A költő 1943. december 22-én látta meg a napvilágot Budapesten. A család eredete a történelmi Magyarország nemzetiségi sokszínűségét mutatja: szerb, zsidó kereskedők, bunyevác parasztok éppúgy akadnak ősei között, mint sváb, szlovák, morva telepesek ? olvasható a Petőfi Irodalmi Múzeum oldalán. Szülei a mai Vajdaság területén ismerkedtek össze, házasságkötésük után pedig hosszú éveken át Belgrádban éltek, a második világháború idején menekültek Budapestre. Budán, a Vízivárosban kezdte el iskoláit, majd az ugyancsak budai Toldy Ferenc Gimnázium tanulója lett.
Már egészen korán elkezdhetett publikálni, első versei az Élet és Irodalom és a Kortárs folyóiratban jelentek meg, majd néhány évre abbahagyva az írást, leérettségizett, és pszichiáternek készült. Dolgozott is segédápolóként Intapusztán, a Benedek István könyve révén Aranyketrecként elhíresült elmegyógyászati intézményben, később pedig a közgazdász és a jogász hivatás is csábította. Végül a magyar és filozófia szak mellett döntött, és 1966 őszétől az Eötvös Loránd Tudományegyetemre járt, ahol elsősorban a filozófiatörténeti előadások hatottak rá.
A lírát életformaként művelte, így nem is volt fontos a számára, hogy tanulmányait formálisan lezárja. Nem szerzett filozófusdiplomát, hanem változatos alkalmi munkákból tartotta fönn magát (kérdezőbiztos volt különböző szociológiai vizsgálatokban, név nélkül annotációkat írt a könyvtárosok számára készülő Új könyvek című tájékoztató kiadványba, számos filmben működött közre). Mindeközben 1974-től szabadfoglalkozású író volt, ám 1975?1988 között publikálási tilalom alá helyezték, versei szamizdatban és külföldön jelentek meg. Később, 1981?1989 között a Beszélő című szamizdat lap szerkesztője volt, majd 1989-től haláláig a Holmi szerkesztőbizottságának is tagja lett.
Verseiből, visszaemlékezéseiből több szerelem képe is kirajzolódik. Fiatalkorában romantikusan végletes érzelmek fűzték Kepes Sárához, aki kapcsolatuk egyik válságos periódusában öngyilkos lett, majd első feleségétől, Mosonyi Alíztól született Anna nevű lánya. Második felesége pedig egy fiúval: Petri Lukács Ádámmal ajándékozta meg.
Éppen 16 évvel ezelőtt, 2000. július 16-án halt meg garatrákban, a ravatalnál Réz Pál, a sírnál Várady Szabolcs búcsúztatta. Három idézettel emlékezünk rá:
?Most még mindennek előtte vagyunk,
olyan jó így rádnézni,
előtte csalásnak és csalódásnak.
Ez a tekintet
nem előzménye, nem következménye
még semminek,
olyan jó így nézni rád:
se félelem, se okolás, se vád.
Mintha a szél végigsimít egy kavicson,
mintha a víz magának hullámlana,
mintha, mintha ? ? ??
/Ez a hang is megy még/
?Talán talán talán
talán egy sál lilája
lobogtat teutánad
a városi esőben
ázott fura kalandot
ahol sorvadó lombok
ahol az esőlárma
Lehetett volna
de nem így történt
lehetett volna Semmi
fogódzó semmi
kapaszkodó az észnek
Tekintsd végső dolognak
nincsen rá magyarázat
Semmi fogódzó semmi
szempont támpont
az észnek.?
/Improvizáció/
?végül is hagytam némi nyomot
a világban, mondom,
mint a nippek a kredencen,
ha felemelsz, alattam sincs por.?
/Magyarázom az anyámnak/
Forrás és fotó: pim.hu
