Alapítása 1600. évfordulóját ünnepli Velence. A legenda szerint 421. március 25-én helyezték el Rialto szigeten a San Giacomo (Szent Jakab) templom alapkövét. Az ünnepség nagy részét online tervezik megtartani. „Így Velencét nemcsak nálunk, hanem az egész világon ünnepelhetik. Fontos üzenetet akarunk ezzel közvetíteni ezzel: Velence él!” – mondta Luigi Brugnaro polgármester.

www.1600.venezia.it honlapon megismerhetők az ünnepi rendezvények, amelyeket egy tudományos bizottság közreműködésével készítenek elő. Egyes rendezvények egybeesnek a július 7. és 11. közötti G20-csúcstalálkozóval, melynek fő témáját a globális fejlődés perspektívái adják. „Ez a találkozó Velence és egész Olaszország szimbolikus újrakezdésének fázisát jelképezi. Remélem, hogy a velencei csúcstalálkozó és a város 1600. jubileumi évének ünneplése egy új éra alapját adja” – mondta polgármester. A Szent Jakab templomot egy tűzvészből való megmenekülés iránti hálából emelték.

Ezzel vette kezdetét a város története a szigetcsoporton, melyen menekültek telepedtek le, akik a legendák szerint 408 után I. Alarik nyugati gótjai elől kerestek biztonságot. Az emberi élet nyomai azonban jóval régebbi időkig, a kora kőkorszakig vezethetők vissza. Az első tartós település nyoma időszámításunk előtt 700-ból származik.

Nyitókép: San Giacomo templom, forrás: Wikipedia