasása rejti a lényegi üzenetet. Az ajánlás így szól: „Karinthy Frigyesnek, úri-magának, az embernyi embernek,/ De kicsit talán a Kálomistának is küldöm, azzal az/ Instanciával, hogy ne átallaná elolvasni ezt a nekem-kedves/ Poémát, minden irányban.”
Nyár,
A régi vágyam egyre jobban
Lobban,
De vár még, egyre vár.
Kár
Így késlekedned, mert az éj setétül.
Az élet
Siralmas és sivár
Enélkül.
Gigászi vágyam éhes, mint a hörcsög,
Görcsök
Emésztik s forró titkom mélye szörcsög.
Mostan hajolj feléje.
Közel a lázak kéjes éje.
Akarod?
Remegve nyújtsd a szájad és karod.
Itt ez ital illatja tégedet vár.
Nektár.
Te
Hűtelen, boldog leszel majd újra, hidd meg.
Idd meg.
Kosztolányi Dezsőné Harmos Ilona Karinthyról szóló könyvében számos történetet említ, amelyekből kibontakozik Dide és Frici szoros barátságának története. „Hányszor hallottam tréfásan felsóhajtani az uramat: – Édes Istenem, segíts meg, vagy ha már semmiképpen sem akarsz megsegíteni, akkor legalább a Karinthyt se segítsd meg!”
Miután Kosztolányi hazatért európai körútjáról, amelyen meglátogatta a hollandiai Doornban II. Vilmos német császárt, késő éjszaka interurbán hívást kapott Doornból. Először egy titkárnői hang, majd egy főudvarmesterként bemutatkozó férfi német szavai következtek: a vendéglátáskor eltűnt ezüstkanalat kérték számon Kosztolányin. A költő állítólag úgy nevetett, hogy a könnyei is folytak, majd lemarházta a telefonáló Karinthyt.
Megesett, hogy Karinthyné egyik napról a másikra penderítette ki a szerinte slendrián szolgálólányt, a könyvébe sem volt hajlandó beírni a náluk töltött szolgálatot. Mire a lány szipogva kereste fel a férjet szokásos kávéházában, ő pedig készségesen kitöltötte a munkakönyvet: „A Karinthynénál együtt eltöltött keserves kilenc hónapi szolgálat emlékére. Karinthy Frigyes”.
Karinthy fia, Ferenc, vagy ahogyan barátai szólították, Cini sem esett messze a fájától. Karinthy Márton számos tréfájáról emlékezik meg Ördöggörcs című családregényében. A művelt társaság egyik legendássá lett játéka az Epepe. „Az Epepe játék morális, társadalmi, politikai látlelet volt. Egy jellem alapvonásait, ellentmondásait, vagyis a lényegét vette célba. Megértéséhez jól kellett ismerni a hős tulajdonságait és tetteit. Előadásához ezért nem volt szükség a nyelvre. Elégséges volt a helyszín és a szereplők bemutatása. Ezt még értelmes nyelven, prológusként az adott előadás kitalálója-rendezője mondta el.
Ezután a játék szereplői, a commedia dell’arte mintájára, rövid helyzeteket, szituációkat jelenítettek meg a hős életéből. Csak a megértéshez elengedhetetlen eszközöket, mozdulatokat, kellékeket használhatták. A dialógus csakis epepe nyelven szólalhatott meg. Vagyis értelmes szó nem hagyhatta el a szereplők ajkát, csupán ez a minden érzést, indulatot kifejezni hivatott egy szótag: ep. Ezt azonban végtelen mennyiségben lehetett ismételgetni. Epepepepepe… vagyis: epepe.”
Megesett, hogy Karinthy Cini azzal hozta a frászt az Írószövetség elnökére, hogy az egyik jeles magyar írót nagy összegű dollárral fogták el az osztrák határon, és a kiszabadításáról kell intézkedni. Máskor magát egyetemi tanárnak kiadva igyekezett rendkívül jó minőségű toalettpapír házhozszállítását megrendelni. Az is előfordult, hogy a szigligeti alkotóházban ebédidőben csempészett egy trágár szöveggel teli oldalt a véleménye szerint önmagával túlságosan elégedett Fehér Klára írásai közé.
A Mi van a Dunában? című novellákat, karcolatokat tartalmazó kötetében a Nobel-díjas Steinbeck budapesti látogatásáról is megemlékezik. A feszélyezett beszélgetést felszabadultabb vacsora követte a Fortunában, ahol a végül ügyes csellel az utolsó pillanatban meghívott Zelk Zoltán mondta el a régi giccsdalok mintájára írt versét. Egyik versszaka így szólt: „Túlvilági Józsefváros,/ ingyen méri a kocsmáros,/ keszeg stricik, édes kurvák/ gázlámpafény alatt fújják -:/ Szomorú vasárnap.” Fordítgatták, magyarázták Steinbecknek, miért jeles mű az elhangzott költemény, mire közölte: Zelk nagy író, „fordítsátok le neki, hogy nagy író. Ezt én mondom.” A zavarba ejtően sokfogásos, PEN Club számlájára elfogyasztott vacsora után az amerikai író javaslatára betértek az épületben üzemelő éjszakai klubba további itallal megünnepelni a találkozást. A végén a számlát a mit sem sejtő Zelk elé rakta a pincér, mire ő Karinthy Ferenc elbeszélése szerint annyit felelt: „Csak ennyi?”
A művészet és a játék kéz a kézben járnak, legyen szó bármilyen alkotásról. A MANK Művészet és játék címen írt ki fiatal művészek, alkotók számára képzőművészeti pályázatot, melyről itt olvashatnak bővebben.
Nyitókép: Kosztolányi és Karinthy az 1910-es években Palicsfürdőn
