Az Emberi Erőforrások Minisztériuma (Emmi) a felkért, háromtagú szakmai bizottság (Nyakó Béla, a Kisvárdai Várszínház és Művészetek Háza és a Magyar Színházak XXXIII. Kisvárdai Fesztiváljának igazgatója; Balogh Tibor dramaturg, színikritikus, a fesztivál művészeti tanácsadója és előadásainak válogatója; Pataki András rendező, a Soproni Petőfi Színház igazgatója)

életműdíjat adományozott Tóth Tibor és Venczel Valentin színművészek részére.

Tóth Tibor Jászai Mari-díjas felvidéki magyar színművész, színigazgató 1966-ban született a felvidéki Királyhelmecen. 1988 és 1990 között a kassai Thalia Színházban dolgozott előbb színpadtechnikusként, színpadmesterként, majd később segédszínészként. 1990 és 1994 között a pozsonyi Színház- és Filmművészeti Főiskola hallgatója volt. 1992-ben részképzésen vett részt Budapesten. 1994–1999 között a kassai Thalia Színház tagja volt, 1996-tól 1999-ig művészeti vezetője. 1999 és 2002 között szabadúszóként dolgozott több magyarországi színházban is. 2002-től egy évig a soproni Petőfi Színház tagja volt. 2003-tól a komáromi Jókai Színház tagja, 2004 és 2020 között igazgatója volt.

Venczel Valentin Aase-díjas délvidéki magyar színművész, rendező, színigazgató 1952-ben született Nagybecskereken. Általános és középiskolai tanulmányait itt végezte. Később kőfaragóként dolgozott.  Diplomáját 1978-ban szerezte az újvidéki Művészeti Akadémián, ahol 1974-től tanult. 1978 és 1991 között, két év kihagyással az Újvidéki Színház tagja volt. 1987-ben alapító tagja volt a topolyai Tápszínháznak. 1989 és 1991 között párhuzamosan a kaposvári Csiky Gergely Színházban is játszott. 1991 és 2013 között az egri Gárdonyi Géza Színház színművésze volt. 2013-tól az Újvidéki Színház igazgatója.

A szakmai zsűri tagjai Árkosi Árpád Jászai Mari-díjas rendező, Eszenyi Enikő Kossuth- és Jászai Mari-díjas magyar színésznő, színházi rendező, Rosznáky Varga Emma egyetemi hallgató, dr. Szabó Attila színháztörténész, egyetemi oktató, a PIM–OSZMI igazgatóhelyettese és Venczel Valentin Aase-díjas színész, rendező, az Újvidéki Színház igazgatója voltak.

A fesztivál díjai és díjazottjai:

Az Emmi fődíját a sepsiszentgyörgyi Tamási Áron Színház Amikor telihold ragyog a turkáló felett című játéka kapta. Író-rendező: Radu Afrim.

Amikor telihold ragyog a turkáló felett

A legjobb rendezésért járó díjat két előadás megvalósításáért ítélte oda a zsűri: Albu Istvánnak (Füst Milán – Boldogtalanok, gyergyószentmiklósi Figura Stúdió Színház) és Botond Nagynak (Henrik Ibsen – Nóra, kolozsvári Állami Magyar Színház).

Boldogtalanok

A legjobb társulati munka díját a szabadkai Kosztolányi Dezső Színház kapta, Szedjetek szét (Domonkos István művei alapján) előadásában nyújtott teljesítményéért.

A szakmai zsűri különdíját érdemelte ki a Szigligeti Színház (Nagyvárad) Gianina Cărbunariu A tigris című előadásának eredeti, filozofikus és játékos feldolgozásáért.

A tigris

A legjobb női alakítás: Kányádi Anna, Füst Milán – Boldogtalanok (gyergyószentmiklósi Figura Stúdió Színház, r.: Albu István) és Halász Péter Gyerekünk (Csíki Játékszín, r.: Hatházi András) szerepei alapján.

A legjobb férfi alakítás: Pálfi Ervin, Szedjetek szét (Kosztolányi Dezső Színház, r.: Mezei Kinga) és A gyászoló család (Szabadkai Népszínház, r.: Andrej Boka) szerepei alapján.

Szedjetek szét

A legjobb női epizodista: Éder Enikő, Az özvegy Karnyóné s két szeleburdiak (az Aradi Kamaraszínház és a Szegedi Pinceszínház közös produkciója, r.: Tapasztó Ernő).

Az özvegy Karnyóné s két szeleburdiak

A legjobb férfi epizodista: Gerner Csaba Az özvegy Karnyóné s két szeleburdiak (az Aradi Kamaraszínház és a Szegedi Pinceszínház közös produkciója, r.: Tapasztó Ernő).

Kiemelkedő alakításáért a polgármester díját kapja Benedek Ágnes (Radu Afrim – Amikor telihold ragyog a turkáló felett, sepsiszentgyörgyi Tamási Áron Színház, r.: Radu Afrim);

Kisvárdán fontosnak tartják fesztiváljuk folytonos megújulását, a fiatalok jelenlétét. Ezért a 30 év alatti művészeknek járó Teplánszky-díjat a továbbiakban mindig a város polgármestere adja át. A Teplánszky-díj idei kitüntetettje Kali Ágnes, az Amikor telihold ragyog a turkáló felett (sepsiszentgyörgyi Tamási Áron Színház, r.: Radu Afrim) és a Nóra (kolozsvári Állami Magyar Színház, r.: Botond Nagy) című előadásokban nyújtott alkotó dramaturgi munkájáért.

Amikor telihold ragyog a turkáló felett

Fekete Péter, az Emmi kultúráért felelős államtitkárának a fesztivál megnyitóján tett bejelentése alapján az Emmi 30 millió forintos támogatási keretéből az idei fesztivál valamennyi határon túli résztvevője jelmezgyártási támogatáshoz jut.

A Magyar Színházak 34. Kisvárdai Fesztiválját az évtizedes hagyományok szellemében tervezetten 2022. június 24–30. között rendezik meg.

Nyitókép: Nóra. Képek forrása: Magyar Színházak Kisvárdai Fesztiválja