Akik a legjobb tudásukkal szolgálnak

Egyéb


kossuth_dij_2018_1_600x400.png
Fotó: Koszticsák Szilárd/MTI

Az államfő úgy fogalmazott: 1848. március 15. világossá tette: a magyarok nem akarják kiengedni kezükből a saját sorsuk feletti döntés jogát. A forradalom első évfordulóján, 1849-ben, a honvédő háború közepette csak keveseknek jutott ideje az ünneplésre; március 15. hősei különböző posztokon, de mind a haza ügyét szolgálták ? emlékeztetett. Pedig a százhetven esztendővel ezelőtti forradalom ? ahogy Kossuth fogalmazott: ? ?lármájából? a magyarok igazságot kereső, szabadságban reménykedő hangja hallatszott fel az égre ? fűzte hozzá.

Áder János elmondása szerint ekkor bebizonyosodott, hogy a magyarok ragaszkodnak szabadságjogaikhoz, a nemzeti függetlenséghez, a haladás szelleméhez, és hajlandók áldozatot hozni érte. Ha kell vitákban, ha kell, heves ütközetekben, de ? miként az áprilisi törvények kimondták ? ?jogban és érdekben? egyesítve.

?Ezért nem tudta kikezdeni 1848?49-et sem az idő, sem az elhallgatás, sem a történelemhamisítás, sem a kisajátítás. Az elmúlt 170 év politikai csörtéi során el-eltévedő pengék sem tudtak sebet ejteni rajta? ? fogalmazott. A köztársasági elnök hangsúlyozta: március 15-e örökre szólóan nemzeti önbecsülésünk és a haza legjobb tudásunk szerinti szolgálatának ünnepe. Ezért vált hagyománnyá és ezért köszöntik ezen a napon mindazokat, akik a legjobb tudásukkal szolgálnak ? méltatta a kitüntetetteket.

Mint hozzátette: a nemzeti ünnep alkalmából díjazott művészeket, tudósokat, közéleti személyiségeket ma is a tenni akarás, a haladás eszménye sarkallja egyre jobb és jobb teljesítményre.

Ők azok, ?akik művészetükkel örök érvényű értékeket képviselnek, hűek nemzeti hagyományainkhoz, és egy zavaros eszméktől terhelt világban is meg tudják mutatni, mi a katarzis. Akik tudományos munkájukkal, kutatásaikkal egyszerre a jelent és a jövőt is szolgálják. Azokat, akik szorgalmukkal, fáradhatatlanságukkal, elkötelezettségükkel mindannyiunknak példát mutatnak? ? emelte ki az államfő.


kossuth_dij_2018_2_600x400.png
Fotó: Koszticsák Szilárd/MTI

Áder János a kitüntetettekhez fordulva köszönetet mondott, amiért tehetségükkel, szorgalmukkal, hűségükkel, józanságukkal, áldozatukkal, türelmükkel példát mutatnak és ezzel másokat is jobb teljesítményre sarkallnak.

Áder János Orbán Viktor miniszterelnök és Kövér László, az Országgyűlés elnöke társaságában adta át a díjakat.

Magyarország köztársasági elnöke nemzeti ünnepünk, március 15-e alkalmából:

Kossuth Nagydíjat adományozott
SÁRA SÁNDOR Kossuth-díjas és Balázs Béla-díjas filmrendező, operatőr, a nemzet művésze, kiváló és érdemes művész, a Magyar Művészeti Akadémia rendes tagja, a Duna Televízió volt elnöke részére a magyar filmművészet nemzetközi elismertetéséhez egyéni látásmódú, a társadalmi problémákat kivételes érzékenységgel ábrázoló, dokumentarista stílusú filmjeivel hozzájáruló, kimagaslóan sikeres operatőri és rendezői pályája elismeréseként.

Kossuth-díjat adományozott
BERKESI SÁNDOR Liszt Ferenc-díjas karnagy, a Debreceni Egyetem Zeneművészeti Karának docense, a Tiszántúli Református Egyházkerület nyugalmazott zenei igazgatója, a Debreceni Református Kollégium Kántusának vezetője részére a magyar protestáns énekkultúra megőrzését és továbbadását elhivatottan szolgáló értékteremtő művészi és tanári pályája, valamint a határon túli magyarság körében végzett kiemelkedő zenepedagógusi munkája elismeréseként;
ESZTERGÁLYOS CECÍLIA Jászai Mari-díjas színművész, kiváló és érdemes művész részére utánozhatatlanul energikus stílusával, kifinomult mozgáskultúrájával minden szerepét egyedivé varázsoló, nagy népszerűségnek örvendő alakításai, színpadon, filmvásznon és a televízió képernyőjén egyaránt sikeres pályafutása elismeréseként;
FARAGÓ LAURA énekművész, népdalénekes, etnológus, zenepedagógus részére a magyar népdalok hiteles megszólaltatása mellett Bartók Béla és Kodály Zoltán népdalfeldolgozásainak, valamint az elmúlt öt évszázad műdalirodalmának széles körű megismertetését szolgáló énekművészete, valamint értékes zenepedagógusi munkája elismeréseként;


esztergalyos_cecilia_foto_600x337.png
Esztergályos CecíliaFotó: mediaklikk.hu

FARKAS ÁRPÁD Babérkoszorú- és József Attila-díjas író, költő, műfordító, a Magyar Művészeti Akadémia rendes tagja részére az egyetemes magyar irodalmat autentikus erdélyi színezettel gazdagító, örökérvényű témákkal foglalkozó költői életműve elismeréseként;
GESZLER MÁRIA Munkácsy Mihály-díjas keramikusművész, a Magyar Művészeti Akadémia rendes tagja részére a magyar népművészet hagyományaira épülő, ugyanakkor a kerámia, a fotográfia és a komputergrafika ötvözésével új stílust teremtő, sajátosan expresszív alkotóművészete elismeréseként;
GYÖRFI SÁNDOR Munkácsy Mihály-díjas szobrászművész, érdemes művész részére a magyar kultúra, főként a kun hagyományok megőrzését és népszerűsítését szolgáló alkotóművészete, a paraszti világ mellett a magyar történelem jeles alakjait megörökítő alkotásai, valamint érmeket, plaketteket és grandiózus köztéri szobrokat is magába foglaló gazdag életműve elismeréseként;
KISS BENEDEK Babérkoszorú- és kétszeres József Attila-díjas költő, a Magyar Művészeti Akadémia rendes tagja részére kimagasló költői, illetve a bolgár irodalom avatott tolmácsoló jaként létrehozott műfordítói életműve, valamint a népköltészet világát idéző népszerű gyermekirodalmi alkotásai elismeréseként;

LANTOS ISTVÁN Liszt Ferenc-díjas zongoraművész, kiváló és érdemes művész, a Magyar Művészeti Akadémia rendes tagja, a Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetem Billentyűs és Akkordikus Hangszerek Tanszékének egyetemi tanára részére a legnemesebb magyar előadóművészi hagyományokat hitelesen közvetítő zongora-, kamara- és orgonaművészi pályája, valamint a fiatal tehetségek képzését szolgáló értékteremtő oktatói munkája elismeréseként;

LENGYEL GYÖRGY Jászai Mari-díjas rendező, kiváló és érdemes művész, a Színház- és Filmművészeti Egyetem professor emeritusa részére a magyar színházművészet értékeinek továbbadását a klasszikus drámák és a kortárs szerzők alkotásainak színrevitele mellett az operairodalom legjelentősebb műveinek kimagasló színvonalú interpretációjával is elhivatottan szolgáló, több évtizedes pályája elismeréseként;
OLÁH ZOLTÁN Harangozó Gyula-díjas balettművész, a Magyar Nemzeti Balett első magántáncosa, a Magyar Táncművészeti Egyetem Klasszikus Balett Tanszékének adjunktusa részére a balettirodalom legjelentősebb szerepeit már fiatal korától kezdve kiemelkedő érettséggel megformáló, magas szintű művészi munkája, a szakma és a közönség körében nemzetközi és hazai szinten egyaránt nagy sikernek örvendő alakításai elismeréseként;


tordai_600x448.png
Tordai Teri

PÉRELI ZSUZSA Munkácsy Mihály-díjas képzőművész, gobelinművész, kiváló és érdemes művész részére a magyar textilművészetben kimagasló alkotóművészi pályája, téma- és formavilágában egyaránt különleges, egyedi technikával alkotott gobelinjei elismeréseként;
RIEGER TIBOR szobrászművész részére az igazság, a jóság és a szépség megformálására, a népet nemzetté nemesítő lelkiség kifejezésére törekvő alkotóművészete, a kereszténység értékeit különleges művészi látásmóddal ábrázoló műalkotásai elismeréseként;
SÜMEGI ESZTER operaénekes, kiváló és érdemes művész, a Magyar Állami Operaház szerződéses magánénekese részére a a világ legrangosabb operapódiumain és koncerttermeiben is páratlanul sikeres, számtalan főszerepet magába foglaló, kivételesen gazdag művészi pályája elismeréseként;
TORDAI TERI Jászai Mari-díjas színművész, kiváló és érdemes művész részére a naivaszerepektől az összetett ábrázolást igénylő karakterekig terjedő nagyívű művészi pályafutása, egyedülálló színpadi eleganciát tükröző előadóművészete, a kiváló humor mellett mély drámaiságról is árulkodó jellemformálásai elismeréseként;
ZÁDORI MÁRIA Liszt Ferenc-díjas énekművész, kiváló művész, a Magyar Művészeti Akadémia rendes tagja részére a magyar zenekultúrát a reneszánsz és barokk zeneművek, főként Bach, illetve Monteverdi szerzeményeinek autentikus interpretációján és népszerűsítésén keresztül gazdagító, kimagasló színvonalú énekművészete elismeréseként;

Széchenyi-díjat adományozott:

DR. BITSKEY ISTVÁN, a Magyar Tudományos Akadémia rendes tagja, a Debreceni Egyetem Bölcsészettudományi Kara Magyar Irodalom- és Kultúratudományi Intézetének professor emeritusa részére a régi magyar irodalom, a reneszánsz és a barokk korszak, valamint Pázmány Péter korának, illetve életművének bemutatása területén folytatott példaértékű, nemzetközileg is elismert tudományos kutatói-oktatói pályája, továbbá a debreceni irodalomtudományi képzés magas színvonalához hozzájáruló, széles körű oktatás- és tudományszervező tevékenysége elismeréseként;

ECKHARDT MÁRIA Erkel Ferenc- és Szabolcsi Bence-díjas zenetörténész, karnagy, a Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetem Liszt Ferenc Emlékmúzeum és Kutatóközpont nyugalmazott alapító igazgatója és volt tudományos igazgatója részérea magyar és nemzetközi Liszt-kutatás kiemelkedő egyéniségeként elért jelentős eredményei, valamint a zeneszerző életművének bemutatását, illetve népszerűsítését szolgáló kimagasló színvonalú intézményvezetői munkája elismeréseként;

DR. HOPPÁL MIHÁLY, a Magyar Tudományos Akadémia doktora, a Magyar Tudományos Akadémia Bölcsészettudományi Kutatóközpont Néprajztudományi Intézete Etnológiai Osztályának tudományos tanácsadója, az Európai Folklór Intézet alapítója és volt igazgatója részére a sámánizmus kultúrájának kutatásában elért, a magyar őstörténet feltárása szempontjából is kiemelten fontos eredményei, valamint a folklór szimbolikájának elemzése, az amerikai diaszpóra-magyarság életének vizsgálata, illetve az etnoszemiotika területén végzett jelentős tevékenysége elismeréseként;


_d0a1796__copy__600x447.png
Káel CsabaFotó: Csákvári Zsigmond

Magyar Érdemrend középkeresztje polgári tagozata kitüntetést adományozott:

KÁEL CSABA Nádasdy Kálmán-díjas rendező, érdemes művész, a Művészetek Palotája vezérigazgatója részére a 2017. évi budapesti FINA vizes világbajnokság ünnepélyes megnyitójának megrendezése során, valamint a magyar kultúra nemzetközi népszerűsítése érdekében végzett magas színvonalú munkája elismeréseként;

MEDVECZKY ÁDÁM Kossuth-díjas és Liszt Ferenc-díjas karmester, érdemes művész, a Magyar Művészeti Akadémia rendes tagja, a Magyar Állami Operaház örökös tagja, a Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetem címzetes tanára részérea magyar klasszikus zeneművészet nemzetközi rangját emelő, kivételes szakmai alázattal és elkötelezettséggel végzett művészi munkája elismeréseként;

ROST ANDREA Kossuth-díjas és Liszt Ferenc-díjas operaénekes, érdemes művész, a Magyar Művészeti Akadémia levelező tagja részére a világ legrangosabb operaszínpadain és koncertpódiumain is páratlanul sikeres, rendkívül gazdag repertoárt magába foglaló művészi pályája elismeréseként.

Forrás: MTI