színházfesztivál
Májusban indul a 15. Deszka Fesztivál
Debrecenben rendezik meg Magyarország idei egyik legnagyobb színházi eseményét, a 15. Deszka Fesztivált. Május 9. és 18. között tíz napon át nyolc helyszínen 31 előadást láthatnak az érdeklődők, a fesztivált emellett zenei rendezvények, filmvetítések és beszélgetések is színesítik.
Thealter: fókuszban a fiatal alkotók és a színházi sokszínűség
Július 29-én Németh Nikolett Fajankó című drámájának ősbemutatójával kezdődik, és augusztus 6-ig tart a 32. Thealter fesztivál Szegeden.
Amikor összeállnak a csillagok – Beszélgetés a Gyulai Várszínház igazgatójával
Már javában tart a Gyulai Várszínház nyári évada, amely tematikus fesztiválokkal és öt saját bemutatóval várja a közönséget. Elek Tibor igazgatóval beszélgettünk „megbolondított” Shakespeare-fesztiválról, történelmi témájú ősbemutatókról és arról, megpályázza-e idén ismét a színház vezetését.
Átadták a Magyar Színházak 34. Kisvárdai Fesztiváljának díjait
Június 24. és július 2. között rendezték meg a Magyar Színházak 34. Kisvárdai Fesztiválját. A versenyprogram előadásait Balogh Tibor dramaturg, színikritikus, a fesztivál művészeti tanácsadója válogatta. A színházi seregszemle idei díszvendége a Zentai Magyar Kamaraszínház volt.
Fesztivállal zárja idei évadát a Thália Színház
Fesztivállal zárja idei évadát a Thália Színház: június 5. és 11. között rendezik meg a Thália Fesztivál 2022 elnevezésű programsorozatot, amelyen 12 előadással határon túli és vidéki színházak mutatkoznak be Budapesten.
Kezdődik a Thealter U21 plusz színházi fesztivál Szegeden
Határon túli felsőoktatási intézmények művészeti képzésein részt vevő hallgatók mutatják be produkcióikat a XI. THEALTER U21 plusz kisfesztiválon, amely pénteken kezdődik Szegeden.
Kezdődik a Thealter nemzetközi színházi fesztivál Szegeden
Színháztudományi konferenciával kezdődik el a Thealter nemzetközi színházi fesztivál programja csütörtökön Szegeden – tájékoztatott a szervező MASZK Egyesület.
Színházi fesztivál debütál Sátoraljaújhelyen
Nyolc helyszínen, több mint harminc ingyenes programmal jön július 14. és 18. között a Déryné fesztivál. A Sátoraljaújhelyen és környékén első alkalommal megrendezésre kerülő rendezvényen színházi előadások, családi programok, zenés előadóestek, pincekavalkád és izgalmas interaktív játékok várják a kicsiket és nagyokat.
Albu István és Botond Nagy kapta legjobb rendezésért járó díjat Kisvárdán
A Magyar Színházak 33. Kisvárdai Fesztiválját június 18. és 26. között tartották. A színházi seregszemlén különböző díjakat és elismeréseket ítéltek oda.
Tarolt az Újvidéki Színház Anna Kareninája a vajdasági színházfesztiválon
A legjobb előadás, a legjobb rendezés, a legjobb férfi főszereplő, a legjobb női főszereplő díját és további három elismerést kapott az Újvidéki Színház Anna Karenina című produkciója az április 19. és 26. között megrendezett vajdasági hivatásos színházak fesztiválján.
A járvány sem állítja meg a Gyulai Várszínház összművészeti fesztiválját
A programsorozatot június 25. és augusztus 19. között mintegy ötven előadással, öt bemutatóval, köztük három ősbemutatóval rendezik meg. A szervezők abban bíznak, hogy addigra minden járványügyi korlátozást feloldanak.
Kisvárda nyári fesztiválja újra kinyitja kapuit a közönsége előtt
Tavaly sem maradt el, és a szervezők bíznak benne, hogy idén is megrendezhetik a Magyar Színházak Kisvárdai Fesztiválját. Ha a körülmények is megengedik, június 18. és 26. között három helyszínen 15 versenyelőadást és öt versenyen kívüli produkciót láthatunk a határon túli magyar színházakból.
A Desiré fesztivál az Életre szavaz
Life, azaz Élet címmel szervezik meg idén november 22. és 30. között a Desiré Central Station kortárs nemzetközi színházi fesztivált Szabadkán
Jelen/Lét Fesztivál a Nemzeti Színházban
Március 23. és 29. között tartják a magyarországi nemzetiségi színjátszás seregszemléjét.
A művészet fiatalon tart
A március 23-28-a között a Szegedi Nemzeti Színházban tartandó Regionális Kamaraszínházi Fesztivál mottója idén: A művészet fiatalon tart.