Akik nem kértek a sztereotípiákból

2020-ban, ugyancsak a KINCS kiadásában, megjelent a Roma nők egymás közt című interjúkötet. Az új könyv ennek a férfiak köréből vett folytatása, vagy egészen más célból készült?

Többször mutatnak be sikeres roma nőket, mint férfiakat, és a kormányzati felzárkóztató programok is gyakrabban célozzák meg őket. A kutatások eredményeit végignézve azonban azt látjuk, hogy a roma fiúk is óriási hátránnyal küzdenek és gyakran lemorzsolódnak. Ezért fontos volt a számunkra, hogy a magunk módján és eszközeivel őket is motiváljuk. Úgy gondoltuk, hogy a nők után most olyan férfiak életútját mutatjuk be, akiknek nemcsak az elért eredményeik, hanem a csalódásaik és a megküzdésük is tanulságos. Olyan példaképeket tárunk a roma fiatalok elé, akik, bár hozzájuk hasonlóan hátrányból indultak, szorgalmuk és kitartásuk révén kimagaslóan sikeresek lettek. Ez kapaszkodót nyújthat és utat mutathat számukra.

Melyek a könyv célcsoportjai?

Számos területen tud jótékonyan hatni, de még tananyagként is el tudom képzelni, hiszen olyan mobilitási utakat ismerhetnek meg belőle a szociológiát vagy más társadalomtudományokat hallgató tanulók, amelyekkel a tankönyvekben nem találkoznak, vagy az információkat több különböző helyről kellene összeszedniük. Óriási lehet a könyvünk a szemléletformáló ereje, hiszen az, hogy láthatjuk, a benne szereplők milyen komoly nehézségek árán tudtak a hátrányos helyzetükből kitörni és sikereket elérni, nemcsak a romák, hanem bárki számára nagyon motiváló lehet. Fontosnak érezzük, hogy a romákkal kapcsolatban rögződött előítéleteket megszüntessük.

Nagy szüksége van erre a társadalmunknak?

A sztereotípiák megléte bizonyos mértékig egészséges is lehet, ha önvédelmi mechanizmusként működnek, de az előítéletek a romákra vonatkozóan sokszor csak hiedelmekből táplálkoznak, és egyfajta nézőpontra szűkülnek. Szeretnénk ezzel a könyvvel ezt a tendenciát áthangolni, a kérdés megítélését kitágítani, javítani, színesíteni. 

Milyen szempontok alapján válogatták az interjúalanyokat?

Az alapvető szempontunk az volt, hogy olyan, a társadalom által sikeresnek vélt férfiakkal beszélgessünk, akik eddig semmilyen hasonló kötetben nem szerepeltek. Különböző szakmai területekről válogattuk össze őket: megszólal festő, popzenész, világzenében sikeres előadó, operaénekes, megismerkedhetünk sportolóval, politikussal, közigazgatásban dolgozóval, és egy görögkatolikus pap is megosztja velünk a történetét. Ami az interjúalanyainkban a származásukon túl közös, az az, hogy jelentős kihívásokat gördített eléjük az élet, de megállták a helyüket, erősödni, fejlődni tudtak, és képesek voltak a sikerhez vezető utat kikövezni a maguk számára.

Mindegyikük mélyről indult és nagy utat járt be?

Nem, sőt, a könyv összeállításakor törekedtünk is arra, hogy megváltoztassuk azt a berögződést, amely szerint minden roma ember mélyszegénységből és putriból érkezik. Az interjúalanyaink igen változatos társadalmi háttérrel és ennek megfelelő identitással rendelkeznek. Hasonló sztereotípia, hogy a cigány családok mind népesek. A mi szereplőink között például vannak egykék, és olyanok is, akiknek egy vagy két testvérük van.

Mire helyezte a hangsúlyt az interjúk során?

Elsősorban azt szerettem volna bemutatni, hogy kinek milyen a férfiidentitása, és milyen fejlődési szakaszokon ment keresztül a kiinduló helyzettől kezdve a mostani, többségi társadalmi befogadó közegig, amelyben sikeresen működik. Mi itt a KINCS-ben demográfiával, népesedéssel foglalkozunk, ezért az interjúkban nagy hangsúlyt kap a család. Igyekeztem jól láthatóan megrajzolni, ki milyen családi közegből érkezett, milyen körülmények között nőtt fel, mire vágyott, és mit tudott abból megvalósítani.

Könnyebbséget jelentett, hogy roma ember faggatta őket?

Sokukat ismertem már, egyeseket csak látásból vagy munka kapcsán, de többeket a barátomnak tudhatok közülük, így némi előnnyel indultam. Mind örömmel és nagy megilletődöttséggel fogadták a megkeresésünket, pozitív visszajelzésként élték meg a felkérést, mert úgy érezték, ezzel is elismerik a teljesítményüket. Az összes beszélgetés jó, bizalmas és messzire mutató volt.

Van-e olyan köztük, akit szívesen kiemelne?

Mindegyik életút egyedi és kiemelésre érdemes. Viszont nekem különösen is tetszett Sörös Iván főosztályvezető élettörténete, aki átlagos dunaújvárosi családból, aránylag stabil és kiszámítható közegből származik. A roma származásával és az erre épülő előítéletekkel az iskolában igen markánsan szembesült, mint a legtöbb, értelmiségi pályára készülő roma.  Neki személyek és a munkája révén mélyült el és vált pozitívvá a roma identitása. Akinek határozott elképzelése van az autentikus cigány zenéről, bizonyára meglepődik Farkas Zsolt sztoriján; azon, hogy oláh cigány zenészként mennyire modern zenei válaszokat ad. Ő igazi bibói, mélyen gondolkodó kultúrateremtő, ember. De említhetném Pisont István történetét is, aki focistaként kezdettől felvállalja a romaságát, és szembenéz az ebből adódó nehézségekkel. Ugyanez igaz Szénási Józsefre, aki úgy lett újságíró, hogy semmiféle előképzettsége nem volt, csak az álma hajtotta előre. Végül meg is valósult, de olyan küzdelmeket kellett felvállalnia, amelyekbe sokunk bicskája beletörne. Kunhegyesi Ferenc, vagy ahogyan mindenki hívja, Feró, a festőművész pedig igazi csodabogár: táncosként kezdte, és csak harmincéves kora körül kezdett el komolyabban festeni.

Ön a kötet szerkesztője, de a nevével a 200. oldalon is találkoztam. Hogyan került a könyvbe az ön élettörténete is?

A KINCS munkatársaként támogathattam a női kötet megjelenését, amelyhez Raffael Mónika kolléganőm faggatta az interjúalanyokat. Amikor körvonalazódott, hogy elkészül a férfiakról szóló könyv is, egyértelmű volt, hogy én leszek a szerkesztője, amit nagy örömmel vállaltam. Fűrész Tünde, az elnökünk megkért, hogy én is osszam meg az életem történetét. Remélem, többeknek tudok majd kapaszkodót adni vele. Én ahhoz a többséghez tartozom, amely nem viszonylagos jólétből származik. Szabadszállási cigánytelepről, szegény oláh cigány családból jövök. Kezdetben egyetlen dolog érdekelt: a foci, amiben elég tehetséges voltam. Olyannyira, hogy komolyabb egyesületek is hívtak. De anyukám nem engedte, hogy elszerződjek. Folyton azt ismételgette, hogy a tanulás az első. Ő nyolc osztályt se végzett, de elég bölcs volt ahhoz, és ismert engem annyira, hogy tudta: ha olyan közösségbe kerülök, aminek nincs megtartó ereje, elkallódhatok. Emiatt 18 éves koromig nem engedte, hogy bármi a tanulás elé kerüljön. Bár eleinte nem érdekelt az iskola, neki köszönhetően tovább tudtam tanulni, és az egyetemen már megjött a tanulási iránti motivációm. Szociálpolitikusként végeztem, ma kutatóként és a Kopp Mária Intézet elnöki tanácsadójaként dolgozom, a Mathias Corvinus Collegium roma tehetség programját vezetem, és az ELTE Szociológia Doktori Iskola interdiszciplináris társadalmi kutatások programjának doktorjelöltje is vagyok. Az én életem üzenete is az, hogy a sikerért meg kell dolgozni, és ha így teszünk, a teljesítményünkből adódó önbizalmunk támad majd.

Örül, hogy így alakult az élete, és nem a fociban futott be karriert?

Semmit sem bántam meg. Ha focista lennék, most, 38 évesen lassan edzőnek készülhetnék, és csak  a mögöttem hagyott eredményekről tudnék beszélni, így viszont még a pályám elején tartok, és még számos kihívás és siker várhat rám. Az enyém nem kocsmai sztori, hogy vitt volna a Fradi, de megsérültem. Mint mondtam, anyukám akkor nem engedett, amikor máshova mehettem volna. Egyébként Pisont Istvánnak is hasonló a története, de ő abban az időben, a katonaság idején a Honvédba ment, és sikeres lett. Az idő aztán megmutatta, hogy aki tehetséges focista, az magyar válogatott lesz, mint Pisont, aki meg kevésbé, az szociálpolitikus.

A női kötet illusztrációjára vonatkozóan az volt a koncepciójuk, hogy egy roma férfi szemével láttatják a megszólítottakat, így került képbe Kunhegyesi Ferenc festő. Meglepődve láttam ebben a kötetben is az ő rajzait. Nem akarták a korábbi elgondolásukat ezúttal is érvényesíteni?

Kunhegyesi Ferenc sokunknak nagy kedvence. Felmerült a lehetősége, hogy ezúttal női grafikust kérünk fel. Remek művészeink vannak, akiknek a munkáit használni tudtuk volna, de amikor eldőlt, hogy Feró is bekerül a kötetbe, adta magát, hogy ezúttal is ő illusztráljon. És amit letett az asztalra, az mindenkinek nagyon tetszett. Feró nem realista művész, ezért is szeretjük olyan sokan. A könyvben szereplő rajzai nem egy az egyben tükörképek, hanem inkább csak vonásokat rögzítenek, és így beszélnek egy-egy ember személyiségéről, lelki vonásairól.

A címlap is az ő munkája. Mire utal az ott látható király?

A férfiak archetípusai többek között a szerető, a mágus, a harcos vagy a király. A könyvre vonatkozóan mi ez utóbbi mellett tettük le a voksunkat, mert úgy láttuk, hogy az interjúalanyaink legtöbbje családfő, „tartógerenda”, aki felelősséget vállal és irányít. Ők egytől egyig királyok. Ezért azt kértem Ferótól, hogy e gondolat alapján alkossa meg a címlapot.

A beszélgetések nyomán ön szerint mik voltak azok a képességek, amelyek birtokában ezek a férfiak képesek voltak sikeressé válni?

A kitartás, a céltudatosság, és persze a reziliencia, azaz a váratlan akadályokkal való megbirkózás képessége: hogy rugalmasan álltak mindenhez, amit az élet eléjük gördített, és hiába estek el, újra és újra fel tudtak állni. Olyan teljesítmények jellemzik őket, amik mindannyiunk számára példaértékűek. Már akkor is nagyra tartanánk őket, ha nem tudnánk, hogy romák. De amiatt, hogy ők a leírtakat romaként vitték véghez, duplán megérdemlik az elismerést.