Első verseskötete 1973-ban jelent meg. Azóta több mint húsz gyerekkönyvet írt, és neve hallatán az olvasók többsége elsősorban a regényeire gondol. Hogyan vezetett az útja ehhez a korosztályhoz és műfajhoz?
Minden író a gyerekek számára is érthető könyvek lapjai közül bújik elő. Az Öreg néne őzikéje, a Kincskereső kisködmön, az Egri csillagok, a Micimackó ? számomra ezek voltak a legmeghatározóbb élmények. Az írók többsége persze a felnőttek világába pattan a mesék világából. Én a forrásnál maradtam. Egyrészről a két fiam imádott olvasni: nekik akartam írni, tetszeni. Őket akartam tanítani. Másfelől az egyetemen azt tanultam, és az életben azt tapasztaltam, hogy a felnőtt embert nagyon nehezen lehet formálni, nevelni, változtatni. Aki tanítani akar, az forduljon a gyerekek felé. Én pedig gyerekkoromtól inkább tanító vagyok, mint bármi más. Emellett a Móra Kiadó egyik munkatársa harminc éve biztatott, hogy írjak gyerekregényt. Megpróbáltam. Nos, körülbelül így lettem ifjúsági könyvek írója.
A sikert hozó Gyerekrablás a Palánk utcában című könyvből film is készült Koltai Róbert főszereplésével, Mihályfy Sándor rendezésében, az Ön forgatókönyvéből. Milyen tapasztalat volt a saját regényét filmmé alakítani?
Szívesen ?játszom? a szövegek képpé alakításával, hiszen a filmek csaknem akkora hatást tettek rám gyerekkoromban, mint az olvasmányaim. Már tíz évesen is rajzoltam papírcsíkra diafilmet, és húzogattam a gyufásdobozból készített ?vetítőmön?. Filmeztem?
Végül mégis az írást választotta.
A regény az író műve, a film több tucat emberé. Én ezt elfogadom, de talán érthető, ha jobban szeretek regényt írni, mint forgatókönyvet.
Utóbbi esetében mennyire módosíthatta a rendezői koncepciót, illetve beleszólhatott-e a szereplőválasztásba?
Az író szolgálja a rendezőt, a színészeket, a producert, és mindenkit, akinek a filmkészítésben szerepe van. Ez a dolga. Ahogyan az építész is szolgálja a megrendelőt. Nem szóltam bele a szereplők kiválasztásába sem. A fiam, Ben, úgy került ebbe a moziba, és játszotta el a ? mellesleg róla mintázott! ? Dávid Antit, hogy a nevét sem mondta meg a rendezőnek a válogatáson.
Azóta számos forgatókönyvet jegyez: a Csocsó, a Hippolyt, a Meseautó vagy a Sose halunk meg. Melyik film különösen nagy jelentőségű az Ön számára?
Ha egy filmet kell kiválasztanom, akkor a Sose halunk meg az első. Kicsit benne van az életem, meg a szülővárosom, Nyíregyháza is és persze a piac, amely mellett felnőttem a Búza téren. A régi ismerősök is névvel szerepelnek ebben a moziban: Pankotainé, Katz Berta néni, s persze Tordai!
Igaz, hogy a Sose halunk meg címét Ön találta ki?
Igen. Mondhatni: ?kínomban? adtam ezt a címet. Koltai Róbert és a producer, a csodálatos rendező Simó Sándor ugyanis a Csocsó, illetve a Szobaasszony gyere haza! címekhez ragaszkodtak. Nem vicc! Éjszaka megálmodtam az ismert szlogent, és reggel bejelentettem: ?Sose halunk meg!? Simó bánatosan bólintott: ?Igen, ez lesz a címe ? mondta, majd hozzátette ironikus fájdalommal, hogy: ? Sajnos.?
A PetePite című regénye Az év gyerekkönyve lett, és a Nemzetközi IBBY-díjat is megkapta. Mit gondol, miért éppen ez az a regény, amely ennyi elismerést kapott?
Az igazat mondjam, vagy blöfföljek?
Az igazat, ha kérhetem.
Boldizsár Ildikó, a neves esztéta és meseíró megdicsérte a regényt a Népszabadságban. A könyv, a nagyszerű írónak, Békés Pálnak is tetszett, aki az IBBY magyar egyesületének az elnöke volt. Az év gyerekkönyve lett a Petepite, és két év múlva Bázelben, az IBBY patrónája, a japán császárnő előtt átvehettem az IBBY-díjat. Azóta azonban ? remélem ? az olvasók számára is kiderülhetett, hogy a többi könyvem is van olyan, mint a Petepite. Sőt! Nekem Az anyu én vagyok vagy A tengeren is túl (régi címén: Édes Munyimunyi) jobban tetszik. De a Petepitéből kétszer annyi fogyott, mint a többiből, és ez került be a tankönyvekbe a Gyerekrablás? mellett. A könyvek sorsa?!
Megint más köteteit ?és itt A klasszikusok újramesélve sorozatra gondolok ?, nem fogadta teljes egyetértés a közvélemény részéről.
Finoman fogalmaz. Néhány tudatlan vakbuzgó fel akart akasztani.
Akkor most árulja el: mi volt a célja az átírással?
Az, hogy aki az eredeti regényt képtelen elolvasni, az olvassa az újramesélt változatot. No, de kezdjük ott, hogy az elmúlt évszázadokban minden értékes klasszikust átdolgoztak a gyerekek vagy a felnőttek számára. Akik Nógrádi Gergelyt és engem támadtak az újramesélés miatt, azok vagy semmit sem tudtak erről a tényről, hiszen nem az ő szakmájuk, vagy ha szakmájuk az irodalom, akkor fontosabb lehet számukra a mű, mint az olvasó. Az én sorrendem fordított. Mellesleg Jókai Mór is az embert tartotta elsődlegesnek a művekkel szemben, különben nem örült volna, amikor Bródy Sándor átírta három regényét a gyerekek számára. Neki volt esze.
Hogyan próbálta akkoriban megvédeni az álláspontját?
Sorolom. Először is tragikus a könyvtári statisztika (fent van a neten): csodálatos és híres Jókai, Mikszáth, Móricz regényeket már csak elvétve olvasnak. Jósikát, Keményt, Eötvöst senki. Másodsorban a klasszikus művek nagy részének nyelvezete annyira elavult, hogy szótár kell hozzá. Tessék szíves lenni már élvezni egy regényt szótárral! Harmadrészt a magyar embernek ismernie kellene a magyar klasszikus történeteket, regényeket valamilyen szinten. Részben ettől magyar. Képzeljünk el egy katolikust, aki még nem hallott Jézusról! Abszurd! És ha nem olvassa el az eredetit, akkor olvassa az újramesélt változatot! Mit gondol, a spanyolok, miért íratták át három ifjúsági korosztálynak külön-külön a Don Quijotét? Bolondok? Nem. Ők tudják, hogy egy spanyolnak Cervantes műve a spanyol lélek tankönyve. A kőszívű ember fiai számunkra nem olyan fontos? Vannak még érveim, de nem sorolom. Aki támogatja az átdolgozást, az ismeri az érveket. Aki bizonytalan, annak elég a fenti néhány indok. Aki pedig nem támogatja a klasszikusok megmentéséért folytatott eszeveszettül nagy munkát, azt a feltámadt Jókai Mór sem tudná meggyőzni.
Változott azóta a sorozatról alkotott közvélemény?
Ebben a témában nem érdekel az úgynevezett köz véleménye! Én sem adok tanácsot a sebésznek, hogyan operáljon, és a péknek sem: hogyan süsse a kiflit. Öt év alatt huszonötezer példány került az olvasókhoz. Húsz-harminc-negyven példányt rendeltek az oktatási intézmények, ahol szövegértéssel küszködő, vagy gyengén olvasó diákok vannak. S hol nincsenek ilyenek?! Számos iskolában az újramesélt változat a kötelező olvasmány. Ma kért tőlem egy kőbányai iskola öt Kőszívűt. Nincs. Remélem, a sorozat folytatódik azokkal az írókkal, akiket ? már bocsánat! ? a kutya sem olvas, pedig irodalmunk Pantheonjában a helyük.
Nemrégiben Janikovszky Éva-díjat vehetett át. Mit üzen Önnek a róla elnevezett díj?
Éva könyvei ugyanúgy a tanítás, a problémák megoldásának segítése, a másik ember megértése, és az életre nevelés szándékával születtek, amilyen szemlélettel jómagam is igyekszem megformálni a könyveimet. Kicsit az ő köteteiből bújtam elő. És a díj is azt üzeni, hogy ne felejtsem el: nem én, az író, és nem is a könyvem a fontos. Csak az ember, aki olvas.
